A csehek most önmagukat ünnepelték Karlovy Varyban

A Pesti Est exkluzív beszámolója az 52. Karlovy Vary-i Filmfesztiválról
A nagy füzet szereplése óta gyakorlatilag nem telhetett el év a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon magyar premierfilm nélkül, ám idén a csehek egyetlen magyarországi mozit sem válogattak be a versenyprogramba. Persze ettől még nem állt meg az élet Karlovy Varyban, ahová idén a szokottnál nagyobb számban látogattak el a hollywoodi sztárok.
A legnagyobb csillogást kapásból a nyitógála hozta, ahol kapásból felvonult az életműdíjjal jutalmazott Uma Thurman, a koncertet adó híres filmzeneszerző, James Newton Howard és a friss Oscar-díjas Casey Affleck. Később a Tag című filmje forgatásáról két törött kézzel érkező Jeremy Renner is emelte a fesztivál fényét, és ebből is látszik, hogy idén ilyen szempontból szintet lépett a fesztivál. Míg korábban főleg az ún. „has been” kategóriába tartozó, egykori A-kategóriások (pl. John Travolta, Richard Gere…) kedvenc helye volt a cseh fürdőváros, Affleck és Renner képében idén olyan sztárokat sikerült Karlovy Varyba csábítani, akik abszolút a karrierjük csúcsán vannak éppen, így a jelenlétük mindenképp eseményszámba ment, méghozzá nem csak helyi szinten.
 
Furcsa módon a sztárallűröket nem a két úriember, hanem a „has been” kategóriába bátran sorolható Uma Thurman produkálta, aki nemcsak a fotósok elmondása szerint volt kifejezetten bunkó, hanem a sajtó- és nyilvános szerepléseit is minimálisra redukálta. A nyitógálán való megjelenése mellett mindössze a Kill Bill két részének szabadtéri vetítése előtt jelent meg, és a cseh televíziónak adott egy, azaz egy darab interjút, és már tovább is állt a fesztiválról.  
 
Vele szemben Casey Affleck és Jeremy Renner rengeteg sajtószereplést és közönségtalálkozót vállalt, bár az is igaz, hogy nekik volt egy-egy új filmjük is a fesztiválon, amit tudtak reklámozni. Renner a Wind River című feszült krimijét kísérte el, amiben a szereplőtársa Elizabeth Olsen, és ők ketten egy halálra fagyott és megerőszakolt indián lány ügyében nyomoznak a kőkemény mínuszokban. A fesztivál közönségdíját elnyerő mozit az a Taylor Sheridan rendezte, akit eddig inkább forgatókönyvíróként ismerhettünk a Sicario - A bérgyilkos és a Hell or High Water révén, de most rendezőként sem vallott szégyent, ráadásul a filmet szeptembertől a magyar mozikban is láthatjuk. 
 
Nem ez a helyzet a Casey Affleck nevével fémjelzett A Ghost Storyval, melyben emberünk egy kísértetet alakít, akit a film 80%-ában lepedő (!) takar, így gyakorlatilag a rendező azt állított oda a kamerák elé, akit akart, hiszen nézőként úgysem volna esélyünk felismerni. Az Egyesült Államokban lelkes kritikák által kísért film Karlovy Vary közönségét már jobban megosztotta: mi csak a blöfföt láttuk benne, de tegyük hozzá, hogy annak elsőrangú. 
 
Ahogy az Karlovy Varyban lenni szokott, a versenyfilmek nem hozták annyira lázba a közönséget. Idén talán csak a The Cakemaker című izraeli meleg szerelmesfilm kapott akkora buzzt, amire már érdemes figyelni, de ez leginkább annak szólt, hogy egy igazán közönségbarát alkotásról van szó, ami így ki tudott tűnni a sok nehéz művészfilm közül.
 
Mi a Corporate című francia drámát élveztük a legjobban, ami egy HR-vezetőről szól, aki öngyilkosságba hajszolja a cég egyik dolgozóját, utána pedig mosakodásba kezd. A fesztivál zsűrije azonban Václav Kadrnka meditatív drámáját, a Little Crusadert tartotta a legjobbnak, így 15 év után ismét egy hazai film nyerte a Kristály Glóbuszt és az ezzel járó 25 000 dollárt a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon. 
 
 
Tulu
2017.07.10
|


Film premierek

R.A.I.D. - A törvény nemében

belga-francia akcióvígjáték, 105 perc, 2016

Egy kupac kufli

magyar animációs film, 83 perc, 2017

Az ígéret

amerikai-spanyol történelmi dráma, 133 perc, 2016

A szerencse háza

amerikai vígjáték, 88 perc, 2017

A mogyoró-meló 2.

amerikai-dél-koreai-kanadai animációs film, 91 perc, 2017
Játék
A Tom Cruise főszereplésével készült film elképesztő megtörtént eseményeken alapul: hőse egy szélhámos pilóta, akit hirtelen felbérel a CIA, hogy részt vegyen Amerika történetének egyik legnagyobb titkos hadműveletében.
Filmek a TV-ben
00:00
00:15
A visszatérő
amerikai kalandfilm, 2015
00:30
A bárányok hallgatnak
amerikai thriller, 1991
00:30
Szerelemtől sújtva
magyar film, 2003
00:35
A FÜLKE
amerikai krimi, 2002
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.