Páncélba zárt szellem

est.hu:
9/10
|
olvasói:
5/10 (44)
A kilencvenes évek a cyberpunk aranykorának számított, és e korszaknak is kiemelkedő alkotása volt az 1995-ben készült japán anime, a Páncélba zárt szellem. Hollywood csak némi fáziskéséssel, 22 évvel később készítette el a remake-et, de megérte várni.
Kissé féltem attól, hogy az új változatból kiölik az eredeti mű filozofikus megközelítését, ám ezúttal sokkal óvatosabban, a megszokottnál nagyobb tisztelettel dolgoztak. Persze az új változatban a sztori némileg egyszerűsödött, és az Őrnagy számára sokkal személyesebbé vált – a régi verzióban a személyes szál csak a vége felé jött be –, de az egyszerűség ezúttal nem butítást jelent, ami mindenképp jó hír.  
 
A középpontban ezúttal is Őrnagy (Scarlett Johansson) karaktere áll, egy robottestbe bújtatott emberi agy, aki a rendőri erők 9-es osztályán próbál helytállni, és nemcsak egy rejtélyes kiberterrorista, hanem a főnökség bürokratikus szabályai is megnehezítik a dolgát. Rupert Sanders (Hófehér és a vadász) rendezésében az a legjobb, hogy mer újítani. Nem ragaszkodik szolgai módon a klasszikushoz, hanem bátran variálja és átértelmezi azt, ugyanakkor mégis megtartja a kulcsmomentumokat. A jövőbeni városa a maga hologramos reklámjaival és félelmetes betontengerével csodálatosan részletgazdag, és a robotika beépülése az emberi életbe pedig egészen félelmetes formában mutatkozik meg. Talán a film vége hollywoodiasabb lett a kelleténél, és a Robotzsaru hatása is túl erős lett, de ezért a bámulatos látványvilágért és eszméletlen hangulatért én mindent megbocsátottam. 
Tulu
2017.03.30
|


Film premierek

Szerelmes SMS

német romantikus filmdráma, 107 perc, 2016

Dunkirk

amerikai-angol-francia-holland háborús film, 106 perc, 2017

Valerian és az ezer bolygó városa

francia sci-fi, 137 perc, 2017
Játék
Ryley Walkernek lételeme a kísérletezgetés, szerzeményei mégsem öncélúak, sőt!
Filmek a TV-ben
H
17
K
18
Sze
19
22:50
22:55
Deadpool
amerikai-kanadai akciófilm, 2016
22:55
Boncasztal
amerikai thriller, 2008
23:00
A golyó
amerikai akcióthriller, 2014
23:05
Hurok
magyar sci-fi, 2016
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.