Alex Webb: A fény szenvedése

Budapest, Műcsarnok, március 1. - április 9.
A kortárs és a klasszikus magyar, valamint a nemzetközi fotográfia értékeit és újdonságait egy két hónapon átívelő kiállítássorozat keretében mutatja be az idén tavasszal először megrendezett Budapest Fotó Fesztivál.
A változatos programokkal, workshopokkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal színesített fesztivál nyitókiállításának a Műcsarnok ad otthont: a Robert Capa által alapított MAGNUM nemzetközi fotóügynökség kiemelkedő kortárs alakjának, Alex Webbnek The Suffering of Light (A fény szenvedése) című anyagát most először tekintheti meg a hazai közönség. A tárlaton 63 fotót láthatunk a modern színes fotográfia úttörőjeként számon tartott San Franciscó-i művésztől. A streetphoto, a fotóriportázs és a művészi fotográfia stílusát ötvöző, látványos képek, amelyeket intenzív színek, valamint az erős fények és árnyékok használata jellemez, három kontinens számos országában készültek.
 
 
2017.02.27
|


Játék
A kanadai David Walsh 1997-ben bejelentette, hogy óriási mennyiségű aranyat találtak Indonézia dzsungelében. Cégének részvényei pillanatok alatt megugrottak, a döglődő Walsh pedig hirtelen milliárdos lett. A képtelen történetből az Oscar-díjas Stephen Gaghan remek, pörgős filmet a főszerepben Matthew McConaughey-vel.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.