Augusztus 20-ig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Augusztus 20-ig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire: Gazsó Györgyre, a Radnóti Színház, Szikszai Rémuszra, a Szkéné Színház és Krisztik Csabára, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészére.
A díjra a magyar nyelven játszó, állandó társulattal rendelkező színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták. Idén 38 nevezés érkezett. A nomináltak a második szakaszban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt. A három színművész közül pedig a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 8-án a Győri Nemzeti Színházban az országos színházi évadnyitón. A jelöltekre online lehet szavazni
 
A 10 évvel ezelőtt tragikusan fiatalon elhunyt színész emlékére létrehozott díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. Az 500 ezer forinttal járó díjat tizedik alkalommal adják át. 
 
(MTI) 
2017.06.16
|


Ahol a héten érdemes...
Budapest, Uránia, október 17 - 22.
 
Budapest, Műcsarnok, szeptember 6. - november 12.
 
október 12 - 18.
 
Budapest, Katona József Színház, október 17. 19:15
 
Játék
A Magyar Nemzeti CirkuszRichter eddigi legnagyobb volumenű produkcióját láthatjuk a Sportcsarnokban.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.