Múzeumba kerülnek a barcelonai gázolás emléktárgyai

Múzeumba kerülnek a két héttel ezelőtti barcelonai terrortámadás áldozatainak emlékére, a La Rambla sétányon elhelyezett tárgyak és üzenetek; a spontán emlékhelyek felszámolását már megkezdte a városi önkormányzat.
Ada Colau polgármester Twitter-üzenetben tudatta, hogy megőrzik a kihelyezett tárgyakat és vigyáznak rájuk, de az emlékhelyeket meg kell szüntetniük, hogy a város folytathassa az életét. 
 
Az összegyűjtött tárgyak a Barcelonai Történeti Múzeum és a városi levéltár gondozásába kerülnek. Előbb mindent dokumentálnak, katalogizálnak és digitalizálnak, hogy ne merüljenek feledésbe, ezután döntenek majd arról, hogy milyen formában és mely tárgyak lesznek láthatók a kiállításon. 
 
Összesen 131 kisebb-nagyobb emlékhelyen gyűlnek a mécsesek, virágok, üzenetek, plüssfigurák, képek a sétányon és annak közelében augusztus 17. óta. A járdán elhelyezett tárgyakat nagy kartondobozokba teszik és úgy szállítják el. A virágokat sem dobják ki, hanem komposztálják, a mécseseket, gyertyákat pedig egy szociális szervezet kapja, ahol a maradék viaszból új gyertyákat öntenek. 
 
A város önkormányzata nem szünteti meg teljesen a megemlékezés lehetőségét, kijelölt egy helyszínt a sétányon, ahova továbbra is el lehet helyezni a virágokat, mécseseket. Továbbá tervben vagy egy emlékmű felállítása is a jövőben, de még nincs döntés arról, hogy mikor és hol kap majd helyet. Digitalizálják a részvétnyilvánítások könyvét is, amelyet a támadást követően a városháza épületében nyitottak és eddig több mint 18 ezren írták alá.  
 
 
(MTI) 
2017.08.30
|


Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.