A Deadpool 2 szembemegy a hollywoodi folytatások szabályaival

A rendezőcsere után most Simon Kinberg, a film producere mesélt kicsit arról, milyen lesz a várva várt folytatás.
Kinberg szerint az első Deadpool-mozit sem a ráköltött dollármilliók miatt szerették annyira a nézők, hanem a film szellemisége ragadta meg őket, ezért eszük ágában sincs egy olyan filmet készíteni, amiben minden nagyobb, drágább és több lesz, mint az első részben. Egy provokatív filmet akarnak készíteni, ami több egy puszta folytatásnál, és valami váratlant akarnak húzni, hogy meg tudják lepni a közönséget. A gond csak az, hogy míg az első részt tíz éven át fejlesztették, nekik erre most jóval kevesebb idejük van, de arra mérget vehetünk, hogy nem a robbanások számának növelésével akarják majd eladni nekünk a filmet, ahogy az amúgy Hollywoodban szokás. Nagyon helyes. 
 
(theplaylist.net) 
2016.12.09
|


Film premierek

Pelyhes – Kalandra fel!

belga-izlandi animációs film, 83 perc, 2018

Patrick – Ebbel szebb az élet

angol családi film, 94 perc, 2018

Nyitva

magyar romantikus vígjáték, 98 perc, 2018

A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt

amerikai-belga-francia-indiai-szingapúri filmdráma, 92 perc, 2018

Az első ember

amerikai filmdráma, 141 perc, 2018
Játék
A Honeybeast közel hetven zenésszel ontja majd az édesbús slágereket az Aréna színpadján.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
18:10
Vasember 2
amerikai akciófilm, 2010
18:10
Négy nap Toszkána
német romantikus film, 2008
18:15
Knerten nyomoz
norvég gyerekfilm, 2010
18:20
Apám Lola
francia film, 2017 (feliratos)
18:25
Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag
amerikai akció-kalandfilm, 1989
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.