Így készült a Wonder Woman

A Warner stúdió úttörőként, a Marvelt megelőzve mutatja be saját női szuperhősfilmjét, és mindenki úgy gondolja, hogy Gal Gadotot az isten is arra teremtette, hogy Wonder Womanként meghódítsa a világot. Belestünk a kulisszák mögé.
10. A 2005-ben készült Elektra című film óta egyetlen hollywoodi stúdió sem próbálkozott olyan szuperhősfilmmel, aminek nem egy férfi, hanem egy nő a főszereplője. 
 
9. A Warner már 1996 óta dolgozik azon, hogy Wonder Woman a mozivászonra kerülhessen, de több alkotó (Ivan Reitman, Joss Whedon, Angelina Jolie…) bicskája is beletört, és csak a képregényfilmek mostani elképesztő divatja tette lehetővé a debütálást. 
 
8. Patty Jenkinst (A rém) a Warner már 2005-ben megkereste a rendezéssel, és Jenkins lelkesedett is az ötletért, csakhogy váratlanul teherbe esett, és nem tudott tovább foglalkozni a projekttel. 
 
7. A teljesség igénye nélküli az alábbi színésznők fordultak meg az évek során a projekt körül: Kate Beckinsale, Angelina Jolie (őt rendezőnek is felkérték), Jessica Biel, Eva Green, Olga Kurylenko, Christina Hendricks, Kristen Stewart, Mischa Barton és Rachel Bilson
 
6. A kiválasztása után Gal Gadotot sok kritika érte azért, mert mellbőségben nem éri el a képregényfigura kissé irreális formáit, és túl vékony a szerephez. Gadotot bántotta a kritika, de szerencsére nem feküdt plasztikai sebész kése alá, egyszerűen csak addig gyúrt, míg alaposan megizmosodott. 
 
5. A készítők azért helyezték a film történetét a jelenkorból az I. világháború idejébe, mert úgy gondolták, hogy a nők akkori helyzetét izgalmasabb lenne szembeállítani egy olyan amazonnal, aki egy nőuralmú szigetről érkezik ebbe a világba. 
 
4. A filmhez szükség volt utóforgatásokra is, csakhogy amikor sor került azokra, Gal Gadot már öthónapos terhes volt. A speciáliseffektus-szakemberek egy spéci green screen technikát dolgoztak ki a pocakja eltűntetésére.  
 
3. Az éles szemű nézők a filmben kiszúrhatják a Batman Superman ellen és Az acélember rendezőjét, Zack Snydert, amint I. világháborús katonaként cameózik egyet. 
 
2. Az egyik amerikai mozihálózat a filmből szervezett néhány „Csak nőknek!” vetítést, ahová csak nők válthattak jegyet, és ezen a képregényfigura sok férfi rajongója eléggé felháborodott. 
 
1. Siker esetén a Warner egy komplett trilógiát tervez készíteni Wonder Woman kalandjaiból, amibe persze nem számítanák be az Igazság Ligája tagjaival készített közös filmjeit. 
 
2017.05.30
|


Film premierek

R.A.I.D. - A törvény nemében

belga-francia akcióvígjáték, 105 perc, 2016

Egy kupac kufli

magyar animációs film, 83 perc, 2017

Az ígéret

amerikai-spanyol történelmi dráma, 133 perc, 2016

A szerencse háza

amerikai vígjáték, 88 perc, 2017

A mogyoró-meló 2.

amerikai-dél-koreai-kanadai animációs film, 91 perc, 2017
Játék
A Tom Cruise főszereplésével készült film elképesztő megtörtént eseményeken alapul: hőse egy szélhámos pilóta, akit hirtelen felbérel a CIA, hogy részt vegyen Amerika történetének egyik legnagyobb titkos hadműveletében.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.