„Elsírtam magam attól, hogy az életem egy valóra vált álom”- Jessica Chastain

A Pesti Est exkluzív interjúja
A Pesti Est szerzője felettébb kellemes szituációban találta magát Varsóban, amikor egy szerencsés véletlennek köszönhetően a tervezett húsz perc helyett majdnem egy órán át beszélgethetett a kétszeres Oscar-jelölt Jessica Chastainnel legújabb filmje, a lengyel zsidókat egy állatkertben bújtató házaspárról szóló Menedék apropóján.

40 éves.

 

Alapítványán keresztül Robin Williams fizette a színészi tandíját.

 

A segítségért és a Zero Dark Thirtyért Oscarra jelölték.

Színészként nagy felelősséget jelent eljátszani egy valóban létező hőst? 
 
A forgatókönyv elolvasása előtt soha nem hallottam Zabinskiékről, de utána alapos kutatómunkát végeztem. Még Zabinskiék lányával, Terezával is találkoztam, aki rengeteg izgalmas dolgot mesélt nekem a szüleiről. Ellátogattam abba az állatkertbe, ahol a valós események történtek, és Tereza családjával is találkoztam. Ezek nagyon érzelmes találkozások voltak. Úgy éreztem, hogy az én felelősségem azt jelenti, hogy minél inkább megismerjem Antoninát, hogy vissza tudjam adni az emberségét a kamerák előtt, és ezzel rójam le a tiszteletemet a családja előtt. Zabinskiék a saját és gyermekeik életét kockáztatták mások védelmében. Még szép, hogy ilyen nagyszerű emberekhez filmesként tisztelettel közelítünk.  
 
Ránézésre nem igazán hasonlítasz a valódi Antoninára… 
 
Egyáltalán nem. Én alacsony vagyok, Antonina pedig magas volt, de Tereza szerint sok szempontból mégis hasonlítok az édesanyjára. Nem hiszek abban, hogy egy életrajzi filmnél egy színész esetében a fizikai hasonlóság lenne a legfontosabb szempont. 
 
Mi volt a leghasznosabb információ, amit Terezától kaptál? 
 
Megkértem őt, hogy meséljen olyan dolgokat az anyukájáról, amik nem szerepeltek a könyvben. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy bár Antonina állatokkal dolgozott, Tereza soha nem látta őt nadrágban. Mindig szoknyát viselt. Szerette festeni a körmeit, és sok időt töltött a fürdőszobában a tükör előtt, amit a férje nehezen tolerált. (nevet) 
 
Az elefánttal forgatott jeleneteid elég meredeknek tűnnek. Nem féltél tőlük? 
 
Furcsa, de nem. Úgy éreztem, hogy ha megtámad egy állat, az biztos az én hibám lesz. Ha az ember figyel arra, hogy csak akkor menjen a közelükbe, amikor már készen állnak rá, és nem tesz semmi váratlant vagy szokatlant velük, akkor nem lehet baj. Figyeltünk rá, hogy az állatok biztonságban érezzék magukat, és legyenek boldogok, mert tisztában voltunk vele, hogy csak így tudunk jól együtt dolgozni velük.  
 
Úgy hallottam, hogy egyszer azért rád ijesztettek… 
 
A filmbéli Kashát játszó elefánttal, Lilivel töltöttem egy kis időt a forgatás előtt. Leveleket szedtem és adtam neki, és ez sokáig így folyt, amikor egyszer csak azt éreztem, hogy az ormánya a karom köré csavarodik. Ezt még aranyosnak tartottam, aztán hirtelen megszorított, de olyan erővel, hogy azt hittem, letépi a karom, és maga felé húzott. Próbáltam ellenállni és visszahúzni magam, és amikor ezt észrevette, akkor hirtelen elengedett. Utólag tudtam meg a gondozójától, hogy egyszerűen csak közelebb akart húzni magához, csak ezt számomra túl nagy erővel tette. Nem akart bántani. 
 
Meg tudtál bízni benne ezután? 
 
