Kedvenc helyek

„Nagyon úgy tűnik, hogy én nem családanya leszek, hanem forradalmár” – Tereskova Nagy Kriszta x-T

A Pesti Est exkluzív interjúja
Valentyina Tyereskova 80. születésnapja adta az alkalmat az április 29-i, 25 éves a Pesti Est sorozatban létrejött koncertre, aminek kapcsán beszélgettünk Tereskova Nagy Kriszta x-T-vel zenéről, művészetről, szexuális tárgyként ábrázolt nőkről és férfiakról – és feminizmusról.
– Az első búcsúkoncerted 2000-ben volt, a legutóbbi néhány évvel ezelőtt. Ehhez képest tavaly decemberben volt már egy koncerted a Gödörben, és most Tereskova80 címmel ismét lesz egy. Ez azt jelenti, hogy visszatérsz zenészként?

– Az a helyzet, hogy én állandóan el akarok búcsúzni, de aztán mindig jön valami, ami feléleszti bennem a tüzet. Van egy lány, aki nagyon szeret engem, Palkovits Edinának hívják, és ő valamiért hisz ebben a dologban. Én igazából sosem nyomattam magam, soha egyetlen telefont nem eresztettem el, hogy itt és itt szeretnék zenélni. Valahogy önmagától működik ez a dolog úgy, ahogy, és annyi ideje, amennyi. Ez egy kamaszkori ügy, és én rég azt gondolom, hogy már abba kellett volna hagyni, de aztán mindig jön valaki, aki azt mondja, hogy „figyi, ez kurva jó!”.

Bennem örök kérdés az, hogy meddig állhat egy nő a színpadon, de az hogy huszonéves fiatalok tombolnak a koncerten, az mindig azt igazolja, hogy még működik. A múltkor az egyik plázában kávéztam Lecsóval, és odajött egy 16 év körüli lány, és megkérdezte,hogy „ne haragudj, te vagy a Tereskova?”, mire mondtam neki, hogy igen, de ugye nem kell szelfiznünk, és megkérdeztem tőle, hogy honnan a fenéből tud rólunk. Azt válaszolta, hogy a netről.

– Pedig talán még normális koncertfelvétel vagy hivatalos vidoklip sincs fent...

– Most már van két klip, de azokat is mobiltelefonnal vettük fel.

Az első női űrhajós, Tyereskova 80. születésnapja adta az alkalmat a koncertre. Tudtál róla?

– Igen, illetve az emberek elkezdtek írogatni nekem, hogy „nyolcvanéves lettem”.

A Facebook-oldaladon van egy új versed. Új számokat is írsz?

– Folyamatosan írok új számokat. Vannak időszakaim, amikor a versek, illetve a számok jönnek, és vannak, amikor a képek. Ez mindig is így volt. Most is írtam egy új számot, amit szerettem volna előadni a koncerten, de ez most épp kérdésessé vált, mert sajnos nem az a gitáros fog játszani, akivel felvettük a számot.

Ez lett volna a Szakítós versből?

– Nem, az egy másik. Egy nagyon szép dalt írtam, ami összesen négy szóból áll, de gyönyörű. Vannak szupergyönyörű, feminista és mindenféle – mondhatjuk azt – verseim, attól függetlenül, hogy én sosem gondoltam magamról, hogy költő lennék, és fel sem merül bennem, hogy mint Kovács Ákos, verseskötetben adjam ki ezeket. Azokat a dalszövegeket, amiket régen írtam, abszolút nem tartottam verseknek, most viszont azt gondolom, hogy írok verseket, és nagyon szeretném, ha egyszer, alig észrevehetően, átalakulnának a koncertjeink. Szeretnék a számok közé becsempészni olyan dolgokat, amiben van egy kis gitár, instrumentális zörgés, és közben felolvasok egy olyan verset, amiből rengeteg van otthon az íróasztalfiókomban.

Az egyik szám, amihez klipet is csináltál a Nanna című.

