Már tervezik az AZ folytatását

A New Line stúdió már tervezi a magyarországi mozikban csütörtökön debütált, AZ című Stephen King-horroradaptáció folytatását - számolt be a The Hollywood Reporter.
A portál értesülései szerint a forgatókönyvírók egyike, Gary Dauberman már alá is írta a szerződést a következő részre, Andy Muschietti rendező pedig szintén készen áll a folytatásra, noha vele eddig nem született megállapodás. 
 
A folytatás, avagy a Chapter Two (Második fejezet), produceri munkáit ugyancsak Barbara Muschietti, Roy Lee, Dan Lin, Seth Grahame-Smith és David Katzenberg végzik. 
 
Stephen King története egy csapat gyerekről szól, akik összeállnak, hogy legyőzzék a városukat rettegésben tartó démont. A regény két különböző idősíkon - gyerekként és felnőttként - mutatja be a főszereplők életét. A New Line adaptációjában az első film csak a gyerekkora koncentrál, és a múltban játszódik, míg a következő rész a jelenre és a már felnőtt karakterekre fog fókuszálni. A könyvben a múlt az 1950-es, míg a mozifilmben az 1980-as években játszódik. 
 
Egyelőre nem tudni, hogy a Chapter Two-ban feltűnnek-e az új rész gyerekszereplői. A források szerint bár a történet 27 évvel később játszódik, lesznek benne visszatekintések a múltba, akárcsak a könyvben, ami azt jelenti, hogy szükség lesz az ifjú sztárok közreműködésére is, hacsak nem a mostani részből vágnak ki jeleneteket. 
 
A folytatás valószínűleg 2019-ben kerül a mozikba. 
 
(MTI) 
2017.09.08
|


Film premierek

Ocean’s 8 – Az évszázad átverése

amerikai akcióthriller, 110 perc, 2018

Merülés a szerelembe

amerikai-francia-német-spanyol romantikus filmdráma, 112 perc, 2017

Kszi, Simon

amerikai romantikus filmdráma, 110 perc, 2018

Gombos Jim és Lukács, a masiniszta

német családi film, 105 perc, 2018

Felelsz vagy mersz!

amerikai horror, 100 perc, 2018
Játék
Az ExperiDance Production célja a legmagasabb szintű művészi szórakoztatás és a forradalmasított magyar tánckultúra népszerűsítése az egész világon.
Filmek a TV-ben
18:20
Miért pont te?
amerikai családi film, 2015
18:30
Match Point
amerikai-angol-luxemburgi romantikus filmdráma, 2005
18:35
Dave és a labirintus
amerikai horrorvígjáték, 2017 (feliratos)
18:35
Chicago
amerikai musical, 2002
18:55
A nő kétszer
vígjáték, 1998
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.