David Fincher rendezheti a Z világháború folytatását

Miután a film J.A. Bayona rendező távozásával direktor nélkül maradt, Brad Pitt régi barátjához, David Fincherhez fordult segítségért.
2013 egyik nagy meglepetéssikere volt a Z világháború című zombiapokalipszist bemutató mozi, de a folytatás egyelőre nem akar összeállni. Miután J.A. Bayona rendező a Szólít a szörny című filmje elhúzódó munkálatai miatt kilépett. A filmet eredetileg 2017 nyarán akarta mozikba küldeni a Paramount, de ebből már nyilván nem lesz semmi, és maga a főhős, Brad Pitt vette a kezébe a dolgok irányítását.
 
Mentőövként régi barátja, David Fincher (Harcosok klubja, Hetedik) nevét dobta be, sőt meg is kezdte vele a tárgyalásokat. Fincher állítólag hajlik rá, hogy igent mondjon, már csak azért is, mert egyéb filmes és sorozatos tervei sorra dőltek be az utóbbi időben, nem utolsósorban a hollywoodi szinten is kiemelkedően magas gázsiigénye miatt. Egy ekkora film azonban ezt ki tudná termelni, szóval a Pitt-Fincher párosítás ez esetben ideálisnak tűnik. 
 
(variety.com) 
2016.08.11
|


Film premierek

Mancs őrjárat

amerikai-kanadai animációs film, 69 perc, 2019

Út a királyi operába

angol-kubai-német-spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018

Családi vakáció - Irány Ibiza!

belga-francia vígjáték, 87 perc, 2018

Aki bújt

amerikai horror, 95 perc, 2019

A bűn királynői

amerikai akcióthriller, 102 perc, 2019
Játék
Az ország egyik legismertebb MC-je bandájával és saját szerzeményeivel érkezik a Hajóra.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
P
23
Szo
24
22:10
Dermesztő titkok
amerikai thriller, XII. évad, 2018
22:45
Meghajszolt vad
amerikai film, 2019
23:00
Cool túra
amerikai kalandvígjáték, 2000
23:00
Elveszett
amerikai thriller, 2012
23:00
Ház az utca végén
amerikai horror, 2012
Mozik is vetítik a legújabb Mancs őrjárat epizódokat, irány a #matinévetítések! Még vakáció van! @bigbangmedia #mancsőrjárat #mancsőrjáratmoziban #pawpatrolincinemas
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.