„Bármikor lehet belőled vesztes is és tettes is” - Wéber Anikó

A Pesti Est exkluzív interjúja Az osztály vesztese című könyv szerzőjével
Wéber Anikó mindössze egy tanévet töltött el egy általános iskola napközis tanáraként, mégis nemrég megjelent, Az osztály vesztese című ifjúsági regényében félelmetes pontossággal írja le a mai – főleg felsős – iskolások mindennapjait érintő problémákat, sajátos belső világukat és a „bullying”, azaz zaklatás, sőt a cyberbullying létező veszélyeit.
A mai tizenévesek nyelvezetével megírt könyv az elmúlt évek egyik legizgalmasabb ifjúsági regénye, ráadásul nem csak nekik szól – szülők és pedagógusok számára egyaránt kötelező olvasmány. 
 
- Már a könyv címe is elég ütős, a történet főszála pedig az iskolai zaklatás, megalázás. A történet röviden arról szól, hogy az egyik gyerek bántalmaz, megkötöz egy másikat, majd egy Minion-maszkban feltesz róla egy képet, az osztály vesztese felirattal a Facebookra, és a tanárok megpróbálják kideríteni, hogy ki is a tettes és az áldozat. Ami talán a leginkább megérinti az olvasót, az, hogy tulajdonképpen az összes gyerekről kiderül, valójában mennyire „lúzernek” érzi magát. Számomra pont az volt az egyik legfantasztikusabb dolog a könyvben, hogy mennyire beleláttál a gyerekek lelkébe, pedig ha jól tudom, viszonylag kevés időt tanítottál. 
 
- Igen, a tanítási gyakorlatokon kívül igazából csak egy tanévet töltöttem el egy iskola ötödikeseinek napközis tanáraként, és tulajdonképpen az ottani élmények hatására kezdtem el később, amikor már újságíróként dolgoztam, blogot írni. Azt még valójában nem is a közönségnek írtam, hanem magamnak, abból a célból, hogy kiírjam magamból ezeket az élményeket, amik nagyon megterhelőek voltak számomra. Engem rettenetesen megviselt az egyes gyerekek sorsa, mert amik személyes történetek a könyvben, azokból sok minden valós alapú. Számomra kellett idő, hogy feldolgozzam ezeket, és amikor már írtam a blogot, akkor jött a gondolat, hogy igazából jó lenne, ha azok is olvashatnák ezt, akikkel történik, tehát elsősorban a gyerekek, de ugyanúgy, a szülők és a pedagógusok is. Sokszor a szülők sem látják – mert nem is láthatnak bele –, hogy mi zajlik az iskola falai között, a pedagógusok pedig talán azért nem veszik észre, mert egyszerűen nincs idejük ezzel foglalkozni. Nekem a napköziben több időm volt megismerni azokat a gyerekeket, akikkel minden délutánt együtt töltöttünk, míg egy átlagos szaktanárnak, aki különböző osztályokban tanít mondjuk 200 tanulót, nem biztos, hogy van erre lehetősége. 
 
- A blogon kiírtad magadból az élményeket, de hogy kezdtél a könyvhöz? 
 
- Legelsőnek Sárkány történetét írtam meg, akkor természetesen már figyelembe véve azt, hogy kik számára írom. Ezzel a történettel pályáztam az Aranyvackor-díjra, közben pedig elkezdtem írni a többi történetet is.  
 
- A történet főszála mellett megismerjük minden gyerek történetét, családi hátterét, egyéni küzdelmeit, sajátos belső világát is. Hogy állt össze az egész egy történetté? 
 
- Kezdetben novella jellegű történetek voltak a fejezetek, majd amikor az Aranyvackor-pályázaton harmadik lettem, a Pagony kiadóval beszélgettünk, és ők ajánlották, hogy ennek a korosztálynak jobb a regény, és hogy kellene bele egy főszál. Akkor találtam ki ezt a nyomozós kerettörténetet, mert mindenképpen szerettem volna, hogy maga a főszál is egy iskolai bántalmazós eset legyen. Ez a része viszont abszolút fikció, és ehhez igazítva fűztem fel az egyének történeteit. 
 
- Úgy építed fel a történetet, hogy ugyanazokat az eseményeket írod le a különböző gyerekek szemszögéből. 
 
- Tudatos volt, hogy mindegyik gyereknek a saját szemszögéből meséljem el a történetben szereplő néhány nap eseményeit. Pont azért, hogy ugyanazokat a szituációkat több szemszögből is megnézhessük, megérthessük. A legtöbben az áldozat szemszögéből néznek egy szituációt – jogosan, hiszen ő az elszenvedő fél, de számomra az is egy fontos szempont volt, hogy közben mit él meg az, aki bántalmaz, mert csak így tudunk rájönni arra, hogy egyáltalán miért alakul ki egy ilyen szituáció. Akkor tudunk akár eljutni odáig, hogy megakadályozzuk vagy csökkentsük az iskolai agressziót, ha tudjuk, hogy a bántalmazóban mi zajlik, és megpróbáljuk megérteni az okait.  
 
