DESZKA Fesztivál

Debrecen, 2017. március 27. - április 2.
Március 27. és április 2. között kerül sor a kortárs magyar drámákat felvonultató fesztiválra Debrecenben. A XI. DESZKA Fesztiválon a klasszikus színházi alkotófolyamat kiindulópontja és végeredménye ugyanott és ugyanakkor szemlélhető, tanulmányozható.
Egyfelől a fesztivál keretében zajlik a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Nyílt Fórum harmadik fordulója, amely az épp most születő friss magyar drámákba enged bepillantást úgy, hogy közben megismertet az alkotókkal is, másfelől az érdeklődők résztvevői lehetnek a színpadi előadások formájában ténylegesen megvalósult kortárs magyar drámai szövegek szokásosan magas színvonalú seregszemléjének.
2017.03.20
|


Játék
Varázslatos élményben lehet része azoknak, akik március 2. és 4. között a Homoktövis utcai Vasas Jégcentrumba (volt Jégpalota) látogatnak, itt kerül ugyanis megrendezésre a Budapest Kupa nemzetközi szinkronkorcsolyázó verseny.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.