– Az a dal már több mint tízéves, és egy olyan lemezen szerepelt, amit 2000-ben saját pénzből adtam ki. Elmentem a kiadóhoz egymillióval és mondtam, hogy itt van három zenész és csinálnánk egy lemezt. Ezek között a dalok között voltak vonós számok is hegedűvel és csellóval. Igazából nekem csak az volt a fontos, hogy megcsináljam ezt az anyagot, és egyáltalán nem foglalkoztam a további sorsával, vagy hogy bárkihez is eljusson. A lemez állítólag ötszáz példányban elkelt, majd nem sokkal ezután tönkrement a kiadó. Felhívtak, hogy menjek be a többi CD-ért, de nem mentem be, így azt sem tudom, hol van 500 CD-m. Egyébként vicces, mert vannak olyan számok, mint például a Kösz faszfej is, amiről mindenki azt hiszi, hogy új, pedig az is több mint tízéves.

– Az előbb azt mondtad, hogy még nem tudod, ki fog gitározni a koncerten.

 

– De már tudom! Öt perccel ezelőtt felhívtam egy régi gitárosomat, akivel húsz éve együtt játszottam, mielőtt Bárdos Deák Ági lenyúlta tőlem, és még jól meg is tiltotta neki, hogy velem játsszon. Szóval felhívtam, és kiderült, hogy pont ráér. Ráadásul mindketten Szentendrén lakunk. Ő Kovács Bence, aki egyébként a Waldorfban tanít, de egy igazi zenész, nem úgy, mint a többiek, akik az utóbbi időben velem játszottak. Mert a mi zenénkre nem jellemző, hogy bárki is nagyon tudna zenélni. Ami viszont nagyon furcsa, hogy Kézdy Luca – aki ma már önálló darabjaival lép fel például a Müpában is –, vagy más szintén nagyon tehetségesés professzionális zenész, tök szívesen játszik velem.

– Akkor kik lépnek fel veled április 29-én?

– Fellép velem Kézdy Luca hegedűs, Varga Zsolt dobos, aki nagyon szép és hosszú szőke haja van, és ezért játszik a zenekarban, meg azért, mert mindig félmeztelenül dobol, Kovács Bence gitáros és Franczel Róbert basszusgitáros.

– A mostani koncert az idén 25 éves Pesti Est -sorozat része. Hogy kötődsz az újsághoz?

– Mindig is nagy vágyam volt, hogy egyszerre csináljak művészetet és keressek pénzt is. Egy nagy életmű-kiállításom kapcsán megismerkedtem az akkor még kezdő Oltai Kata művészettörténésszel, akivel nagyon megszerettük egymást, és akivel elhatároztuk, hogy csinálunk egy céget, ami marketing célú műalkotásokat fog készíteni. Megkerestük a Pesti Est akkori tulajdonosát, Balázs Csabát – aki egyébként nagy műgyűjtő, és képben van a művészetben –, Katával bementünk hozzá tárgyalni, és mondta, hogy oké, akkor csináld meg a hirdetésünket. Én pedig festettem két 170x150 cm-es képet, ami mi másról is szólhatott volna, mint egy nőről, aki egy felcsatolható műpénisszel próbálja elcsábítani a saját tükörképét.

– Megvette a képet?

– Igen.

– Más Pesti Esthez kapcsolódó emlékeid is vannak?

- Igen, a Szigeten talán a Pesti Est színpadon léptünk fel először. Nagyon nagy fles volt, akkor láttam igazi nagy tömeget a koncertünkön.

– Az utóbbi időben egyre több munkád (például az Orbán-sorozat, majd a Lopott képek) készül számítógéppel. Ez tudatos váltás?

– Nagyon szeretem a komputer előtti bindzsizést, most már sokkal jobban, mint ecsettel vonalakat húzni egy vászonra. Egyébként, amikor annak idején Warholról tanultam, nem gondoltam volna, hogy egyszer úgy fogok hozzáállni a művészethez, mint ő. Nekem nem ő volt a példaképem, sokkal inkább az olyan romantikus festőket szerettem, mint Matisse. Nem gondoltam, hogy egyszer annyira felidegesít az ország, ahol élek, hogy azt mondom, főleg az legyen a művészetem lényege, hogy eladjuk azt. Ha egy olyan országban születek, ahol van művészeti piac, akkor valószínűleg tök más képeket csinálok. Akkor nincs benne ez a gondolat, hogy…

Hogy meg kell élned valamiből?

