Lehet, hogy nem is tudod, de nagyon jó haverod a gyümölcsök királynője

Avagy pár sor a szőlőről…
Legtöbbünknek általában első blikkre a bor jut eszébe a fürtös szépségről, de ez nem is baj. Hiszen nyilván nem véletlen, hogy az istenek itala, vagy nevezzük, ahogy akarjuk, egyértelműen végigkísérte az emberiség történelmét.
Ezután pedig, azt hiszem, már nem is szorul bővebb magyarázatra, hogy így a nyár végén miért éppen a bor alapanyagául szolgáló ínyencségre, a szépségápolás jeles csodaszerére esett írói választásunk. Az alábbiakban ugyanis be szeretnénk bizonyítani azt, amit igazából mindannyian jól tudunk. Mégpedig hogy a szőlő mennyi minden jóságra képes kívül és belül…  
 
Mondj nemet a plasztikára, egyél szőlőt! 
 
Egyre inkább közismert tény, hogy akár kozmetikai és egyéb szépészeti kezelések helyett is sokkal okosabb dolog különböző zöldségekhez-gyümölcsökhöz nyúlni. Esetünkben pedig a szőlőről lévén szó, reméljük, tisztában vagytok vele, hogy ez a gyümölcs például kiváló ránctalanító és bőrfiatalító hatású. Tehát nem is kell drága kencéket venned, hiszen házilag is készíthetsz szőlőpakolást. Próbáld meg például a táskás szemkörnyékeket szőlőbéllel borogatni, vagy ha merészebb boszorka vagy, akkor nyúlj az üsthöz, és keverj fiatalító pakolást joghurtból, uborkából, mézből és összepréselt szőlőszemekből. Viszont akkor se keseredj el, ha mindehhez lusta vagy. Ez esetben azt ajánljuk, hogy a boltokban kapható szőlőmagolajakból tegyél magadévá pár üveggel, és kényeztesd vele a bőrödet, amikor csak akarod. 
 
Belül is ápol a szőlő! 
 
Fontos tény a fenti szépítkezési infók mellett az is, hogy csakúgy, mint a többi gyümölcs, a szőlő is tele van hasznosabbnál hasznosabb táp- és ásványi anyagokkal. Így például nem vitatható tény, hogy a szőlőfogyasztás erősíti és dúsabbá teszi a hajadat, és természetes szőlőcukra pedig segít az egész napi pörgésben ébren maradni. A szőlőcukor azonban nemcsak a mindennapok rohanásában lehet hasznos társad a táskában, hanem sport után és egy esetleges hirtelen rosszullét esetén is csodaszerré válhat. 
 
És végül pár szőlős recept a nyár végi házibuliba… 
 
Frissen préselt szőlőlé áfonyával 
 
Hogy ilyen szuperegészséges, szuperfinom szuperszörpöt ihass, mindössze annyi dolgod van, hogy fogj egy turmixgépet, és egy kis cukorral és egy csöpp vízzel vagy éppen tejjel turmixold össze a kimagozott szőlőszemeket és áfonyabogyókat. Önts hozzá egy kis bolti málnaszörpöt, és már kész is a varázsital, amit esetleg egy pár mentalevéllel tehetsz még extrábbá! 
 
Elkészítési fok: könnyű 
 
Szőlőkukacok 
 
Garantáljuk, hogy a buli kedvence lesz ez a kis ínyencség, pedig nagyjából öt perc alatt kész is lehetsz vele. Csak szemezd le a szőlőfürtöket, és szúrd őket hurkapálcára, vagy fűzd fel egy szál cérnára. Majd tejszínhabbal vagy csokisziruppal – ahogy éppen a kedved tartja – rajzolj a kis hernyóknak arcot, aztán már kész is vagy! Jó mulatást! 
 
Elkészítési fok: könnyű 
Kurcz Orsi
2016.09.05
|


Játék
Steven, a karizmatikus sebész felkarolja egykori páciense kamasz fiát, ráadásul a srácot a férfi családja is megszereti. Csakhogy a zavart fiú komoly áldozatot vár el az orvostól.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.