Emlékezz!

est.hu:
8/10
|
olvasói
6/10 (9)
Az egykori kanadai csodagyerek, Atom Egoyan már rég nem tett le fontos filmet az asztalra, sőt valljuk be csendben, hogy jót se nagyon. Új filmje, az Emlékezz! már mutat valamit abból, hogy anno miért lett fesztiválkedvenc a kanadai rendező.
Zev demenciában szenved, és egy idősotthonban él, állandó felügyelet alatt. Felesége halálakor azonban életbe lép egy régi terve: bosszút állni a férfin, aki annak idején a koncentrációs táborban felelős volt a családja kiirtásáért, és most Amerikában bujkál. Az alaphelyzet kellően izgalmas, hiszen nem túl gyakori vendég a mozivásznon egy nyolcvan fölötti, fegyveres bosszúálló, akinek ráadásul időnként nem árt emlékeztetni magát arra, hogy mit is csinál igazából.
 
Mivel Zen csak a célpontja nevét tudja, így több várost végig kell látogatnia az azonos nevű emberek után kutatva, és ez a tévedésekkel és megalázó helyzetekkel teli hadjárat a szokatlan főhőssel együtt furcsa fityiszt mutatna a bosszú-thriller zsánerének, ugyanakkor Egoyan végig figyel arra is, hogy a film ne menjen át kínos paródiába. Az, hogy ez sikerül neki, nem kis részben a mindig nagyszerű, 86 esztendős Christopher Plummer érdeme, aki élete egyik legjobb alakítását nyújtja a főszerepben, pedig elég erős a mezőny. Benjamin August forgatókönyvíró láthatóan mindent megtett azért, hogy kerülje a kliséket, sőt a végén még egy okos fordulatra is futotta tőle, ami ugyan nem döbbenetes erejű, de ahhoz elég jó, hogy a film után, a moziból kifelé jövet még agyalhassunk rajta.
Tulu
07 July 2016
|
Hungarian title: Emlékezz!
Canadian-German thriller, 94 min, 2015
After the wife of an Auschwitz survivor passes away, he decides to escape from the retirement home and get a revenge on the Nazi officer who killed his family deep in the past.
Directed by:

Atom Egoyan

Distributor: ADS Service
Premiere: 14 July 2016
(11 kép)


Film premierek

Pelyhes – Kalandra fel!

belga-izlandi animációs film, 83 perc, 2018

Patrick – Ebbel szebb az élet

angol családi film, 94 perc, 2018

Nyitva

magyar romantikus vígjáték, 98 perc, 2018

A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt

amerikai-belga-francia-indiai-szingapúri filmdráma, 92 perc, 2018

Az első ember

amerikai filmdráma, 141 perc, 2018
Játék
A „dobok szamurájai” már Magyarországon is visszatérő vendégeknek számítanak, és ezúttal négy koncertet is adnak Budapesten.
Filmek a TV-ben
22:40
A nagy nap
amerikai romantikus vígjáték, 2013
22:55
Tron: Örökség
amerikai akciófilm, 2010
22:55
Underworld - Az ébredés
amerikai fantasy, 2012
23:00
Legbelső félelem
amerikai thriller, 1996
23:00
Dredd
amerikai-angol akciófilm, 2012
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.