Kedvenc helyek

„Érdekes dolog találkozni korábbi önmagammal” – Beszélgetés Prieger Zsolttal

Az A38 hajó Pesti Estek sorozatában, a Hungarian Astronaut megjelenésének 20. évfordulója és Prieger Zsolt 50. születésnapja kapcsán szeptember 23-án láthatjuk az Anima Sound Systemet régi tagokkal, régi és vadonatúj zenékkel, de mindenképpen egy nagy bulival és 20 DJ-vel.
- Tavaly a Shalom című lemezetek „újrabemutatója” volt az A38-on, most a Hungarian Astronauté. Az Anima-lemezekre eléggé jellemző, hogy egy adott zenei vagy gondolkodásbeli pillanatodat rögzítik. Milyen érzés volt elővenni ezt a lemezt? 
 
- Bevallom, nem nagyon hallgatom a régi alkotásokat, csak akkor, ha konkrét feladat vagy olyan motiváció áll a háttérben, ami arra ösztökél, hogy kezdjünk valamit az aktuális régebbi zenei anyaggal. Az A38 tavalyi és idei felkérése pedig pont arra predesztinálta a csapatot, hogy foglalkozzunk ezekkel a lemezekkel. A Shalom egy nagyon érdekes kísérlet volt, és tavaly újra megajándékozott bennünket, mert kiderült, hogy ezek még mindig működőképes dalok. A Hungarian Astronaut sokkal inkább a Kárpát-medencei, magyar, erdélyi népdalkincsre fókuszál, nem annyira az egy évvel korábbi zsidó-roma vonalra. Abban igazad van, hogy azért pillanatnyi dolgot rögzítenek ezek a lemezek, mert mi egy olyan kísérletező műhely vagyunk, amely nem szeret pontosan ugyanolyan lemezeket látni a zenei polcán, és a sokszínűség, a nyitottság, az új keresése jellemző ránk a mai napig is. Ettől függetlenül érdekes dolog találkozni korábbi önmagaddal, mondhatnám, olyan, mint ahogy Karinthy találkozik fiatalkori önmagával és csodálkozik. 
 
- Mennyire nyúltatok hozzá ezekhez a húszéves dalokhoz? 
 
- Nagyon hűek maradtunk az eredeti dalokhoz, úgy interpretáljuk őket, ahogy annak idején meg lettek írva, ami viszont elég improvizatív volt, hiszen általában ahogy megálmodtuk őket, úgy kerültek fel a szalagra, lemezre. Nem nagyon lett széttaktikázva egyik lemezünk sem, a koraiak meg aztán főleg nem. Talán most jobban fognak szólni, és mivel annyira megszerettük a Shalomot, így a Hungarian Astronautot össze fogjuk keverni a Shalom dalaival, és természetesen fogunk játszani a későbbi lemezekről is, mert azért vannak számok, amik nehezen megkerülhetők. Azt viszont nagyon fontos megemlíteni, hogy ezen a koncerten az eredeti felállásban adjuk majd elő a dalokat, Bognár Szilvivel, Németh Tamással és Prieger Szabival, azokkal az emberekkel, akikkel annak idején, húsz éve is előadtuk a Tilos rádiós, Petőfi csarnokbéli bulikon. De visszatérve a kérdésre, vannak olyan szituációk, amikor egy előadáson mellékszereplő vagy – például most készülünk a Margó irodalmi fesztiválra (október 12-16. között – a szerk.), amin Térey János verseit kísérjük majd, ami egy alkalmazott dolog, de nagy élmény és elmélyült munkát kíván. Ugyanígy, amikor újraformálod a dalaidat, szintén a saját egykori éned segítője, vagy mondhatnám „mellékszereplője” vagy, így nem volt késztetésünk, hogy komolyan újraformáljuk ezeket a dalokat. Mint mondtam, inkább arra jöttünk rá, hogy ezek a dalok még ma is működnek, ahogy ez a nyáron ki is derült Orfűn és Ozorán, ahol frenetikus koncertjeink voltak. Ugyanakkor kaptam ettől az alkalomtól olyan impulzusokat, hogy újra közelebb kerültem a népzenei gondolkodáshoz, és ez meg is jelenik majd a következő Anima-dalokon, amelyek magukon viselik a magyar és zsidó, illetve a kelet-ázsiai népdalkincs jellemzőit. 
 
- Pont azon gondolkoztam a beszélgetés előtt, hogy van-e valami köze a felelevenített Shalomnak a legújabb Anima-dalhoz, a Hasid House/Kavanah-hoz? 
 
- Abszolút! Valamennyire erre reflektál, bár jóval keményebb és technósabb ritmusokkal operál, amire viszont az volt hatással, hogy az elmúlt pár évben elég sokat DJ-ztünk itthon és külföldön. Folyamatosan hatásokkal dolgozunk, és amikor beszüremkedik újra a zsidó zene vagy a techno – ezért is Hasid House – az azt jelenti, hogy egy újabb kanyarban találkozunk ezekkel a dolgokkal, de ilyenkor megint egy újabb fénytörésben, vagy valóságérzékelés közepette történik velünk mindez. Ettől izgalmas a munkád, és ettől nem leszel unalmas – sem önmagad számára, és remélhetőleg a közönséged számára sem. 
 
- A „káváná” erős szándékot, odafigyelést, rákoncentrálást jelent. Miért adtad ezt a címet a számnak? 
 
