Testbeszéd – Interjú Kovács Verával és Szász Dániellel

A Baltazár Színház és a MU Színház művészeivel a 6. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Egyikük Down-szindrómával született, másikuknak egy sérülés kellett ahhoz, hogy szólókoreográfiát készítsen, és mindketten újra és újra megtapasztalnak valamit a táncban, amit csak az képes adni.
Dani, áprilisban mutattátok be a Tünet Együttessel a Loop című szólókoreográfiádat. Hogy készült ez a darab? 
 
Sz.D.: Az egész egy folyamat volt, improvizációk közben kutattam bizonyos állapotokat, illetve hogy hogyan lehet ezeket mozdulatokban rögzíteni. Erősen foglalkoztatott az ösztönvilág, aminek az állapotait – az ártatlanságot és a vadságot – kerestem, illetve azok metszéspontjait. Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregényét használtam kiindulópontnak, vagy inkább mankónak. Coppola ennek a könyvnek az alapján csinálta az Apokalipszis most című filmet, ami régóta nagy kedvencem. De a könyvet sokáig halogattam, és amikor bejött a képbe a szóló ötlete, és hogy az ösztönvilággal szeretnék foglalkozni, annak is a sötét, ijesztő oldalával, amivel nehezen nézünk szembe, akkor eszembe jutott, és elolvastam. 
 
Vicces, hogy pont a mankó szót használtad, hiszen a dolog előzménye az volt, hogy lesérültél. 
 
Sz.D.: Igen, térdszalagszakadást szenvedetem, amit féléves rehabilitáció követett. Volt bennem félelem, hogy ez a karrierem végét jelentheti, de az első gondolatom az volt, hogy mindenképp vissza akarok jönni, nem így akarom abbahagyni. A sérülésem után az is fontos szempont lett, hogy olyan stílust, formát vagy eszköztárat találjak, amit mondjuk negyvenéves kor után is művelni lehet.  
 
Vera, te szoktál mozgásformákkal kísérletezgetni? 
 
K.V.: Szoktam otthon kísérletezgetni, és bent a színházban megmutatom a tanároknak, Farkas Dorkának, aki koreográfiát tanít és Olíviának, aki pedig kortárs táncot. Ők azt mondják, hogy jó, de csiszolni kell rajta, és akkor még lehet belőle koreográfia. (nevet)  
 
Meg tudjátok fogalmazni, hogy mit jelent számotokra a tánc és a mozgás? 
 
Sz.D.: Húsz év távlatából ezt elég nehéz megfogalmazni. Mindig is foglalkoztattak az előadóművészet különböző ágai, a táncban pedig az tetszett meg, hogy a mozgás egy bizonyos állapotba tud hozni. Amikor elkezdtem táncolni, egy nagyon meghatározó élmény ért ezzel kapcsolatban – konkrétan módosult a tudatállapotom az egyik tréning alatt. Attól a ponttól biztosan tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Amikor a mostani szólót elkezdtem, akkor valahova ide akartam visszatalálni. Vissza a mozgáskifejezéshez, mert úgy éreztem, hogy eltávolodtam tőle. 
 
K.V.: Én azért szeretem a mozgást, mert a szívem ütemére figyelek benne. A zenében is arra táncolok, ami ütemes. Sok mindent megtapasztalok magamon. A tánc még a szabadságot is jelenti nekem. Amikor táncolok, olyankor felszabadulok. 
 
Vera, még milyen mozgásokat szeretsz? 
 
K.V.: Jógázok is, a jóga meg a relaxáció azért kell, mert megtisztulsz tőle. Nem csak a tested, de a lelked is. És járok zumbára is, amiben pedig jól megizzadok, mert próbálok fogyni. De kipróbáltam már a hastáncot is egyszer, és jártam stepre is egy ideig, de az nagyon fárasztó volt, és aztán már nem is ment nagyon. 
 
Dani, ha jól tudom, capoeiráztál is. 
 
Sz.D.: Igen, capoeiráztam is, és az utóbbi időben pedig sokat gyógytornáztam. 
 
Azt is biztos be lehet építeni valahogy egy koreográfiába. 
 
Sz.D.: Az azért érdekes, mert mindig nagyon utáltam a gimnasztikát, a melegítést, a gyógytorna pedig ennek a csimborasszója, gimnasztika gimnasztika hátán. Mégis képes voltam megszeretni annak tudatában, hogy a felépülésemet szolgálja. Egyébként Rékának (Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője – a szerk.) tényleg volt egy ötlete egyszer, hogy csinálhatnánk egy fitneszdarabot, nem tudom, most hol áll vele.  
 
Milyen új előadásaitok lesznek a következő évadban? 
 