- Az is izgalmas, hogy mint egy jó krimiben, egy ideig az olvasó azt gondolja, hogy gyakorlatilag bárki lehet az áldozat és a tettes is.  
 
- Az is tudatos volt, hogy mindenkiről érezhető legyen, hogy lehet áldozat is és tettes is, mert a valóságban is így van. Bemész a suliba, és bármikor lehet belőled vesztes vagy akár tettes is. Egy ponton túl pedig már érzi azt az olvasó, hogy tulajdonképpen itt már nem egy vesztes van. Minden gyerek azt éli meg egy bizonyos ponton, hogy ő lehet a vesztes, még ha tudja is, hogy nem ő ült Minion-maszkban, megkötözve, az „osztály vesztese” felirat alatt. Pont attól gondolhatja azt az olvasó, mert gyakorlatilag az összes gyerek megéli azt, hogy én is lehetnék az, akinek a feje fölött ott van a felirat. 
 
- Egy kicsit azt is éreztem, hogy valahogy nagyon magányosak ezek a gyerekek.  
 
- Alsóban, amikor nincs annyi tanár, ha jó pedagógusok vannak, akkor képesek egy biztonságos vagy akár varázslatos közeget megteremteni, de felsőben ez már nem ilyen egyszerű. Akkor már jóval több tanárral találkoznak a tanulók, kikerülnek a védett közegből, ráadásul még nincs olyan biztos önképük, annyi önbizalmuk, mint középiskolában. Ott esetleg már könnyebben el tudja fogadni magáról valaki, hogy lehet, hogy azt mondják rám: nem szép az orrom, de tudom, hogy szép a szemem. Általános iskolában az szinte lehetetlen. Ha ötödik osztályban, azt mondják rám, hogy büdös vagyok, akkor én büdös vagyok, és az nem számít, hogy amellett mennyire vagyok okos vagy milyen más értékeim vannak.  
 
- Ez a könyvben Fanni története, akire ráaggatták, hogy büdös. Az is egy érdekes aspektus volt, ami egyébként a könyvben más gyerek esetében is előjön, hogy még otthon sem meri elmondani, hogy az iskolában ilyen megaláztatásnak van kitéve. 
 
- Igen, de ez nem feltétlenül a szülő hibája, mert lehet, hogy valaki egy nagyon támogató háttérből jön, és mégsem mondja el otthon, mert attól fél, hogy mi lesz, ha majd ezt az anyukája is szégyelli. Ha valaki szégyelli ezt a szituációt, akkor azt gondolhatja, hogy ha otthon nem mondom el, akkor ez a probléma otthon talán nem is létezik. Hiszen én a családban nem az a kislány vagyok, aki büdös. De ha elmondom, mi van, ha már otthon is az leszek? Lehet, hogy a gyerekben végbe megy ennek kapcsán egy harc, hogy elmondja vagy ne mondja, és közben a szülő ebből semmit nem tud meg, még akkor sem, ha alapvetően a gyerek szerető, támogató családban él. Szerintem nem kell, hogy ezért hibáztassa magát a szülő, viszont az fontos, hogy ha észreveszi, hogy a gyerek boldogtalan, máshogy viselkedik vagy nem szívesen megy iskolába, akkor utánajárjon, hogy mi lehet ennek az oka.  
 
- Érdekes volt megismerni a tettesek „motivációit” és az áldozatok helyzetét, de van a könyvben egy történet, ami a kettő közötti átlagos gyerekekről szól. 
 
- Igen, szerintem nem szabad elsiklani az „átlag” felett sem. Ezért írtam bele Bálint történetét, akiről mindenki azt gondolja, még az osztálytársai is, hogy irigylésre méltó, mert őt nem bántják, a tanárok sem emelik ki a többiek közül, sem pozitív, sem negatív irányban. Be akartam mutatni, hogy mit is él meg egy „átlag gyerek”, hogy valóban boldog-e, mert igazából rájuk jut a legkevesebb idő. Már a tanítási gyakorlataim alatt feltűnt, hogy az átlag volt az, akiket alig ismertem meg. Megismertem azokat, akikkel probléma volt, mert velük többet kellett dolgozni, el kellett gondolkozni, hogy lehet őket bevonni az órába, hogy lehet megtalálni velük a közös hangot. Az átlaggal nincs gond, ő csöndben van az órán, nem rosszalkodik, nem kell rászólni, nem kell vele foglalkozni, pedig valójában kellene, mert ő is egy ugyanolyan egyén, aki igényli a figyelmet, csak erre a tanároknak végképp nem jut ideje. Ez viszont az átlag tényleg meg is sínyli.  
 
