A gyerekeket nem lehet átverni – Interjú Alexics Ritával és Blazsovszky Ákossal

A Kolibri Színház és a József Attila Színház művészeivel a 6. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Egy jó gyerekelőadás úgy hozza létre a mesékben, történetekben rejlő csodát, hogy közben komolyan veszi a gyerekeket. Lefektetett szabályokról, kapcsolódási pontokról, olcsó, de működő poénokról is beszélgettünk.
Miben más gyerekeknek játszani, mint felnőtteknek? 
 
Blazsovszky Ákos: Én gyerek- és felnőtt előadásokban is szerepelek, és azt szoktam mondani, hogy nálam a szerepek fiókokban vannak. Kihúzom az egyiket, kiveszem a szerepet, majd az előadás után visszarakom.  
 
Alexics Rita: Szerintem az alapvető különbség az, hogy gyerekeknek játszani sokkal intenzívebb.  
 
B.Á.: Igen, náluk azonnal érződik, ha lankad a figyelmük, ezért van szükség arra, hogy folyamatosan fenntartsuk az érdeklődésüket.  
 
A.R.: Kiváltságnak élem meg, hogy élményeket adunk a gyerekeknek, és azt a csodát közvetíthetjük, ami megjelenik a mesékben. Imádom a színház – ha hívhatjuk így – analóg vonalát, és nagyon szeretem, hogy a gyerekeknek bármivel el lehet mesélni bármit. Ha az ember a darab elején lefekteti a „játékszabályokat” – mondjuk, hogy ez a kanál lesz a királylány, a pohár pedig a királyfi –, akkor nagyon könnyen elfogadják és belemennek.  
 
B.Á.: Igen, bár szerintem a látvány, a jelmezek, a díszletek szintén fontosak számukra. Amikor felmegy a függöny, és kapásból tapssal kezdődik az előadás, az igazából a díszletnek szól.  
 
A.R.: Tény, hogy a gyerekeket abszolút le lehet nyűgözni vele, és még a legegyszerűbb vetített díszlet, egy hóesés vagy egy csillagos égbolt is ámulatba tudja ejteni őket. 
 
B.Á.: Egyetértek azzal, amit Rita mondott, mert a gyerekek fantáziája határtalan. 
 
A.R.: Szerintem az nagyon fontos pont, hogy nekik van a legnagyobb képzelőerejük. Ezért is szeretnék felnőtteknek játszani meséket, mert szerintem ők kicsit betokosodnak, és iszonyú izgalmas látni, hogy amikor eljönnek a gyerekelőadásokra, újraélik azt az élményt, amit csak a mese képes adni. Ha csak egy kis időre is, de újra gyerekek lehetnek. 
 
Azért érezhető egyfajta tudatosság abban, hogy a felnőtteknek is bele-belecsempésztek egy-egy poént. 
 
B.Á.: Úgy gondolom, hogy szórakozzon mindenki jól, aki bent ül a nézőtéren. Azt se felejtsük el, hogy a szülők veszik meg a jegyet, és bár mindenki számára fontos, hogy a gyereke jól érezze magát, ha adott esetben még ő maga is jól szórakozik, akkor nagyobb eséllyel tér vissza a színházba. 
 
A.R.: Sokszor különböző korosztályok jönnek el egy előadásra, és nem mondhatjuk, hogy egy darabban csak azok a poénok maradhatnak, amiket egy négyéves megért, és kihagyjuk azokat, amiket csak az idősebbek. Még Marék Veronika Kippkopp és Tipptopp meséjébe is – aminek nagyon egyszerű a szövege és a legkisebbeknek szól – belekerültek olyan viccek, amiken, természetesen mi is halljuk, hogy inkább a szülők nevetnek, de azt gondolom, hogy ezek színesítik az előadásokat. 
 
B.Á.: Erről eszembe jutott egy történet. Van egy jelenet a Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj előadásunkban, amikor a banya megajándékozza Málészájat a „ki a zsákból” botocskával. Én iszonyatos Star Wars-őrült vagyok, és még évekkel ezelőtt az interneten vásároltam egy nagyon profi fénykardot. Az a jelenet, amikor a banya kiveszi a botot a ládából, ugyanaz, mint amikor Obi Wan Kenobi azt mondja Luke Skywalkernek, hogy „van itt neked valami, ami még az apádé volt”, és odaadja neki a fénykardot. Az egyik próbán mondtuk a rendezőnek, hogy menjen ki egy kicsit, majd amikor visszajött, úgy adtuk elő a jelenetet, hogy a banya benyúl a ládába és mondja, hogy „tartogatok én itt neked valamit”, de elsőként a fénykardot húzza ki, majd azt mondja, hogy „Jaj, ez nem az! Ezt nem adom neked”. Végül odaadja neki a botot, és úgy válnak el, hogy „Az erő legyen veled!”. Ez benne maradt a darabban, és lehet, hogy leginkább az apukák vagy a nagyobb gyerekek hahotáznak rajta, és még azt is lehet mondani, hogy olcsó poén, de ezek a dolgok nagyon működnek. 
 