Jól összecsiszolódtunk. Lilivel forgattam a film egyik nagyjelenetét, az elefántbébi születését, és végig nagyon jól kijöttünk. Az volt a titkom, hogy folyton volt nálam egy-két alma, amitől Lili mindig barátságossá vált. Az ormányával folyton az almákat kereste a ruhámban. 
 
Jól érzem, hogy az elefántbébi nem igazi volt, ugye? 
 
Igen, az egy robot volt. Nem várhattuk el egy elefánttól, hogy pont akkor szüljön, amikor szükségünk van rá. A báb nagyon élethű volt, még a nagy elefántokat is megzavarta kicsit. Egyedül azt a pillanatot csináltuk meg CGI-jal, amikor lábra áll, egyébként végig mindent a bábbal vettünk fel.  
 
A filmet miért Prágában vettétek fel Varsó helyett? 
 
Az eredeti terv egy varsói forgatás volt, csakhogy rá kellett döbbennünk, hogy a régi Varsóból mára alig maradt valami. Szinte a teljes város elpusztult a II. világháború során, és bár mára szépen újjáépítették, nem igazán hasonlít egykori önmagára. Az épületek túl modernek. Prága volt az a város, ahol megtaláltuk a korabeli Varsó hangulatát. 
 
Téged sosem zavar, ha egy filmet nem az eredeti helyszínen vesznek fel? 
 
Ha a film működik, akkor az illúzió is működik. Rengeteg híres kültéri jelenetet rögzítettek stúdióbelsőben, és ezt senki sem tudja róluk. Ezt hívom mozivarázsnak. A Menedékben gyakorlatilag újjáépítettük a varsói állatkertet, és a közepén lévő villát, és ha most elmész a Varsói Állatkertbe, szerintem azt fogod érezni, hogy ez ugyanaz a hely, amit a filmben láttál. 
 
Produceri kredited is van a stáblistán. Milyen feladataid voltak producerként? 
 
Rengeteget dolgoztam azon, hogy a film megszülethessen. Összeszedtem rá a pénzt, és a szereposztásban is benne volt a kezem. A férjemet játszó Johant (Johan Heldenbergh - a szerk.) például az Alabama és Monroe című csodás belga filmben néztem ki magamnak. Nagyszerű színész, és a kinézete is pont megfelelt a szerepre, ugyanis nem nézett ki angolszásznak. Nem akartam, hogy a film teli legyen amerikai színészekkel, hiszen mégis csak az európai történelem egy fontos eseményét dolgoztuk fel.  
 
A Facebook-posztjaid alapján szeretsz lehetséges jövőbeni kollégák után kutatni, amikor új filmeket nézel… 
 
Nem ez a fő célom, amikor moziba megyek, de igen, nyitva tartom a szemem. Szeretek új tehetségeket felfedezni, és rájuk irányítani a reflektorfényt. Emlékszem, hogy hány éven át próbálkoztam kezdő színészként Los Angelesben, és láthatatlannak éreztem magam. Művészként a legszörnyűbb érzés, ha senki sem kíváncsi rád. Szeretem ráirányítani a figyelmet egy tehetségre, hogy ő ne érezze magát láthatatlannak. 
 
A közösségi médiajelenlét szerinted megkönnyíti a színészek életét? 
 
Még nem kaptam meg egyetlen szerepet sem azért, mert népszerű a Facebook-oldalam. (nevet)  
 
Egyszer azt mesélted, hogy amikor elkezdted a színészi karrieredet, azért volt nehéz dolgod, mert a filmesek nem tudtak behelyezni semmilyen skatulyába. Mit értettél ez alatt? 
 
Amikor a Juilliardon tanultam, azt mesélték a tanáraim, hogy Hollywood fantáziátlan. Nem azt nézi, hogy mit tud kihozni egy színészből, hanem azt, hogy be tudja-e helyezni egy skatulyába vagy sem. Amikor elkezdtem a pályát, a forgatókönyvekben a női szerepeknél rendszeresen olyan leírások szerepeltek, hogy a nő magas, szőke, kék szemű és hasonlók. Amint beléptem a szobába a castingon, azonnal látták, hogy nem illek a képbe, és már itt elszálltak az esélyeim. Folyton ilyen leírásokat láttam, hogy „szomszéd lány típus”, meg „nagyon atlétikus alkat”. Szerencsére ma már kevés forgatókönyvben találkozom ilyesmivel.  
 