- Szerinted több most az iskolai agresszió, mint akár 10-20 évvel ezelőtt volt? 
 
- Szerintem volt iskolai agresszió már a szüleink, nagyszüleink idejében is, csak akkor annyival nagyobb volt az iskolában a fegyelem, annyira nagy volt a tanárok iránti tisztelet, hogy nem tudott ennyire felszínre törni az iskola falain belül. Ma már ugye nincs meg ez a fajta önmagától adódó fegyelem, és ezért tör ez ennyire a felszínre, vagy ezért jelent ez mindennapos problémát.  
 
- Az is jól érzékelhető a könyvben, hogy vannak dolgok, amik nem működnek jól az iskolarendszerben. Például hogy egy ötödikes gyerek már órákkal az ebéd és az uzsonna előtt másra sem tud gondolni, csak hogy éhen hal, vagy akár az is, hogy mennyire nincsen felkarolva az egyes gyerekek kreativitása, tehetsége… 
 
- Ezeket nem lehetett volna kivonni ebből, mert szerintem maga a rendszer is okozója az iskolai agressziónak. Egyszerűen rossz a rendszer. Olyan elvárásokat támaszt a gyerekekkel szemben az iskola, amit nem lehet megoldani. Nyilván ebből is adódik, hogy olyan stressz gyülemlik fel bennük, amit nem tudnak máshogy kifejezésre juttatni. Lehetne technikákat tanítani, vannak rá módszerek, hogy ezeket hogyan lehetne feldolgozni, de sokszor nincs erre lehetőség. Valóban volt olyan, hogy kijöttünk a hatodik óráról, és a gyerekek annyira éhesek voltak, hogy húsz percet szinte remegve álltak a hosszú menzasorban, és persze olyankor is mi van: elkezdenek lökdösődni, sőt, ha mondjuk egy olyan gyerekről van szól, akkor már üt vagy beszól, mert már annyira éhes, hogy küzd az ételért, hogy minél előbb kaphassa meg. 
 
- Kaptál pedagógusoktól visszajelzéseket? 
 
- Amikor volt a könyvbemutató, akkor volt alkalmam pedagógusokkal beszélgetni, és ők mondták el, hogy ez a könyv nekik ajándék és öröm. Szerintem abban is segítség lehet – akár a pedagógusok, akár a gyerekek számára –, hogy lássák, máshol is ugyanez van. Hogy a gyerekek is megérthessék, hogy nem ők a hibásak abban, ha bántják őket, hanem ez egy létező probléma és nem feltétlenül önmagukban kell keresni a hibát.  
 
- Magyar és filozófia szakon végeztél az ELTE-n, most újságíróként dolgozol. Gondolkozol újabb könyvön?  
 
- Főállásban dolgozom a kultúra.hu internetes oldalnál, mellette írok több helyre, így a Nők Lapja Pszichének is, és szeretnék majd újra könyvön is dolgozni, de az még nagyon ötlet szinten van. 
 
- Meglepődtél a könyv sikerén? 
 
- Ez az első könyvem, megírtam, de arról, hogy milyen lesz a fogadtatás, fogalmam sem volt. Szóval nagyon izgultam, és nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy felkerült a Bookline sikerlistájára, úgy, hogy akkor valójában még nem volt mögötte promóció.  
 
- Nem hiányoznak a gyerekek, a tanítás? 
 
- De, persze nagyon hiányoznak, viszont amikor meg az iskolában voltam, akkor meg az írás volt az, ami nagyon hiányzott. 
 
2016.10.18
|


A mogyoró-meló 2

amerikai|kanadai|dél-koreai animációs film, 91 perc, 2017

Az Emoji-film

amerikai animációs film, 86 perc, 2017

Verdák 3

amerikai animációs film, 109 perc, 2017

Lengemesék

magyar animációs film, 80 perc, 2017

Dzsungel-mentőakció

francia animációs film, 90 perc, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
11:24
Veszélyeztetett fajok
I. évad, 9. rész: Igaz barátok
11:25
Gógyi felügyelő
2015: Jurassic Jerk / Assistant Chief Mcfibber / Drone Of Silence / Gógyi, a bomba / Hajrá fejtágítók! / Az eltűnt város / Órára kattanva / Furmányos fúrás / Bankett bojkott-hadművelet / A Nagyi fánkja
11:30
Mia és én
II. évad, 7. rész: Az indák falán túl
11:30
Cartoon Toon Toon: Nyomi szerencsétlen utazásai
S.s. K'nuckies / Candy Cassanova / Down With The Ship / Willy! (or Won't He?)
11:30
Találd ki, mennyire szeretlek!
21. rész
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.