Rakjuk össze! - A dal, ami elindít a Színházak Éjszakájára

„Gyere, rakjuk össze az éjszakát. És tartsuk egyben hajnalig. Nekem az se baj, ha nálam vagy nálad. Pár percre szétesik” – E buzdítással kezdődik az idén szeptember 16-án megrendezésre kerülő Színházak Éjszakája hivatalos dala, amelyet a The Biebers és Puskás Peti készített.
A Színházak Éjszakája célja, hogy széles közönség számára bemutassa Budapest színes színházi kavalkádját, amire ráerősít a The Biebers a Rakjuk össze! című szám bulihangulatával, különleges hangzásvilágával és megjelenésével is, a nyárutó fesztiválok hangulatát idézve. 
 
Bár a 2012-ben alakult, eleinte kizárólag angol nyelvű dalokat előadó zenekarról először senki sem tudta, hogy kikből áll, Puskás Petiék ma már az egyik legnagyobb fesztiválkedvenc bandaként járják az országot olyan slágerekkel, mint a Minden a Miénk vagy a Vár a Holnap. Nem meglepő hát, hogy őket kérték fel, hogy komponálják meg az idei Színházak Éjszakája hivatalos dalát.
 
A Rakjuk össze! című dal videoklipjében hat fiatal színésznő, Lovas Rozi, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Görgényi Fruzsina, Kopek Janka és Eke Angéla formálják meg a The Biebers zenekar tagjait, méghozzá nem is akárhogyan.
 

   
A 2017-es Színházak Éjszakáján egy karszalaggal, mely már online is megvásárolható, 35 budapesti színház programjain vehetnek részt az érdeklődők.
2017.08.22
|


Játék
Végre megérkezett a mïus albumtrilógiájának záródarabja! A Théque Records gondozásában megjelenő Twentytwo 22 című új lemez néhol még beránt a sötétebb elektronikába, de az irány már tudatosan pozitív.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.