Az első Oscar-jelölésed A segítség című filmért kaptad. Ez milyen hatással volt a karrieredre? 
 
Nem igazán számítottam rá, el sem akartam hinni. Amikor a jelölésemet bejelentették, még csak nem is tartózkodtam az Egyesült Államokban. Nem kampányoltam a sikerért, szinte semmit sem tettem azért, hogy ez megtörténjen. Nemcsak a jelölés, hanem az egész 2011-es év megváltoztatta az életemet. Úgy alakult, hogy egy éven belül hét filmem jött ki, egymástól teljesen különböző szerepekkel. Hirtelen mindenki azt kérdezte, hogy ki ez a nő, aki minden új filmben benne van?  
 
Számomra furcsa volt, hogy nem a kritikailag agyondicsért Az élet fájáért jelöltek, hanem A segítségért… 
 
Szeretem az Oscart, és csodás dolog, hogy magam is tagja lehetek az Akadémiának, de azért nem szeretném túlbecsülni. Isabelle Huppert vagy Gary Oldman sosem kapott Oscart, pedig ők a kedvenc színészeim. Annyi mindenen múlik, hogy egy filmet szárnyára kap-e az Oscar. Lehet, hogy egy film túl korán jön, megelőzi a korát, és pont ezért nem kap elég figyelmet. Az, hogy egy filmet nem ünnepel rögtön a szakma, még nem jelenti azt, hogy az rossz film lenne. Az élet fája egy lassan érő film. Annak idején nem robbant nagyot, de azóta rengeteg embertől hallom, hogy mennyire megérintette őt. Bátran állíthatom, hogy Az élet fája az életem nagy filmje, mert ez nem csak egy film, hanem maga a költészet. Vizuális költészet.  
 
Sokan mondják azt is, hogy túl sok múlik a kampányoláson. A Zero Dark Thirty című filmed például a film körüli negatív kampány miatt nem lett sokszoros Oscar-nyertes. 
 
A kampányolás egy művész számára valahol szörnyű érzés. Megcsinálja a filmet, népszerűsíti azt a sajtóban, ám elvileg ennyi, az utóéletére nincs nagy ráhatása. Kampányidőszakban azonban meg kell jelenni partikon, mindenkire mosolyogni, rengeteg új embernek bemutatkozni, és széles mosollyal arra biztatni őket, hogy szavazzanak rád. Komoly felelősségtudatom van a film finanszírozói irányába, ezért igyekszem ott népszerűsíteni a filmjeimet, ahol csak lehet, mert tudom, hogy ez egy drága műfaj, és sok a kockázat. Igyekszem mindenütt megjelenni, ahol meg kell, de soha nem akarom direktben biztatni az embereket, hogy rám szavazzanak. Az túl olcsó lenne. 
 
És hiszel abban, hogy egy-egy díj tényleg segíti egy film sikerét? 
 
Nézd meg azt, ami a Holdfénnyel történt. Alig hozott valami pénzt, aztán az Oscar megnyerése után hirtelen újra hozott egy hétvége alatt majdnem hárommillió dollárt. 
 
Idén ott voltál az Oscaron? 
 
Idén a tévéből néztem, mint bárki más. A Holdfény volt a kedvenc tavalyi filmem. El sem akartam hinni, amikor a Kaliforniai álom győzelmének kihirdetése után az én kedvencemet hozták ki győztesnek. Már el is mentem a tévétől, amikor visszarángattak a képernyő elé azzal, hogy valami történik. Hihetetlen szürreális volt, de az egészben az volt a legszebb, hogy az emberek a színpadon nem riválisokként viselkedtek. Még egy ilyen kellemetlen szituációban is egymást támogatták a két stáb tagjai. Egyedül a média próbálja beállítani úgy, hogy egy Oscar-gálán mi egymás ellenségei vagyunk. 
 
