Így készült a Jupiter holdja

Cannes egyik szenzációja volt Mundruczó Kornél a szír bevándorlódrámát a hollywoodi szuperhősfilmekkel vegyítő produkciója, a Jupiter holdja. Belestünk a kulisszák mögé.
10. A film alapötletét nem a menekültválság ihlette. Mundruczó Kornél már másfél évvel azelőtt egy szír migráns fiú karakterét tette meg a sztori főszereplőjének, hogy a menekültválság begyűrűzött volna Európába. 
 
9. Az alapélményt a rendező egyik kamaszkori olvasmánya, Alekszandr Beljajev A repülő ember című regénye adta. 
 
8. Bár a film láttán nyilván azt gondolnánk, hogy Mundruczó Kornél rengeteg szuperhősös képregényt olvas, ez egyáltalán nincs így. A rendezőt a gyerekkorában olvasott szovjet sci-fik és fantasyk ihlették meg, amelyek igen gazdag műfajnak számítottak a rendszerváltás előtt, lévén a jövőben játszódó történetek át tudtak csúszni a cenzúrán. 
 
7. Az alkotók hosszú időn át próbálkoztak azzal, hogy a főszereplő szír fiú szerepére egy valódi szír migránst találjanak, de ez a casting olyan bonyolultnak bizonyult, hogy végül a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatójának, Jéger Zsombornak adták a szerepet. 
 
6. A másik főszerepre Mundruczó a tbiliszi születésű Merab Ninidzét már rég kinézte magának. Ninidze először nemet mondott az ajánlatra, mert félt a nyelvi akadályoktól, ám végül a rendező évekig tartó rábeszélése meggyőzte őt, és vállalta a munkát. 
 
5. A filmben látott repülésmutatványokhoz csak kiegészítésként – a drótok eltűntetéséhez – használtak CGI-t, egyébként Jéger Zsombort drótokon röptették. 
 
4. Mundruczó nem hisz a tiszta zsánerfilmekben, hozzá inkább a zsánerek keresztezése áll közel. Nem szerette volna a Jupiter holdját beletuszkolni egy skatulyába, inkább arra törekedett, hogy új filmnyelvet találjon ki a történethez.  
 
3. A filmben látható nagyszabású autós üldözést összesen kétszer vették fel, de csak egyszer sikerült. Több tucatnyi rendőr felügyelte a felvételeket, és két kaszkadőr, valamint negyven kellékautó állt a stáb rendelkezésére. 
 
2. A filmben több látványos hosszú, vágás nélküli felvétel is látható, amit Rév Marcell operatőr és Mundruczó Kornél hosszas tervezés után valósított meg. 
 
1. A filmet a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be májusban. A látványvilága rengeteg dicséretet kapott, és a nemzetközi sajtó szerint senki ne lepődjön meg azon, ha Hollywoodban hamarosan nagyszabású blockbusterek rendezői székében láthatjuk viszont Mundruczót. Ellenben a film sztorivezetését és állítólagos szájbarágósságát többen is kritizálták. 
 
 
2017.06.05
|


Film premierek

Floridai álom

amerikai filmdráma, 111 perc, 2017

Thelma

dán-francia-norvég-svéd thriller, 116 perc, 2017

Gengszterzsaruk

amerikai akciófilm, 140 perc, 2018

A legsötétebb óra

angol életrajzi dráma, 125 perc, 2017

68 lepedő

amerikai krimivígjáték, 93 perc, 2017
Ahol a héten érdemes...
Budapest, Uránia, január 12. - május 25.
 
 
január 18 - 24.
 
Budapest, Thália Színház, január 18. 19:00
 
január 1 - 31.
Játék
Az Én, Tonya a kilencvenes évek egyik legnagyobb amerikai médiabotrányának szatirikus feldolgozása, amelyet humorában mások mellett a Fargóhoz hasonlítanak. A film két színésznő, Margot Robbie és Allison Janney jutalomjátéka, akik egyértelműen Oscar-jelölésre is esélyesek.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.