A vége miatt muszáj lesz újranézni az év sci-fijének titulált Érkezést

Amy Adamset már úgy emlegetik, mint az idei Oscar-díj egyik nagy esélyesét: az Érkezés főszereplőjeként egyszerre bizonytalan és nagyon határozott, szelíd és harcias, vesztes és győztes – és ez nem véletlen: a ravaszul megkonstruált történetben jó oka van annak, hogy Adams karaktere ilyen ellentmondásos.

Az egészen reálisnak tűnő sci-fi arról a pillanatról szól, amikor idegen űrhajók szállnak le a Föld 12 pontján. Az USA-ban landoló jármű vizsgálatára a kormány többek között egy nyelvészt kér fel. Őt játssza Adams, és az ő dolga, hogy megértse, mit akarnak tőlünk a jövevények. Adams fantasztikus, díjak sora vár rá. De őt nem ez érdekli. 
 

 
– A film azért csodás, mert nagyon erős hangulata van, és a végén képes elképesztően átírni mindent, amit addig elhittünk róla – véli a színésznő, akit eddig 5 alkalommal jelöltek Oscar-díjra. – Szerintem aki egyszer megnézte, az biztosan megnézi még egyszer, mert a vége ismeretében muszáj újranézni az egészet. Én mindig mindenkinek hiszek, aki azt mondja egy filmre, hogy „ugyan már, én kitaláltam előre!”. De ezúttal nem: kizárt… egyszerűen lehetetlen, hogy a végső meglepetést megsejtse valaki: annyira váratlan, hogy az őrület… 
 

 
 
 
 
IC Press
2016.11.04
|


Film premierek

Kölcsönlakás

magyar vígjáték, 98 perc, 2019

Hidegháború

angol-francia-lengyel romantikus filmdráma, 88 perc, 2018

Boldog halálnapot! 2.

amerikai horror, 100 perc, 2019

Az a nap a tengerparton

angol romantikus filmdráma, 110 perc, 2017

A Maria Callas-sztori

francia dokumentumfilm, 119 perc, 2017

Alita: A harc angyala

amerikai-argentin-kanadai sci-fi, 122 perc, 2018
Játék
Csinos lányok, színes ruhák, látványos mozdulatok, karneváli hangulat március első napjaiban a Tüskecsarnokban!
Filmek a TV-ben
22:55
7 vérfagyasztó nap
angol-amerikai akciófilm, 2018
22:55
Nora Roberts: Holdfogyatkozás
amerikai-kanadai fantasy, 2007
22:55
23:00
2012
amerikai-kanadai katasztrófafilm, 2009
23:00
16 utca
amerikai krimi, 2006
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.