Új köztéri szobrokkal gazdagodik Szentendre

A Ferenczy Múzeumi Centrum pályázatának eredménye
A Ferenczy Múzeumi Centrum 2016. december 5-én nyilvános pályázatot hirdetett street art, public art, illetőleg köztéri szobrászati projektek időszaki megvalósítására a Bizottság-ligetbe (a Szentendre, Dunakanyar körút és Kossuth Lajos utca által közrefogott, az 1. számú postahivatal elé), a 2017. évi az Art Capital programjához kapcsolódóan.
A felhívásra több mint húsz pályamű érkezett be. Közülük a zsűri (Bukta Imre képzőművész; ef Zámbó István képzőművész; Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója; Muladi Brigitta művészettörténész; Wehner Tibor művészettörténész) végül két projektet választott ki megvalósításra: Szabó Ottó/Robotto: Az eltévedt űrhajós és Borbás Péter–Szentes Annamária: OTTHON/talanság című tervét. 
 
Szabó Ottó (1989) a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászat szakán végzett 2012-ben. Budapesten, Pakson és Pécsen voltak önálló kiállításai. 
 
Borbás Péter (1977) a MOME Építőművészeti Doktori iskolájában szerzett DLA-fokozatot 2012-ben, több más mellett a Velencei Biennále BorderLine című kiállításán is szerepelt 2010-ben. Szentes Annamária (1989) pszichológus, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati klinikájának munkatársa. 
 
Az elkészült műveket várhatóan 2017. június 24.–szeptember 24. között lehet majd megtekinteni.
 
„Saját tapasztalat ihlette az eltévedt űrhajóst. (...) Mindenki találta már magát olyan helyzetben, mint az űrhajós. Keressük az otthonunkat, de magunk sem tudjuk, hol van az. Mivel ez nemtől, kortól, nemzetiségtől függetlenül bárkivel előfordul, helyhez sem kötött, ezért egy űrhajós robotot szeretnék készíteni.” (Szabó Ottó)
 
„Az otthonhoz kapcsolódó asszociációink között elsőként jelennek meg a hajlék, ház, biztonság / család / meleg, tűz / élelem fogalmak. Pályázati munkánk a tűzre, az otthon melegére és a táplálékra fókuszál. A megidézett enteriőr foteljei utalnak a családra, a közösségre. A folyamatosan világító meleg fényű lámpa az otthonok melegét, tüzét idézi meg, míg a folyamatosan teli bevásárlókocsi a jóllakottságot, a jólétet szimbolizálja.” (Borbás Péter–Szentes Annamária)
2017.03.20
|


Játék
A Jurányi Ház és a Pesti Est május 20-án vidám gyereknapra hívja a gyerkőcöket és szüleiket.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.