Pest is… strandol

Az évszak szinte kikerülhetetlen programja a közösségi strandolás. Ilyenkor még a család Drakulája is előkerül a panelkoporsójából (vér)áldozatot hozva, 100 faktoros naptejjel bekenve magát elbotorkál családtagjaival a lehető legközelebbi, felfújható medencénél nagyobb és akár több feszített víztükörrel rendelkező létesítményhez.
A fővárosi lakos abban az esetben, ha nem rendelkezik a magyar tengernél vízbe lógó stéges házikóval, beéri az egy vonaljeggyel elérhető, vagy „papucsban odáig simán elvezetek” távolságban fellelhető élményfürdőig. 
 
Aztán persze az ÉLMÉNY már a belépőkért folyó sorban álláskor csorbulni kezd. Mert ahhoz elég okosak a gyermekeink, hogy tudják, hiába kapnak egész napos csúszdabérletet, csupán feleannyit ér, ha még két órát kell a kapuban szobrozniuk. 
 
A következő vérnyomásnövelő momentum az alkalmi honfoglalás rituáléja. A társaság egyik fele napozni szeretne, míg a másik árnyékért könyörög. És mielőtt végre leterítődne az a varázspokróc, amit hamarosan ellep a kekszmorzsa és a ropi, majd a létszámot hirtelen megtízszerező hangyaboly, kiemelten fontos szempont, hogy távcső használata nélkül is lássuk tisztán a gyerekpancsolót, ahol valami okból kifolyólag a jeles tanuló porontyunkat püföli egy vadidegen fiúcska.  
 
Aztán jön az általános probléma: a víz hőfoka. Az egyik medence túl hideg, a másikban pedig kukoricát lehetne főzni, arról nem is beszélve, hogy fél lábtempóként idegen testrészekbe ütközünk, hiába is próbálkoznánk Hosszú Katinka idejének megjavításával. Természetesen a csúszda két csobbanást követően már „gagyi és uncsi”, így azonnal vennünk kéne egy hasonló vízipuskát, ami annak a duci kölyöknek is van, akit éppen a vastag aranyláncos apukája biztat a nyugdíjas nénik megritkítására. Végül kompromisszum gyanánt egy hamburger-lángos-fagyi-jégkása-vattacukorból választott menü átmenetileg visszahozza az ifjúság életkedvét, ám ennek következtében a szülői pénztárcát gyakorlatilag már őrizetlenül is a törölközőn hagyhatjuk. 
 
Az önbecsülésünknek végképp nem tesz jót az a felsülés, mikor fiunk előtt akarjuk bizonyítani a rögtönzött felebaráti focimeccsen, hogy egyszer majdnem profi futballisták lettünk. A bokaficam és a sörszagú ismeretlenek elégedett, ámde hiányos vigyora az egyszer használatos bulvárlapok lapozgatásához űz bennünket. A celebek „pompás” életének bámulása csak elmélyíti depressziónkat, mert egy évtizeddel ezelőtt még fényűzőbb jövő lebegett a szemünk előtt, most meg csupán egy dinnyehéj a lábáztatóban. Szendergésünket egy dobhártyaszaggató sikoly hasítja ketté, mivel lányunknak sikerült lábbal megsimogatnia egy darazsat.  
 
Amikor aztán a hangszóróból váratlanul még ez az ezeréves nóta is felcsendül: „Jaj, úgy élvezem én a strandot, ottan annyira szép és jó” – na, akkor végképp áhítjuk már a gumimatrac felfújásakor elmaradt agyvérzést vagy a jeges vízbe csobbanáskor bekövetkezhető szívszélhűdést. 
Cheese
2017.07.21
|


Játék
A Dzsungel egy elképesztő túlélőkaland története, amiben az a legmegdöbbentőbb, hogy valóban megtörtént. Emellett pedig bónuszként az egykori Harry Potter, azaz Daniel Radcliffe legnagyobb színészi átváltozását is megcsodálhatjuk.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.