- Az új dalok nagyban az istenszeretetről szólnak. Nem gondolom, hogy az istenhitről ne lehetne beszélni korszerűen, pont úgy, ahogy anno a nemzettudatról vagy az identitásról próbáltunk modern módon elképzeléseket vázolni. Ez egy híd, ami a régmúlt és a jövő között feszül, és a híd alatt áll az alkotó ember, aki ebből próbál az „antennáival” minél több szeretettel, figyelemmel, koncentrációval levenni dolgokat. Az istenhit pedig nemcsak koncentrációt meg elmélyült kísérletező munkát feltételez, hanem valamiféle egységet az univerzummal és a teremtéssel, még akkor is, ha egy olyan műfajban tevékenykedik az ember, mint a popzene. 
 
- Igaz, hogy Fanni és az Anima útjai elválnak? 
 
- Igen, nagy változásokon megy át a zenekar újra, jövőre megint egy más tagsággal fogunk nekivágni a munkának. Fannival 7-8 év után döntöttünk úgy, hogy külön utakon fogunk járni, ami szerintem egy nagyon helyes és jó dolog, mert mindenki szabadon távozhat és térhet vissza ebbe a műhelybe. Ő is boldog és szabad, és én is az vagyok. Ez a koncert és a novemberi MÜPA-szimfonikunk lesz az utolsó közös fellépésünk egy ideig. 
 
- Nem érintenek rosszul az ilyen tagcserék? 
 
- Az énekesnők sosem voltak dalszerzők és producerek, ők kiváló médiumok, és ebben a zenekarban volt már egyiptomi énekesnő, londoni MC, Noam Chomsky, Ferenczy Gyuri, roma rapperek, háttérénekesek… Jövő év elején Kelet-Ázsiába megyünk, és simán lehet, hogy ott meg indiai, nepáli vagy bhutáni zenészekkel fogunk együtt dolgozni. Ez egy amolyan „nyitott társadalom”, ahol az ember felelőséggel él, és úgy nyitott meg úgy szabad, hogy közben meg nagyon erősen kapaszkodik a tradíciókba, amik pedig nem másról szólnak, minthogy a régi tanításokat vagy tudást egy modern, korszerű köntösben és okos módon átadjunk a jövő generációknak. Az Animába azok az emberek térnek vissza, akik nyitottak. Senki sem várja el, hogy egész életünkben együtt dolgozzunk, de például Kása Juli, aki egy fantasztikus szerzővé és énekessé nőtte ki magát, 1-2 évig volt már a zenekar tagja 10 éve, és most megint velünk van lassan egy éve. Az Anima felrúg minden szabályt, különböző stílusú lemezeket csinálunk, különböző tagságokkal. Ez nem egy átlagos zenekar. Szoktam idézni kedvenc focicsapatom, a Barcelona szlogenjét, ami úgy szól, hogy a Barca több mint egy klub, és ha nem hangzana nagyképű kijelentésnek, akkor én meg azt mondanám, hogy az Anima meg több mint egy zenekar.  
 
- Az új Anima-lemezen kívül szólóanyagon is dolgozol fiatal producerekkel, sőt, ha jól tudom egy versesköteted is készülőben van. 
 
- Igen, a szólóanyagból is elkészültek már számok, skiccek, vázlatok és félszámok, de amikor valami konkrét feladat van, mint pl. a Hungarian Astronaut újrajátszása, az mindig kicsit eltereli az ember figyelmét, és sajnos egy darab emberből vagyok, és nem tudok mindig mindennel foglalkozni, de nagyon bíztató dolgok készültek olyan emberekkel, akiktől nagyon sokat tanulok, miközben ők pedig részben a mi zenénken nőttek fel. Verseket is írok egyre intenzívebben, és azokból is lesz majd valami megjelenés. Szóval nagyon sok mindent csinálok. Az A38-as buli után másnap is lesz fellépésünk a Kerekdomb Fesztiválon. Aztán az Ultrahang fesztiválon (október 2-9.) kísérleti dub settet játszunk DJ-ként, lesz egy szimfonikus koncertünk a MÜPA-ban november 16-án, és ott leszünk a Margó Fesztiválon is.  
 
- Azt olvastam, hogy egy kiállítást is tervezel. 
 
- Igen, ezt is tervezem, csak legyen rá idő! Zenélő videoszobrokból áll majd, amik elég közel vannak a zenecsináláshoz, csak ezek egy térben és nem egy koncertközegben lesznek elhelyezve, ami, ugye, ellentmond az általános zenehallgatási szokásoknak.  
 
- A mostani buli egyben a születésnapodról is szól. Hogy érzed magad 50 évesen? 
 
- Azt a közhelyt tudnám elsütni újra, hogy egyre kreatívabbnak érzem magam, és egyre inkább van bennem változtatni vágyás vagy új fejezetek nyitására irányuló késztetés. Az összes dolog, amit jelenleg csinálok, mind arról szólnak, hogy tele vagyok ötlettel és ezeknél a hónapoknál, amiket most élek át, csak lustább és kevésbé kreatív időszakaim voltak. Csak legyen elég időm minden ötlet megvalósítására! 
 
Molnár Ágnes
2016.09.22
|


Játék
A Tom Cruise főszereplésével készült film elképesztő megtörtént eseményeken alapul: hőse egy szélhámos pilóta, akit hirtelen felbérel a CIA, hogy részt vegyen Amerika történetének egyik legnagyobb titkos hadműveletében.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.