„Olyasvalakiről akartam mesélni, aki paranoiás lesz attól, hogy kívülállónak érzi magát”- Jordan Peele

Szándékos irónia, vagy pusztán a véletlen műve, hogy a Tűnj el! pont ötven évvel a Találd ki, ki jön ma vacsorára után jött ki a mozikban? 
 
Hűha! Csak véletlen. És arról se feledkezz meg, hogy Az élőhalottak éjszakáját is nagyjából ötven évvel ezelőtt mutatták be. A vicces az egészben, hogy milyen kevés dolog változott az eltelt évtizedekben. Ugyanaz a szörnyeteg, a rasszizmus azóta is velünk van, csak más formát öltött. 
 
A komédia irányából érkezel. Mi vitt rá arra, hogy épp a horror műfaj felé fordulj és a rasszizmus témájával foglalkozz? 
 
Imádom a horrort. Olyasvalakiről akartam mesélni, aki paranoiás lesz attól, hogy kívülállónak érzi magát. Őszintén szólva eleinte nem a rasszizmus témája foglalkoztatott. Azt az érzést szerettem volna visszaadni, hogy milyen olyan emberek társaságában lógni hosszabb ideig, akiknek már megvan a maguk közös története, a saját privát vicceik, és ugyan próbálnak úgy tenni, hogy te is otthonosan érezd magad köztük, valójában teljes rejtély számodra, hogy ők milyen kapcsolatban állnak egymással, és mit rejt a múltjuk. Ez egy olyan ötlet volt, amiben megéreztem egy jó horror lehetőségét. A rasszizmus témája csak később folyt bele az alapötletbe.  
 
Mik a kedvenc horrorfilmjeid? 
 
A Rémálom az Elm utcában-tól, a Ragyogástól és A légytől sokáig nem tudtam aludni. Direktben ezek a filmek nem hatottak rám a Tűnj el! készítésekor, de annyiban igen, hogy tudtam: én is valami hasonló erejű filmet szeretnék forgatni. A félelem az egyik legerősebb, legősibb emberi érzésünk. 
 
Hipnotizáltak már valaha? 
 
Nincs tudomásom róla. 
 
Akkor mi vonzott a hipnózisban annyira, hogy komoly szerepet szánj neki a filmedben? 
 
Azt nem árt tudnod az afroamerikai kultúráról, hogy a terápia gondolata, és az, hogy valaki vájkáljon a fejedben számunkra kifejezetten ijesztően hangzik. A feketék kultúrája sokkal spirituálisabb alapú, és sajnálatos módon a terápiák világa sosem volt divatos közöttünk. Innen eredt a gondolat, hogy a főszereplő – és rajta keresztül a néző – számára rendkívül kényelmetlen érzés lenne, ha valaki megpróbálna belepiszkálni a fejébe. 
 
Allison Williams karaktere, Rose mit képvisel számodra a filmben? 
 
A karakter narratívája rendkívül fontos a történetben. Ő az a lány, aki életében először összejön egy fekete bőrű sráccal, és amikor hazaviszi őt, olyan rasszista dinamikát indít el otthon, aminek korábban még sosem volt szemtanúja. Amikor a hétvége folyamán Chris ilyen-olyan rasszista viselkedéssel találkozik, a lány is akkor tapasztalja ezeket először. Azt szerettem volna, hogy Rose figurája által a fehér nézők is megértsék, hogy miért annyira kellemetlen ez a viselkedés.  
 
Daniel Kaluuya alakítása Chris szerepében nagyon visszafogott. Miért ezt kérted tőle? 
 
Azt akartam, hogy Chris valódi legyen, és a nézőket képviselje a vásznon. Úgy viselkedik a filmbéli fura helyzetekben, ahogy azt a legtöbben tennénk. Christ egyfajta megfigyelő szerepben akartam tartani. Ő a legokosabb a szobában, mivel az agya mindig két lépéssel előrébb jár. Ugyanakkor, ha az ember a szerelmével megy látogatóba annak családjához, akkor sokáig kiszolgáltatott helyzetben van, ugyanis nem akarja megbántani őt, és valami nagyon extrémnek kell történnie ahhoz, hogy elhúzzon onnan.