Magyar film versenyez az Arany Medvéért a februári Berlinalén

A nagy presztízsű fesztivál hivatalos versenyprogramjában lesz a világpremierje Enyedi Ildikó Testről és Lélekről című, a Filmalap támogatásával készült, fanyar humorú szerelmesfilmjének.
A magyarországi bemutatóra sem kell sokat várni: az új Enyedi-film március 2-ától már országosan látható lesz a Mozinet forgalmazásában. 
 
Az 1951-ben alapított berlini filmfesztivál a filmművészet és a filmszakma egyik legfontosabb nemzetközi eseménye. A Berlinale az év első A-kategóriás filmes világtalálkozója, Európa legnagyobb nézőszámú filmfesztiválja, tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre.  
 
Magyar alkotás utoljára 2012-ben szerepelt a Berlinale versenyében, akkor Fliegauf Bence – a szintén az Inforg-M&M Film gyártásában készült – Csak a szél című filmje többek között a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét nyerte el.  
 
A február 9-én kezdődő 67. Berlinale első versenyfilmjeit ma hozták nyilvánosságra a szervezők. A zsűri elnöke Paul Verhoeven (Elemi ösztön, Robotzsaru, Elle) forgatókönyvíró-rendező lesz.  
 
Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.  
 
A Testről és Lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.  
 
A Testről és Lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András, valamint Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté.
2016.12.16
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:35
Varázs
amerikai vígjáték, 2018
18:40
Otthon, véres otthon
amerikai romantikus vígjáték, 1997
18:50
Szemfényvesztők
francia-amerikai akciófilm, 2013
18:50
A holnap határa
amerikai kalandfilm, 2014
18:50
Géniusz
amerikai életrajzi film, 2016
Ma este az Akvárium klubban Adam Naas. Nézzétek csak, ő az új Lenny Kravitz. #adamnaas #koncertajanlo#programajanlo #akvariumklub
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.