Téged is próbáltak összeugrasztani Jennifer Lawrence-szel, amikor mindketten egyszerre voltatok a jelöltek között. 
 
Próbáltak egy mesterséges konfliktust szítani köztünk. Elmeséltek egy kitalált sztorit. Az a jó a közösségi médiában, hogy azonnal tudtam rá reagálni, és kiírtam, hogy ez nem igaz.  
 
A tévéből jobb nézni az Oscart vagy a helyszínen? 
 
Én szeretem otthonról nézni. Egész gyerekkoromban otthon ültem ilyenkor, és akkoriban olykor pont a szülinapomra esett. Mindig elképzeltem, hogy milyen ruha lenne rajtam, ha egyszer én is ott vonulhatnék a vörös szőnyegen. (nevet) Amikor most a tévéből néztem, ezek a gyerekkori emlékek jöttek elő, ráadásul sokkal kevésbé stresszes az élmény, ha az ember épp nincs ott a jelöltek között.  
 
És az első Oscar-ruhád olyan volt, mint amilyet gyerekként megálmodtál magadnak? 
 
Ott álltam a tükör előtt, és úgy éreztem magam, mint egy menyasszony, aki először próbálja fel az esküvői ruháját. Egészen hihetetlen volt. Emlékszem, hogy elsírtam magam attól, hogy az életem egy valóra vált álom. 
 
A hollywoodi filmesek mostanában egyre határozottabban politizálnak, ami az európai kollégáik között nem ennyire megszokott. Szerinted ez egy jó folyamat? 
 
Szerintem egy jó színész egyik ismérve az érzékenység, így mi talán sokkal nehezebben viseljük, ha igazságtalanságot látunk magunk körül. Amikor háború tör ki, általában az értelmiséggel végeznek először, nem véletlenül. Nekik van hatásuk az emberekre, ők azok, akik kimondják, ha baj van. Egy színész dolga nem az, hogy pártot válasszon valakinek, hanem az, hogy vitát indítson a társadalmi problémákról. Csak úgy haladhatunk előre, ha megbeszéljük egymással a dolgokat. 
 
Úgy tudom, Varsóba is tervezel egy politikai akciót. 
 
Igen, kimegyek a lengyel nőkkel a nőnapi felvonulásra (az interjú két nappal nőnap előtt készült, Jessica Chastain pedig valóban kivonult a lengyel nőkkel az utcára nőnapon – a szerző). Az itteni abortusztörvények szigora ellen szeretnék tiltakozni azzal, hogy utcára megyek. Úgy hiszem, hogy ahol egyetlen csoportot is diszkriminálnak, ott minden csoport veszélyben van, így kötelességemnek érzem, hogy fellépjek ez ellen.  
 
Régóta küzdesz a filmipar szexizmusa ellen. Mit gondolsz, sikerült valamilyen fejlődést elérni? 
 
Nehéz megállapítani, javult-e a helyzet, de annyiban biztosan jobban állunk, hogy az elmúlt egy-két évben rengeteget beszélünk erről, és állandó témává vált. Az emberek végre nem félnek megszólalni az ügyben. A legrosszabb akkor volt a helyzet, amikor a nők nem mertek beszélni, mert attól tartottak, hogy többé nem kapnak majd munkát a filmiparban. Egyébként nem a filmipar szexizmusa ellen küzdök, hanem általában a szexizmus ellen. A szexizmus bárhol kialakulhat, ahol a nemek aránya nem elég kiegyensúlyozott. Mondjuk az óvodákban pont fordított szexizmus uralkodik: kinézik maguk közül azt a férfit, aki óvóbácsi szeretne lenni.  
 
Beszéljünk kicsit a készülő filmjeidről. Xavier Dolan új rendezésében, a The Death and Life of John F. Donovanben, úgy tudom, egy újságírót alakítasz. Milyen volt a közös munka Dolannel? 
 
