A nagy napom

est.hu:
6/10
|
olvasói:
(0)
Az Utam az iskolába című dokumentumfilm néhány éve nálunk is szép karriert futott be, ugyanis Pascal Plisson rendező érdekfeszítően mutatta be, hogy a világ különböző pontjain élő és tanuló gyermekek mennyire különböző módon jutnak el az iskolájukig.
A nagy napom semmiképp sem nevezhető folytatásnak, inkább szellemi testvére Plisson korábbi filmjének. Ezúttal is a gyerekek és az iskola áll a középpontban, ám kicsit másképp: itt most Plisson olyan gyerekek egy napját mutatja be, akik épp a jövőjük szempontjából meghatározó felvételi előtt állnak. A rendező kamerája ezúttal Mongóliába, Kubába, Indiába és Ugandába látogatott el, hogy megmutassa: bár sok szempontból különbözőek vagyunk, a tanulás és a fejlődés a világ minden táján kiemelkedő érték. Kissé szájbarágós, de jó szándékú és szép film.
Tulu
2017.03.17
|
Le grand jour
francia dokumentumfilm, 86 perc, 2015
Négy fiatal, aki a világ különböző tájain élete nagy pillanata előtt áll: álmaik iskolájába fognak felvételizni.
rendező:

Pascal Plisson

Forgalmazza: MTVA
Bemutató: 2017. március 23.


Film premierek

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja

amerikai kalandfilm, 135 perc, 2017

Modern idők

amerikai burleszk, 87 perc, 1936

Sárkányvarázs

ukrán animációs film, 85 perc, 2016
Játék
Az Európa Könyvkiadó három, Bob Dylanhez kapcsolódó kötettel tiszteleg a 2016-ban irodalmi Nobel-díjat kapó szerző munkássága előtt. Az áprilisban megjelent Krónikák és Lyrics. Dalok után júniusban érkezik a sorozat harmadik darabja, Barna Imre Bob Dylan című, rendhagyó életrajza is.
Filmek a TV-ben
H
22
K
23
Sze
24
Cs
25
P
26
18:15
A nő, akit szerettem
amerikai életrajzi film, 2015
18:20
Terminátor 3: A gépek lázadása
amerikai akciófilm, 2003
18:25
Kung Fu Panda 3.
amerikai-kínai animációs film, 2016
18:40
Alkonyat - Napfogyatkozás
amerikai fantasy, 2010
18:45
Háború és béke
amerikai-olasz romantikus történelmi filmdráma, 2/2. rész, 1956
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.