– Bocs, én nem megélni akarok belőle, én gazdag akarok lenni! De még mindig nem sikerül. Azt látom, hogy nagyon lassan lépkedek előre a pályámon. De mondjuk én is tökre tudnék haladni, ha valaki főzne vagy takarítana rám. Csak kérdezem, hol van az a férfi, aki hajlandó erre? A Sebes képeket úgy festettem (2008-ban – a szerk.), hogy egy hónap alatt megcsináltam harminc képet, mert hazamentem anyámhoz, aki ennek mellesleg nagyon örült, és reggeltől-estig festettem, úgy, hogy még a bugyimat sem kellett kimosnom.

– Az utolsó önálló kiállításod a tavalyi Lopott képek voltak. Folytatod ezt a sorozatot?

– Nem tudom még.

– Nemrég tettél ki a facebook-oldaladra egy JuronicsTamásról készült „lopott képet”, ami nem volt kiállítva, az sem új?

– Az nem új, csak azt akkor nem raktuk ki végül. De jó is, hogy szóba hoztad, mert kimondottan Juronics Tamásnak írtam egy darabot, amit május 9-én mutat be a Szegedi Kortárs Balett a Müpában. A darabnak, ami egyébként írásnak is gyönyörű, az a címe, hogy Feminizma és arról szól, hogy van egy lány, akit már kislány korábban kiválasztanak maguknak a fiúk, mert szép és mindenki járni akar vele. A lány eljön vidékről, és rájön, hogy tök izgalmas, ami itt folyik, és arra is, hogy ő inkább nem lesz barátnő, hanem csinál valami nagyon határozott dolgot, de közben rádöbben arra, hogy ezt a világot ténylegesen a férfiak irányítják, akik nem hajlandóak másként tekinteni rá, mint szexuális tárgyra. Miközben ő iszonyúan szeretne valami más lenni, mintszexuális tárgy. A lány bejut a férfiak közé, és megmutatja nekik, hogy hány óra van fél 9-kor és megmérettetik velük, és minden jó lesz, mert végül is el tudja feledtetni a nemét, és a férfiak férfiként dolgoznak vele, de ily módon olyan szinten veszíti el a szerelmet, hogy abba belepusztul.

– Szerinted szexuális tárgyként tekintenek rád a férfiak?

– Erről szól az Árpa Attilá-s képem is. Most egyébként szeretnék egy olyan sorozatot csinálni – folytatva a saját testre írós sorozatomat – ahol fiatal srácok testére írogatok rá. Már van is egy modellem, egy balett-táncos fiú, aki egyébként nagyon lelkes és büszke, hogy benne lehet.  Lassan lecserélem a modellt, mert mindig én voltam saját magam modellje, de eljött az a pont, hogy szeretnék férfiakat szexuális tárgyként használni.

– Úgy, ahogy mondjuk Mapplethorpe?

– Igen, bár az ő modelljeinek többsége konkrétan a szexuális tárgyai is voltak. Mapplethorpe ellen tüntettek is, az emberek kivonultak a kiállítótér elé, és üvöltötték, hogy nem akarunk öklözést!

– A te munkáid között is volt olyan, amit nem engedtek bemutatni.

– Igen, és milyen érdekes, hogy ez pont a Mapplethorpe-sorozat volt, egy olyan sorozat, amit Kamondival csináltunk, és ami effektíve a szexuális életünkről szólt. Ezeket a képeket szedették le a kiállítás-megnyitó előtt egy nappal. Húsz évvel Mapplethorpe halála után nem engedték kiállítani ezeket a képeket.

– Ugyanitt, a Kiscelli Múzeumban volt kiállítva az a síremlék, amit Kamondi Zoltánnak és magadnak készítettél. Kamondi váratlan halála után talán még megrázóbb ez a mű.