Sz.D.: Fel fogjuk újítani a Te szemét! című utcai performanszunkat, amit Réka rám is bízott, és ami azért kihívás számomra, mert ott öt táncossal kell majd együtt dolgoznom. Réka pedig egy női darabot csinál, aminek Burok a munkacíme, és olyan táncosnőkkel dolgozik együtt, akik már szültek. Ezenkívül szerepelek a MU Színház CMMN SNS PRJCT (Common Sense Project) előadásában, amit a Színházak Éjszakáján is játszunk. A darab eredeti ötlete Martin Schicktől és Laura Kalauztól származik, és nagyon izgalmas játék. Van benne egy jelenet, amiben elárverezik a darabot, és a nézők közül valaki konkrétan megveheti annak al-licenszét. Így jutott hozzá Molnár Csaba rendező is, aki a darabot annak a magyarországi premierjén látta. 
 
K.V.: Mi most Örkény-egyperceseket csinálunk, de én a legjobban a Múló Rúzst és az Aki nevetve született-et szeretem. A Fiúk, lányok darabot is nagyon szeretem, arról szól, hogy egy kabaréban vagy, iszol, eszel és beszélgetsz valakivel. A szövege Szép Ernő novelláiból van. Abban a darabban Müller Péter Sziámi a férjem, nagyon jó volt vele dolgozni.  
 
Vera, van olyan darabotok, amiben nem beszéltek. Az könnyebb számodra vagy nehezebb? 
 
K.V.: A Picassóban nem beszélünk, ott arra kell figyelni, hogy olyankor a tested beszél. Arra kell figyelni, hogy a test akkor mozduljon meg, amikor kell.  
 
Dani, említetted, hogy meg akarod találni azt a formát, amit még negyvenéves kor után is lehet művelni. Jobban odafigyelsz rá, hogy mit bír a tested? 
 
Sz.D.: A Loopban is elmegyek a határig, van benne egy olyan rész, amikor fizikálisan a végén vagyok, de úgy raktam össze, hogy egy ilyen rész után egy lassabb jön, ahol vissza tudok töltődni. Azt hiszem, hogy nincs is értelme végig százon nyomatni, mert szerintem a táncban is az a jó, ha hullámzik. Egyébként a zenében is ezt szokták mondani. Hobbiból fúvós hangszereken játszom – régebben szaxofonoztam, most pedig egy bolgár kaval nevű népi hangszeren –, ezért hozom ezt fel analógiának. Ott például mindig nagyon fontos a levegővétel, hogy mielőtt kiadsz valamit, előtte kell egy nyugalmi állapot.  
 
Vera, mindig nagyon szépek a jelmezeitek is, van kedvenced? 
 
K.V.: A Baltazáréji álomhoz Király Tamás csinálta a ruhát, azt nagyon meg kell becsülni! Nekem az emlék Király Tamástól. Tiszta fehér ruha, és színes égők vannak benne. Abban a darabban Varga Klári is szerepel, ő Titánia, én pedig az indiai csodabogár. (Nevet.) 
 
Dani nektek pedig az Éjszaka csodái az, ami kimondottan látványos darab. 
 
Sz.D.: Igen, kicsit már a show felé hajaz, de nagyon szeretem. Például abban is sok az improvizáció, amit nagyon élvezek a táncban.  
 
Vera, ha nem táncolsz vagy szerepre készülsz, akkor mit csinálsz szívesen? 
 
K.V.: Mindent leírok, leírom az élményeim. Állandóan írok, anyám azt mondja, hogy nem győzi nekem venni a tollakat. Szeretek olvasni is, kaptam egy olyan könyvet, aminek az a címe, hogy „irodalmi magyar versek” és most azt olvasom, és van olyan, amelyiket meg is tanultam, és elmondtam a beszédtanáromnak. Kaptam Varga Kláritól (A Baltazár Színház színész-tanára – a szerk.) egy könyvet, egy Csehovot, azt is elolvastam. Vámos Miklóstól pedig megkaptam az Anya csak egy van című könyvet, amit alá is írt nekem. És jól tudok masszírozni is! Mindig sorban állnak, hogy masszírozzam meg az embereket. Tudom, hogy milyen helyen kell a talpat masszírozni, és mi mire hat. Nem tudom, honnan, csak érzem.  
 
Dani, hallottam, hogy ismét kaptatok feladatot Nemes Jeles László készülő új filmjében, a Sunsetben. 
 
Sz.D.: Igen, ugyanúgy, mint a Saul fiában, ennek a filmnek is Hód Adrienn a koreográfusa, és most is kellenek táncosok. Igazából pici feladatot kapunk, például lesz benne egy báljelenet, ahol korabeli, divatos táncokat kell táncolni, mint a mazurka, polka, boston, keringő, de beraknak minket más feladatokra is. Volt egy éjszakai jelenet, amiben lövöldözni kellett, kaptunk revolvereket, mindenkiből kijött a gyerek, és az összes fiú nagyon élvezte… 
 
Molnár Ágnes
2017.09.12
|


Játék
Thomas Webb (Callum Turner) jómódú család gyermeke, aki véletlenül megtudja, szülei házassága közel sem olyan idilli, mint képzelte: apja (Pierce Brosnan) egy fiatalabb nővel (Kate Beckinsale) csalja a feleségét.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.