A.R.: A Star Wars meg a Transformers nálunk is megy, és nemrég a PokémonGo is megjelent a Már megint kezdik című darabban. Azt gondolom, hogy ezek olyan eszközök, amikkel kapcsolódási pontokat teremtünk a gyerekekkel. Nekünk kell utánanéznünk az ő világuknak, és persze nagyon képben kell lennünk, hogy mik azok, amik éppen menők. Ettől függetlenül szerintem ezzel is óvatosan kell bánni, mert ha megpróbálunk túlságosan azonosulni a gyerekekkel vagy a tizenévesekkel, akkor visszakaphatjuk, hogy „ne szórakozzon már a néni!” Ha nem próbáljuk meg túlhaverkodni a dolgot, hanem belőlünk fakadó gondolatokat, vicceket nyújtunk, akkor működhet. 
 
B.Á.: Játszom egy kétszemélyes darabban, aminek a címe Nyuszi ül a hóban. Az előadás sztorija, hogy van egy nyuszi, akit úgy hívnak, hogy Nagyrépási Orrángató Ugrancs, aki meg van róla győződve, hogy minden nap húsvét van, és Kati (Zsurzs Kati, a darab társszerzője, rendezője és szereplője – a szerk.) csinál neki egy kalendáriumot és megismerteti vele az ünnepeket. Én vagyok a nyúl, aki mindent elbagatellizál, a kvázi rossz gyerek, így a gyerekek tulajdonképpen velem azonosulnak, a végén mégis ők tanítják meg nekem, hogyan kell készülni egy ünnepre. Ebben a darabban nem csinálok mást, mint amit otthon a két fiammal szoktam. Az előadásban van négy-öt támpillér, és majdnem az egész improvizáció. Kati kérdezi a gyerekeket, és a válaszaikra nekem kapásból kell egy kínrímet vagy bármit mondanom, de még ebben a darabban is igyekszem nem jópofizni, nyuszikás lenni, mert azon túl, hogy nyúlnak vagyok maszkírozva, tulajdonképpen önmagamat adom.  
 
A.R.: Igen, mert te sem azt hazudod, hogy te egy nyúl vagy, hanem te Ákos vagy, aki ma egy nyulat fog játszani. Nem próbálod meg átverni őket. 
 
B.Á.: Ez konkrétan elő is fordult. Az előadás alatt odasétált hozzám egy gyerek és megkérdezte, hogy „te ki vagy?” Mondtam neki, hogy „Ákos vagyok, na, csücsülj le, és akkor folytathatjuk is!” (nevet) 
 
A.R.: Az interakció elve nagyon működik a gyerekszínházban. A felnőttek ódzkodnak tőle, egyébként én magam is, de a gyerekek imádják. 
 
Rita, a Kolibri ifjúsági darabjaiban egyre gyakrabban tűnik fel a virtuális valóság, a közösségi média, a modern technológia világa. A készülő Rövidzárlat is egy izgalmas kísérletnek tűnik. Mesélnél róla kicsit? 
 
A.R.: A Rövidzárlat egy nemzetközi fesztiválra készült előadás, aminek pont az a témája, hogy a technikai újításokat hogyan lehet bevinni a gyerekszínházakba. A darabot Drezdában mutattuk be, és az évad elején lesz a hivatalos magyarországi bemutatója. Az előadásban Muppet-típusú bábokkal játszunk greenboxban, amit kivetítőn, komputeranimált hátterekben követhetnek majd a gyerekek. Ez a technika nagyon pontos munkát igényel, és számunkra is izgalmas kihívás. A Színházak Éjszakáján pont ezzel a greenbox-technikával ismerkedhetnek meg majd a gyerekek. 
 
Ákos, nálatok milyen programok lesznek a Színházak Éjszakáján? 
 
B.Á.: Lesz árverés, kulisszajárás, esti koncert, vendégjáték és stúdióbemutató is, emellett pedig a Korponay Zsófival és Zöld Csabával alapított Talány Akusztik nevű zenekarunk koncertjével nyitjuk meg a színház új kávézóját. 
 
Molnár Ágnes
2017.09.12
|


Játék
Nagyszabású koncerttel ünnepli az adventi időszakot Caramel.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.