A Számi vér nyerte nyerte a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált

A svéd Amanda Kernell lenyűgöző első filmes alkotása, a Számi vér nyerte a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők-díját. A 2017. április 6-13. között Budapesten rendezett filmes mustrán idén hét film versenyzett. A fesztiválon csütörtökön még lesznek versenyen kívüli vetítések.

Kapcsolódó cikkek

Április 12-én este az Anker’t Barban, a 24. Titanic záró gáláján adták át a Hullámtörők-díjat. A Frédéric Strauss francia kritikusból, Dragomán György íróból és Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas rendezőből álló háromtagú zsűri elmondta, hogy rövid beszélgetés után egyhangúlag a Számi vért választották. 
 
„Úgy éreztük, ez a film oldotta meg a legszebben a maga elé tűzött szívszorítóan összetett feladatot. A saját számi kultúráját és nyelvét elhagyni és a többségi svéd kultúrába beolvadni próbáló ElleMarja története szépen adagolt költői figyelemmel mutatja meg, hogy milyen fájdalmas áldozatot jelent az anyanyelvtől és az otthontól való elszakadás. (…) A Számi vér egy olyan ballada-jojka ami azután is sokáig ott zeng bennünk, hogy kijöttünk a moziból.” 
 
A Számi vér (Sami Blood) című svéd-norvég-dán játékfilm felkavaró történet a felnövésről. A 14 éves Elle Marja számi származású rénszarvaspásztor, egy kisebbségi közösség tagja. Az 1930-as években tomboló rasszizmus és az iskolában történő rasszkutatási vizsgálatok miatt egyre inkább elvágyódik életéből. Hogy megvalósíthassa álmait, más identitást kell keresnie, és minden kapcsolatot meg kell szakítania családjával és kultúrájával. A svéd Amanda Kernell lenyűgöző első filmes alkotása Velencében és Thessalonikiben is nagy figyelmet keltett.  
A 2005 óta versenyfesztiválként is működő Titanicon a Számi vér mellett két misztikus thriller - a Végzetes lövés (Birdshot) című fülöp-szigeteki-katari film és az amerikai Sarah Adina Smith Buster két élete (Buster's Mal Heart) című, fekete humorral fűszerezett, vakmerő alkotása -, Robert Pattinson főszereplésével a Magyarországon forgatott az Egy vezér gyermekkora (The Childhood of a Leader) című angol-magyar-francia dráma, a spanyol Jonathan Cenzual Burley A pásztor (The Shepherd) című filmje, a Nehéz szívvel (Heartstone) című dán-izlandi dráma és Laura Schroeder melankolikus indie poppal aláfestett Gát (Barrage) című luxemburgi–belga–francia drámája versenyeztek a Hullámtörők-díjért. 
 
2017. április 6-13. között Budapesten, három helyszínen futott és hat kategóriába osztva 34 filmet mutatott be a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Április 13-án a Toldi moziban 18.30-kor a Nyers, 20.30-kor pedig a koreai Kokszongi sirató című filmeket vetítik. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 18:30-kor Jeff Nichols Oscar-jelölt Loving című alkotását láthatja a közönség, 21 órakor pedig Jim Jarmusch Gimme Danger című zenés dokumentumfilmjét a hamarosan 70. születésnapját ünneplő Iggy Popról és az 50 éve alakult Stooges-ról. 
2017.04.13
|


Film premierek

Have a Nice Day

kínai animációs film, 77 perc, 2017

Star Wars: Az utolsó Jedik

amerikai sci-fi, 152 perc, 2017

Legeslegjobb cimborák

német animációs film, 72 perc, 2017

Jesús

chilei-francia-görög-kolumbiai-német filmdráma, 85 perc, 2016

Eszeveszett esküvő

belga-francia-kanadai vígjáték, 117 perc, 2017

Az igazi csoda

amerikai filmdráma, 113 perc, 2017
Játék
Steven, a karizmatikus sebész felkarolja egykori páciense kamasz fiát, ráadásul a srácot a férfi családja is megszereti. Csakhogy a zavart fiú komoly áldozatot vár el az orvostól.
Filmek a TV-ben
19:45
Börtönvonat Yumába
amerikai western, 2007
20:00
Szilveszteri durranások
angol romantikus vígjáték, 1992
20:30
Flashdance
amerikai zenés film, 1983
21:00
21:00
A kiütés
amerikai vígjáték, 2013
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.