Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet

est.hu:
8/10
|
olvasói
5/10 (86)
Oké, én is tudom, hogy létezett a Harc az Endor bolygón, de borítsunk fátylat a múltra, és mondjuk azt, hogy a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet az első olyan SW-mozi, ami nem a Skywalker família szappanoperáját meséli tovább.
A Zsivány Egyes önálló mozi, ami nem azzal a szándékkal készült, hogy szereplőit majd jó néhány másik filmben is viszontláthassuk. Azt a történetet meséli el, hogy a lázadók hogyan szerezték meg az első Halálcsillag tervrajzait az életük kockáztatásával, szóval szorosan kapcsolódik a korábbi filmekhez, hiszen nyugodtan tekinthetjük az Egy új remény közvetlen előzményfilmjének is, ugyanakkor a jól megszokott karakterektől ezúttal el kell tekintenünk. 
 
A Disney tartja magát Az ébredő erővel elindított hagyományhoz, és ismét főhősnőt állít a történet élére főhős helyett, akit viszont egy csupa alfahímből álló különítmény segít nem mindennapi céljai elérésében. A filmet sokan a II. világháborús filmklasszikus, A piszkos tizenkettő szellemi rokonának tartják, és bár Gareth Edwards rendezőt pont azért szerződtették, hogy ezt a háborús/kommandós atmoszférát megteremtse, állítólag a végeredmény annyira hitelesre sikeredett, hogy az megrémítette a Disney fejeseit, akik egy hosszúra nyúlt utóforgatáson Tony Gilroy író/rendező segítségével kicsit Star Wars-osabbra szabták vissza a Zsivány Egyest. A filmből lapzártánkig a külföldi kritikusok mindössze 27 percet láthattak, ám ez alapján azt mondják, hogy a Star Wars névhez méltó mozi született, amit ugyanolyan örömmel fogunk újra meg újra megnézni, mint a klasszikus trilógia filmjeit. Szurkolunk azért, hogy igazuk legyen.
Tulu
2016.12.08
|


Film premierek

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba

amerikai musical, 114 perc, 2018
Játék
A műfaját posztapokaliptikus turbópopként definiáló Einstand garantálja a forró hangulatot.
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
Szo
21
18:15
Komisz kamaszok Afrikában
holland családi film, 2005
18:15
A múlt kísértése
amerikai thriller, 2018
18:20
Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi
amerikai-ausztrál akcióvígjáték, 2001
18:25
Az utolsó akcióhős
amerikai fantasy, akció, 1993
18:25
Az élet édes
amerikai vígdráma, 2016 (feliratos)
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.