Új elkárhozott lelket talált a Démonok között spin off-ja

A Warner Brothers folyamatosan próbálja tágítani a Démonok között horrorfilmes univerzumát. Annabelle után most a második részből ismert démoni apácafigura kap külön filmet, melynek megtalálták az egyik főszereplőjét.
A The Nun (Az apáca) címre hallgató mozi egy papról szól majd, akit azért szólít a kötelessége Rómába, hogy nyomozzon egy fiatal apáca rejtélyes halálának ügyében. Azt már tudjuk egy ideje, hogy a filmet a The Hollow című horror direktora, Colin Hardy rendezi, és Demián Bichir (Aljas nyolcas) is szerepel majd benne, de az mindenképp új hír, hogy egy fiatal apáca szerepét Taissa Farmigára osztottá. Ha a név ismerős, az nem a véletlen műve: Taissa a Démonok között mindkét részében főszerepet játszó Vera Farmiga húga, bár sokan a lányának nézik, ugyanis 21 évnyi korkülönbség van köztük, és a lány kiköpött úgy néz ki, mint a nővére. Taissát alanyi jogon a The Final Girls című horrorból és Warren Beatty rendezéséből, a Rules Don’t Applyból ismerhetjük. 
 
(joblo.com) 
2017.04.25
|


Film premierek

Have a Nice Day

kínai animációs film, 77 perc, 2017

Star Wars: Az utolsó Jedik

amerikai sci-fi, 152 perc, 2017

Legeslegjobb cimborák

német animációs film, 72 perc, 2017

Jesús

chilei-francia-görög-kolumbiai-német filmdráma, 85 perc, 2016

Eszeveszett esküvő

belga-francia-kanadai vígjáték, 117 perc, 2017

Az igazi csoda

amerikai filmdráma, 113 perc, 2017
Játék
A művészet templomai című sorozat immár 9. epizódjához érkezett. A hazánkban is nagy sikerű Vatikáni Múzeum 3D, a Firenze és az Uffizi-képtár 3D és a Pápai bazilikák 3D alkotóinak új filmje a legkiválóbb reneszánsz mesterek egyikének és művészettörténet egyik legmeghatározóbb alakjának, Raffaello Sanziónak állít emléket.
Filmek a TV-ben
H
11
K
12
Sze
13
18:35
Oroszország-ház
amerikai romantikus filmdráma, 1990
18:35
Dave és a labirintus
amerikai horrorvígjáték, 2017 (feliratos)
18:40
Airport `77
amerikai kalandfilm, 1977
18:45
Részeges karatemester
hongkongi akcióvígjáték, 1978
18:50
Egy kapcsolat vége
amerikai-angol romantikus filmdráma, 1999
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.