Így készült A Nagy Fal

Minden idők legnagyobb kínai-amerikai koprodukciója még az amerikai premier előtt befut a magyar mozikba, és e neves alkalomból utánajártunk, mit kell tudni e lenyűgöző látványvilágú fantasy elkészítéséről.
10. A Nagy Fal számít minden idők legdrágább kínai filmjének a maga 135 millió dolláros büdzséjével.  
 
9. A film előkészítési munkálatai régre nyúlnak vissza. Egy időben úgy volt, hogy Edward Zwick lehet a rendező, de a kínai koprodukciós szál erősítése végett végül egy kínai rendezőnek szavaztak bizalmat. A filmzenére már leszerződtek James Hornerrel, csakhogy a zeneszerző halálos repülőgépbalesete keresztülhúzta a számításaikat. 
 
8. A falat fenyegető szörnyeteg, a falánk és mindent felzabáló Taotie a kínai mitológiából származik, és az alkotók minden forrást felkutattak, hogy minél hitelesebb főellenséget teremtsenek. A szörnyet valójában az emberi mohóság táplálja, így általa még mondanivalót is sikerült csempészniük a látványos fantasybe. 
 
7. Az alkotók számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy A Nagy Fal úgy legyen jellegzetesen kínai történet, hogy közben univerzális is maradjon, és a világ minden táján értse és élvezze a közönség. 
 
6. Matt Damon azért vállalta a főszerepet, mert egyrészt nagy rajongója Zhang Yimounak, másrészt tetszett neki, hogy a karaktere nem egy makulátlan hős, hanem egy szerencsevadász, aki a puskapor receptjének megszerzéséért utazik Kínába. 
 
5. Az alkotók maguk is érzik, hogy a történetük emlékeztet a Trónok harcára, és még azzal is rájátszanak a hasonlóságokra, hogy leszerződtették az egyik fontos szerepre a chilei Pedro Pascalt, aki Westeroson Oberyn Martell szerepében alkotott emlékezeteset. 
 
4. Matt Damonnak ugyan számos tapasztalata van már a zöld hátteres forgatásokról, de A Nagy Fal monumentalitását csak egy monumentális méretű zöld háttérrel tudták létrehozni, aminek felépítéséhez húszezer téglát használtak, és egy négyzetkilométeres volt. 
 
3. Matt Damon lövészi képességeinek csiszolására egy magyar íjászt szerződtetett a stáb. Kassai Lajos számos egyedi technikát tanított meg a sztárnak a gyorsíjászat terén. 
 
2. A filmet látatlanban megvádolták azzal, hogy túlságosan fehérre mossa a történelmet és a mitológiát, és oda is fehér bőrű főhősöket helyez, ahol azoknak semmi keresnivalójuk. Zhang Yimou rendező és Matt Damon arra kérte az embereket, legalább várják meg a kész filmet az ítélkezéssel, ugyanis szerintük a szereplőik jelenléte kellően indokolt a történetben, és ez attól még egy nagyon is kínai mozi. 
 
1. A filmet már bemutatták Kínában, és egészen ragyogó, 66 millió dolláros bevételt produkált az első hétvégén, ami 2016-ban a harmadik legnagyobbnak számít arrafelé a Warcraft és a The Mermaid című kínai film után. 
 
2017.01.01
|


Film premierek

R.A.I.D. - A törvény nemében

belga-francia akcióvígjáték, 105 perc, 2016

Egy kupac kufli

magyar animációs film, 83 perc, 2017

Az ígéret

amerikai-spanyol történelmi dráma, 133 perc, 2016

A szerencse háza

amerikai vígjáték, 88 perc, 2017

A mogyoró-meló 2.

amerikai-dél-koreai-kanadai animációs film, 91 perc, 2017
Ahol a héten érdemes...
 
 
Budapest, Óbuda, június 16. - augusztus 26.
 
Budapest, Millenáris, július 1. - szeptember 11.
Játék
Digitálisan felújított filmklasszikusokat bemutató sorozata keretében 2017. szeptember 14-től a Pannonia Entertainment bemutatja James Cameron kultikus akció-scifije, a Terminator 2. 3D változatát, restaurált képpel és hanggal, az eredeti ’91-es magyar szinkronnal.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.