Ujj Mészáros Károly újra forgat

A napokban kezdte meg a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. forgatását, mely előreláthatólag két hónapig tart Budapesten, és többek között olyan helyszíneken zajlik majd, mint a Gellérthegy vagy a rendőrség Teve utcai székházának teteje.
Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, melyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó. A bűnügyi igazgató nem kívánja bolygatni a már lezárt aktákat, de az új kolléga, Péter egy friss eset kapcsán Éva mellé áll. A fordulatokban bővelkedő, szövevényes krimiben lassan senki sem az, aminek látszik, a bűnügyi történet mögött pedig egy megrendítő családi dráma is körvonalazódik.
 
A Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly a napokban kezdte meg második mozifilmje, a X. forgatását, mely a tervek szerint május 19-éig tart. A helyszínekkel gyakorlatilag feltérképezik Budapestet, hisz a Gellérthegy és a rendőrség Teve utcai székházának tetején túl a II. kerületben, Zuglóban és egy csepeli gyártelepen egyaránt játszódnak majd jelenetek. 
 
Ujj Mészáros Károly elmondta, hogy „filmünk nagyban el fog térni a Liza a rókatündértől, de a szereplőgárdából többen ismét felbukkannak: Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs például mindhárman nyomozót alakítanak. A X. skandináv típusú, sodró, gyors ritmusú, erős vizuális világú, nagyon izgalmas, látványos és fordulatos krimi lesz.” 
 
Kulka János ezzel a filmmel tér vissza a vászonra, a fordulatokban gazdag történet egyik főszereplőjét alakítja majd. A további szerepekben is olyan ismert színészeket láthatunk majd többek között, mint Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő és Szabó Győző
 
A forgatókönyvet Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint írták, az operatőr Szecsanov Martin, a film producere Muhi András és Ferenczy Gábor, gyártója a Focusfox. Az X. című filmnek 489 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmalap. A film várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba. 
2017.03.30
|


Film premierek

A vadon hívó szava

amerikai kalandfilm, 100 perc, 2020

Isten létezik, és Petrunijának hívják

belga-francia-horvát-macedón-szlovén filmdráma, 100 perc, 2019

Wasp Network: Ellenállók

belga-francia-spanyol thriller, 123 perc, 2019

Öngyilkos túra

dán-német-norvég misztikus dráma, 90 perc, 2019

A mennyországnak kell lennie

francia-kanadai-német-palesztin-török vígjáték, 97 perc, 2019
Játék
Amit nem látsz, az is árthat neked. Az Emmy-díjas Elisabeth Moss a főszereplője ennek a félelmetes modern mesének, melyet a Universal klasszikus szörnykaraktere ihletett.
Filmek a TV-ben
H
17
K
18
Sze
19
Cs
20
18:10
Lány
belga rövidjátékfilm, 2018
18:15
Aranyhaj és a nagy gubanc
amerikai animációs film, 2010
18:15
Arany cseppek
lengyel animációs film, 2015
18:15
A szingli fejvadász
amerikai akcióvígjáték, 2012
18:30
Thor
amerikai akciófilm, 2011
Felkészültél a #pestiest-re? Mi igen! ??
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.