Ó, a karakterem nem klasszikus értelemben vett újságíró, sőt nem is nevezném újságírónak. Az újságírókat nagyra tartom, de a figurám egy pletykalap főszerkesztője. Egy igazi pletykaszakértő, akinek az a dolga, hogy megfejtse a sztárok titkait. Ennyire vad figurát még sosem játszottam. Érdekes, hogy Xavier pont azután vette fel a jeleneteimet, hogy tavaly Cannes-ban a kritikusok széttépték az új filmjét. 
 
Még dolgozol a filmen? Úgy tudom, júniusig forog… 
 
Xavier dolgozik rajta, én már rég végeztem. A film több periódusban játszódik, és a karakterem csak az egyikben van jelen. Xaviertől amúgy eléggé tartanak a szakmában, mindenki őrültnek hiszi, pedig meglepően kedves és érzékeny fickó. A stábja imádja őt, a forgatás során egyszer sem hallottam, hogy felemelte volna a hangját. Ráadásul kiharcolta, hogy a filmforgatás közepén tarthasson egy több hónapos szünetet, így író-rendezőként lehetősége van arra is, hogy aktualizálja a történetet. 
 
A YouTube-on terjed egy videó, amin egy Madonna-koncert színpadán elfenekeled az énekesnőt. Elmesélnéd, hogy kerültél oda és mi történt? 
 
Prágában forgattuk a Menedéket, és láttuk, hogy Madonna épp fellép a városban, és úgy gondoltuk, jó móka lenne megnézni. Odamentünk, és Madonna emberei kijöttek hozzám, és megkérdezték, nincs-e kedvem felmenni vele a színpadra. Azonnal rábólintottam, de akkor még nem gondoltam bele, mi is vár rám. Nem ismertem a koreográfiát, fogalmam sem volt, mi fog történni, egy merő stressz voltam. Aztán egy ponton Madonna letérdelt előttem, és én arra gondoltam, hogy ha már buli, akkor bulizzak rendesen, és tettem pár fenekelős kézmozdulatot. Próbáltam kiélvezni a pillanatot, amennyire csak lehet. 
 
Feministaként mit szólsz ahhoz a botrányhoz, ami Emma Watson körül alakult ki, amikor egyesek szerint túl sokat mutatott a melléből a Vanity Fair magazinnak, és ezért megkérdőjelezték a feminizmusa komolyságát? 
 
Szerintem a feminizmus arról szól, hogy jogomban áll meztelenül mutatkozni egy magazinban, ha úgy tartja kedvem, és jogomban áll nyakig beöltözni, ha éppen úgy. Ne mások döntsék el, mi legyen rajtam, hanem én magam dönthessek. Olykor én is levetkőzök egy szerep kedvéért, máskor pedig nemet mondok egy ilyen kérésre. A lényeg, hogy én dönthessek erről, és ne más. 
 
Tulu
2017.03.20
|


Film premierek

Az igazi törődés

norvég filmdráma, 102 perc, 2017

Űrvihar

amerikai katasztrófafilm, 109 perc, 2017

Nyírjuk ki Gunthert!

amerikai akcióvígjáték, 90 perc, 2017

Négyen a bank ellen

német krimivígjáték, 96 perc, 2016

Aurora Borealis - Északi fény

magyar filmdráma, 104 perc, 2017

anyám!

amerikai horror, 115 perc, 2017

A kis vámpír

angol-dán-német animációs film, 90 perc, 2017
Játék
Őserő, profizmus, életigenlés – ezekkel a szavakkal jellemezhető Dr. Lonnie Smith orgonista pályafutása.
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
18:10
Pszichiáter a világ ellen
angol életrajzi dráma, 2017
18:10
Buliszerviz
amerikai vígjáték, 2002
18:20
Vademberek hajszája
új-zélandi vígjáték, 2016
18:40
Eva Nova
cseh-szlovák filmdráma, 2015 (feliratos)
18:50
Terminátor 3. - A gépek lázadása
amerikai-angol-német sci-fi akciófilm, 2003
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.