Magyar győzelem és minden idők legnagyobb Oscar-bakija

Már zsebben érezhette a győzelmet a Kaliforniai álom csapata, hiszen már a köszönőbeszédüket is elmondták, amikor kiderült, hogy baj van: rosszul olvasták fel a győztest, és igazából nem a musical, hanem a Holdfény című meleg gettódráma lett 2016 legjobb filmje.
Az idei gála elején még volt okunk örömre. Justin Timberlake lehengerlő produkcióval, a közönség sorain áttörve és a vendégsereget megtáncoltatva nyitotta a gálát, amit az idei házigazda, Jimmy Kimmel sziporkázó nyitánya követett. Kimmel érezhetően rutinból, leginkább a saját talkshow-ja elemeit használva építette fel a műsort, de épp ez tett jót neki. A működőképes show-elemek többsége a Dolby Theater 3700 fős nézőtere előtt is működött, vagyis a showman például ismét arra használta a sztárokat, hogy gonosz tweeteket olvassanak fel magukról, és eltérített egy komplett L.A.-i turistabuszt, hogy az utasait meglepetésként besétáltassa a nézőtérre, egyenesen a legnagyobb sztárok közé, hogy aztán kedvükre fotózhassan, szelfizhessenek és ölelkezzenek. Ugyanígy a szokott műsorelemek közé tartozott Kimmel ősellenségének, Matt Damonnak az ekézése, akit díjátadóként rögtön a szövege elején lekevert zenével, és még számos pillanatban sértegetett, persze csak poénból. 
 
Újra a magyarok 
 
A gála szórakoztató volt, de nagyon hosszú. A legjobb rövidfilm kategóriára majdnem hajnali ötig kellett várni, de megérte virrasztani. Deák Kristófnak és lelkes különítményének Salma Hayek és David Oyelowo adta át a díjat, Deák pedig a beszédével is szert tett új szimpatizánsokra, ugyanis azt mondta, hogy a gyermekeink jelentik a jövőnket, ezért figyeljünk arra, hogyan neveljük őket. Egészen hihetetlen, hogy egy évvel a Saul fia után újabb magyar Oscar sikert ünnepelhetünk több évtizednyi sikertelenség után.  
 
Sima ügynek tűnt 
 
Az este nagyon sokáig meglehetősen kiszámítható mederben folyt. Az összes fontosabb kategóriában a legnagyobb esélyes kapta a szobrot, így a legjobb idegennyelvű film Az ügyfél című iráni dráma lett, melynek rendezője Trump ellen tiltakozva nem ment el a gálára, és csak egy levelet küldött, melyet felolvastak a nézősereg előtt. A Holdfény a legjobb férfi mellékszereplői és a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában aratott győzelmet, Viola Davis pedig megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat a Fences című Denzel Washington rendezte drámáért. Sok volt a színes bőrű díjazott, nagyon úgy tűnt, hogy Oscar kompenzálni akart a tavalyi rasszizmusvádért. A nagy esélyesnek tartott Kaliforniai álom című musical csak az este második felében kezdte el gyűjtögetni a díjait, akkor viszont elképesztő tempóban, és úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg. Csak olyan kategóriákban hozták el előle a szobrot, ahol amúgy sem számított fő esélyesnek (a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb férfi főszereplő díja A régi városnak jutott), és amikor Damien Chazelle 32 évesen minden idők legfiatalabb Oscart kapó rendezőjévé vált, úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg a musicalt, és simán megkapja majd a legjobb film Oscarját is.  
 
Az évszázad Oscar-bakija 
 
Csakhogy jött Warren Beatty és Faye Dunaway, a Bonnie és Clyde című filmklasszikus legendás párosa, és együtt jól elrontották az este végét. Láthatóan összezavarhatta őket, amit a kezükbe adott borítékban láttak, ugyanis sokáig hezitáltak, hogy aztán Dunaway kimondja, amit nem kellett volna: a Kaliforniai álom nyerte az Oscart. A musical stábja kivonult a színpadra, elkezdték mondani a köszönőbeszédeiket, amikor a háttérben heves mozgolódás támadt: a show producerei felvilágosították őket, hogy nem ők nyertek, hanem a Holdfény, ők pedig illedelmesen átadták a már kezükben lévő Oscar szobrokat Barry Jenkinsék csapatának. Ilyet még nem pipáltunk az Oscaron. 
 
A főbb kategóriák nyertesei 
 
LEGJOBB FILM:
Holdfény 
 
LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ: 
Casey Affleck (A régi város
 
LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ: 
Emma Stone (Kaliforniai álom
 
LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ: 
Mahershala Ali (Holdfény
 
LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ: 
Viola Davis (Fences
 
LEGJOBB RENDEZŐ :
Damien Chazelle (Kaliforniai álom
 
LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV :
A régi város (Kenneth Lonergan) 
 
LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV: 
Holdfény (Barry Jenkins) 
 
LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM: 
Az ügyfél (Irán) 
 
LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: 
Zootropolis – Állati nagy balhé 
 
 
Tulu
2017.02.27
|


Film premierek

Stefan Zweig – Búcsú Európától

francia-német-osztrák filmdráma, 106 perc, 2016

Élet

amerikai sci-fi, 103 perc, 2017

Bukós szakasz

amerikai akcióvígjáték, 100 perc, 2017

A szépség és a szörnyeteg

amerikai musical, 123 perc, 2017

A nagy napom

francia dokumentumfilm, 86 perc, 2015
Játék
A The Biebers első magyar nyelvű albuma márciusban jelenik meg; április 8-án pedig egy gigantikus lemezbemutató koncert lesz az Akvárium Klub Nagyhalljában.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
P
24
18:05
Pán
amerikai kalandfilm, 2015
18:05
A remény receptje
francia-japán-német filmdráma, 2015 (feliratos)
18:05
A szoba
ír-kanadai filmdráma, 2015
18:25
Vaklárma
amerikai akcióvígjáték, 1989
18:35
Mi kell a nőnek?
amerikai romantikus vígjáték, 2000
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.