MOST FESZT 2017

Tatabánya, Jászai Mari Színház, március 22 - 26.
2017. március 22. és 26. között a Jászai Mari Színház szervezésében harmadik alkalommal kerül megrendezésre a független, a határon túli és a vidéki társulatok monodráma és stúdiószínházi előadásait felvonultató MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál Tatabányán.
A két színházi formához tartozó alkotások témaválasztásuk, formanyelvük, térhasználatuk vagy éppen műfajuk okán nem kerülhetnek nagyszínpadi környezetbe, nem tudnak szélesebb közönségréteget megszólítani, így sokszor nem kapnak akkora figyelmet, mint más előadások. A MOST FESZT néhány napra ezeket az előadásokat szeretné reflektorfénybe állítani. 
 
A szervezők a Tatabányai Tavaszi Fesztivál rendezvényei között kiemelt szerepet betöltő MOST FESZT 2017 programjába – több mint 50 nevezésből – összesen 10 előadást válogattak be. Az előző két évhez képest újdonságot jelent, hogy a fesztivál az eddigi négy nap helyett öt naposra bővült, továbbá két versenyen kívüli előadás is színesíti a seregszemle kínálatát. 
 
A hagyományoknak megfelelően a MOST FESZT-en az előadások mellett kiegészítő eseményként koncert, kiállítás és gasztronómiai program is helyet kap, továbbá a szervezők az előadások után közönségtalálkozón is várják az érdeklődő nézőket.  
 
A fesztivál versenyelőadásai között a legjobb monodráma előadás és a legjobb stúdiószínházi előadás díjai, továbbá a legjobb alakítás különdíja, valamint az MMA különdíja a legjobbnak ítélt produkcióért kerül átadásra. Újdonságnak számít, hogy az idei évben első alkalommal megalakuló közönségzsűri szintén díjat oszthat majd a MOST FESZT 2017-en. 
 
PROGRAM: 
 
2017. március 22. 19:00 Színházterem
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója
Játssza: Keresztes Tamás; Rendező: Bodó Viktor  
A Katona József Színház, a FÜGE, az Orlai Produkciós Iroda és a MASZK Egyesület (Szeged) közös előadása. 
További információ >>

 
2017. március 23. 18:00 Kamaraszínház
Weöres Sándor: Psyché - egy hajdani költőnő szerelmei  
Játssza: Váradi Eszter Sára, közreműködik: Widder Kristóf; Rendező-koreográfus: Widder Kristóf  
A Vörösmarty Színhá (Székesfehérvár) előadása
További információ >> 

 
2017. március 23. 20:00 Színházterem 
Spiró György: Árpád-ház - vérzékeny és naiv krónika  
Rendező: Keszég László  
A HOPPart Társulat előadása 
További információ >>

 
2017. március 24. 18:00 Kamaraszínház 
Mary és Max 
A történetet Adam Elliot gyurmafilmje nyomán átdolgozta: Valcz Péter 
Rendező: Valcz Péter  
A Bethlen Téri Színház, a Manna és a Tünet Együttes közös előadása
További információ >> 

 
2017. március 24. 20:30 Színházterem 
Ez mind én leszek egykor - altatás, vallomás, performansz
VERSENYEN KÍVÜLI ELŐADÁS!
Rendező: Szabó Réka  
A Tünet Együttes előadása 
További információ >>

 
2017. március 25. 16:00 Kamaraszínház 
Tallér Edina: A negyvenkettedik széken ülő nő - monodráma  
Játssza: Tarsoly Krisztina; Rendező: Gerner Csaba  
A Békéscsabai Jókai Színház és a Junion Színház koprodukciós előadása 
További információ >> 

 
2017. március 25. 19:00 Színházterem 
Mezei Zoltán-Pálfi Ervin-Szőke Attila: Gaudeamus Igitur - szatíra 
Rendező: Mezei Zoltán  
A Szab-way színházi szervezet (Szabadka) előadása
További információ >>  

 
2017. március 26. 15:00 Kamaraszínház 
Franz Kafka: Jelentés az Akadémiának - monodráma 
Játssza: Ács Tamás; Színpadra alkalmazta és rendezte: Ács Tamás  
A Soproni Petőfi Színház előadása
További információ >>  

 
2017. március 26. 17:00 Színházterem, nézőtér
Theo Herghelegiu: Tündéri - minimál-szürreál musical  
VERSENYEN KÍVÜLI ELŐADÁS!
Rendező: Tapasztó Ernő 41 %-ban 
Az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület közös előadása
További információ >>

 
2017. március 26. 19:00 Színházterem 
Réczei Tamás: Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik - időjáték  
Rendező: Kocsis Pál  
A kecskeméti Katona József Színház előadása  
További információ >>

2017.02.17
|


Játék
Az Iparművészeti Múzeum a kezdetektől fogva egyaránt gyűjti a magyar és egyetemes, a régi és kortárs iparművészeti alkotásokat.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.