A dinók miatt válik a Jurassic World sztárja?

Sokan nem lepődtek meg, amikor Chris Pratt és Anna Faris bejelentették, hogy 8 év együttélés után válnak. A legtöbben úgy vélekednek, hogy a párt utolérte a hollywoodi átok: egyikük hirtelen nagy sztár lett, amit a másik nem tudott feldolgozni.
A kapcsolat fordított felállásban kezdődött. Amikor 2009-ben megismerkedtek, a most negyvenéves Anna Faris ismert színésznő volt, míg Prattet minden második meghallgatásról elküldték, és csak kisebb szerepeket kapott. Aztán az utóbbi pár évben nagyot fordult a kocka. A Jurassic World egy csapásra szupersztárrá tette Christ és A galaxis őrzői főszerepe pedig már csak hab volt a tortán. Ráadásul mind a két film franchise, vagyis a sikerszéria folytatódik, miközben a szexista Hollywoodban már túlkorosnak számító Anna nem sok jóra számíthat. 
 
Állítólag az is gondot okozott, hogy Anna szeretett volna még gyereket – van egy négyéves kisfiuk, Jack –, Chris viszont a karrierjére akar koncentrálni, mondván, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. A színészt hírbe hozták Jennifer Lawrence-szel is, akivel együtt játszott az Utazókban, de ez valószínűleg csak a szokásos olcsó bulvárpletyka a gonosz harmadikról, aki a házastársak közé áll. 
 
Chris Prattet jövő nyáron láthatjuk viszont a Jurassic World: Bukott birodalom című folytatásban. 
 
(Jurassic World: Fallen Kingdom – hazai bemutató: 2018. június) 
UIP
2017.08.11
|


Film premierek

Üveg

amerikai akcióthriller, 129 perc, 2019

Tű, cérna, szerelem

francia-indiai filmdráma, 99 perc, 2018

Kurszk

belga-luxemburgi filmdráma, 117 perc, 2018

Az átkelés madarai

dán-kolumbiai-mexikói gengszterfilm, 125 perc, 2018
Játék
Felismernél egy gyilkost, ha elsétálna melletted az utcán? Georg Büchner Woyzeck című drámáját két korabeli gyilkosságról megjelent cikk ihlette.
Filmek a TV-ben
18:10
Elveszve az Amazonasnál
német film, 2013
18:20
Jackie Chan: A botcsinálta gengszter
hongkongi akcióvígjáték, 1989
18:20
Hulk
amerikai akciófilm, 2003
18:45
A Pusztító
amerikai akciófilm, 1993
18:45
Mennydörgés
hongkongi akciófilm, 1995
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.