Végre leleplezték a jövő évi Predator-mozi szereplőgárdáját

Tegnap kezdték el forgatni a Shane Black (Rendes fickók) rendezésében készülő Predator-mozit, és ennek örömére a rendező dobott is egy csoportképet a szereplőgárdáról a Twitterén a rajongóknak.
Utoljára Antal Nimród próbálkozott Predator-filmmel – kisebb-nagyobb sikerrel –, de az eredeti mű színvonalát eddig egyik mozinak sem sikerült utolérnie. A jövő februárban érkező The Predatornak talán azért lehet esélye a sikerre, mert egy zseni, Shane Black rendezi.
 
A képet látva rögtön feltűnhet, hogy mit keres ott A szoba gyerekszereplője, Jacob Tremblay, mert valahogy nem illik a képbe, csakhogy aki ismeri Black munkásságát, az tudhatja, hogy nála a gyerekszereplőknek mindig fontos szerep jut. Amúgy a gárdát nem túl ismert arcok alkotják, de Trevante Rhodes-t láthattuk már a Holdfényben, Boyd Holbrook a Logan főgonoszaként lesz majd ismerős, Olivia Munn pedig többek között a Hivatali karácsonyban és az X-Men: Apokalipszisben szerepelt korábban. A film R-es korhatárbesorolást kapott, szóval igazi véres, felnőtt szórakozás lesz. 
 
(theplaylist.net) 
2017.02.21
|


Film premierek

Keresés

amerikai thriller, 102 perc, 2018

Johnny English újra lecsap

amerikai-angol-francia akcióvígjáték, 88 perc, 2018

Briliáns válás

belga-francia vígjáték, 95 perc, 2018
Játék
Miután a férje egyik pillanatról a másikra lapátra teszi, Deanna (Melissa McCarthy), a megrögzött háziasszony gondol egyet, és elhatározza, hogy befejezi a főiskolát. És történetesen ugyanabban a suliban köt ki, mint ahová a saját lánya jár, és aki nem túlságosan repes az örömtől emiatt.
Filmek a TV-ben
23:05
Szellemet szeretni
német romantikus vígjáték, 2010
23:10
A hét pszichopata és a Si-cu
angol krimivígjáték, 2012
23:20
A martfűi rém
magyar thriller, 2016
23:20
Kereszttűzben
amerikai akció-krimi, 1989
23:30
Az éjszaka urai
amerikai krimi, 2007
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.