– A kamondis kép egy nagyon szép darabja a kőfestéses sorozatnak, és érdekes volt látni, hogy milyen az, amikor a halál tényleg belekerül a történetbe. Azt hiszem, részben azért is foglalkozom ennyit a halállal, mert ezer százalékig biztos vagyok abban, hogy abban a pillanatban, amikor én meghalok, azonnal hatalmas sztár leszek, szét fognak kapkodni, iszonyú sok barátom lesz, mindenkinek lesz egy jó sztorija rólam, és abban a pillanatban tízszeresére mennek fel a képeim árai. Amikor például Mapplethorpe megtudta, hogy AIDS-es akkor összecsapta a kezét, és azt mondta, hogy akkor most elkezdődik a munka, és feltette a kérdést, hogy ugye, most már lesznek olyan drágák a képeim, mint Andy Warholnak? Ő is tudta, hogy a halálod tesz igazán értékessé.

– Ma hogy látod a saját testre írós sorozatodat, mert abba a bosszún kívül elég sok fájdalom és kétségbeesettség is volt.

– Igen, akkor történt az, hogy egy őrületesen nagy szerelemben éltem, és a csávó egyik nap azt mondta, hogy „neki ez az élet túl nehéz!”. Fogtam azokat a szerelmes verseket, amiket előtte két nappal tiszta szívvel írt, és magamra írtam.

– Haragszol a férfiakra?

– Igen, haragszom a férfiakra! Nem tehetek róla. Három évvel ezelőtt azért lettem feminista, mert azt tapasztalom, hogy a férfiak egyszerűen nem állnak be egy erős nő mögé. Ahogy mind a mai napig a nő feladata, hogy kiszolgálja a férfit, mert hiába mehet el dolgozni, a fene nagy szabadságával az élete csak még sokkal nehezebb lett, mint volt. Én azt látom, hogy a pasiknak egyszerűen derogál egy alárendeltebb vagy kevésbé előtérben levő szerepben lenni, vagy akár az, hogy ők nyújtsanak támaszt, vagy megfőzzenek egy levest vacsorára. Ehhez kurvára nincs kedvük, éss zégyellik magukat azért, ha esetleg megtesznek nekem egy ilyet. Bár most 2017-ben nem lehet egy az egyben kijelenteni, hogy egy nőnek fel kell áldoznia a karrierjét, de igazából, de. Nem mindenfajta szerepet játszhat el ma egy nő úgy, hogy közben maradjon még neki szerelme is. Például Nagy Kriszta, aki olyan festő, úgy gondolkodik és olyan vad, amilyen, nem lehet. Amikor szétmentem azzal a fiúval, akivel tíz évig együtt voltunk, és akit nagyon szerettem, akkor őt azért hagytam el, mert a művészetet választottam. Azért, hogy igazi művészetet csinálhassak. Például festettem két óriási képet a Műcsarnok kétoldalára, aminek az volt a címe, hogy Nárcisszusz Tükre, amin maszturbáló pózban és egy tükörben vagyok megfestve, és a csávóm, aki akkor egy menő művész volt, tulajdonképpen szégyenkezett, hogy mit fognak gondolni a kapcsolatunkról az emberek. Nem akarta, hogy jobb, sikeresebb művész legyek nála, és azt sem, hogy elveszítse a főzőasszonyt otthon. Ettől függetlenül nagyon hiányzik a szerelem, ami őrülten fontos számomra.

De az is lehet, hogy ha mindig minden rendben lenne a magánéletedben, akkor művészként nem tudnál ennyire provokatív és progresszív dolgokat csinálni.  

– Az biztos, hogy egy nagyon autentikus művészetet csinálok, aminek effektíve nincs párja Magyarországon, és az is biztos, hogy ezek a művek nem születtek volna meg, ha én egy stabil párkapcsolatban élek, és nem váltam volna feministává, és nem taposnék ki olyan utakat, amin nagyon sok nő boldogan fog végigmenni, és örülni fog, hogy ezt megtettem. Nagyon úgy tűnik, hogy én nem családanya leszek, hanem forradalmár. Úgy fest, hogy ez van. Nem én választottam az életemet, az választott engem.

Molnár Ágnes
2017.04.26
|


Játék
Digitálisan felújított filmklasszikusokat bemutató sorozata keretében 2017. szeptember 14-től a Pannonia Entertainment bemutatja James Cameron kultikus akció-scifije, a Terminator 2. 3D változatát, restaurált képpel és hanggal, az eredeti ’91-es magyar szinkronnal.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.