Tenni kell az álmokért - Interjú Fehér Adrienn-nel és Veréb Tamással

A Turay Ida Színház és a Budapesti Operettszínház művészeivel a 6. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Egyikük sem akart választani az éneklés és a színház között, és az élet őket igazolta. Gyerekkorról, elődökről, mentorokról és tehetségkutatókról is beszélgettünk velük.
Adri, te többgenerációs zenész családból származol. Adott volt számodra az énekesi pálya? 
 
Fehér Adrienn: Azt hiszem, ha valaki az Operaházban szocializálódik, és óvodáskorától Polgár László éneklését hallgatva cseperedik fel, az elég meghatározó. A klasszikus vonalon indultam el, a Magyar Rádió Gyerekkórusában kezdtem, utána jött a konzervatórium, és úgy nézett ki, hogy karvezető leszek vagy énekes. Egyértelmű volt a kijelölt út. Aztán láttam a Radnóti Színházban A képzelt beteget Kern Andrással, aminek szerintem az összes előadását megnéztem, és egy idő után rájöttem, hogy színész akarok lenni. Így jött be a képbe a színház, miközben a zene is mindig jelen volt az életemben, és rájöttem, hogy nem kell választanom, mert tulajdonképpen van a műfajok közt átjárás.  
 
Tomi, te már gyerekként játszottál a Miskolci Nemzeti Színházban. Számodra mikor vált egyértelművé, hogy ezzel fogsz foglalkozni?  
 
V.T.: Már elég korán világossá vált számomra, hogy színpadon szeretnék lenni, de hogy az prózai, könnyű- vagy komolyzenei színpad lesz-e, nem volt egyértelmű. Már korábban is nagyon sok minden érdekelt, és mindig erős ellenállás volt bennem azzal kapcsolatban, hogy választanom kelljen. Sokszor mondták nekem, hogy nem lehet a két dolgot egyszerre csinálni, ezt megkaptam 15-16 évesen, majd később az egyetemen is. Klasszikus ének szakirányon végeztem a Miskolci Zeneművészetin, ahol bevett szokás, hogy egy műfajra koncentráljunk.  
 
Végül miért maradtál a musicalnél? 
 
V.T.: A musicalben azt szeretem, hogy nem is komolyzene, de nem is popzene. Gyerekként Az operaház fantomjára legóztam, a Rómeó és Júlia hanganyagát már kilencévesen kívülről tudtam. Amikor bekerültem az Operettszínházba, és megkaptam Rómeó szerepét, mondta Kero (Kerényi Miklós Gábor – a szerk.), hogy akkor ezt meg kéne tanulni, mire mondtam neki, hogy „nem lesz gond, tanár úr”.  
 
Mindketten szerepeltetek a Voice-ban. Adri, te tulajdonképpen azzal tértél vissza a pályára. 
 
F.A.: Hét évig voltam otthon a gyerekeimmel, és annyian rágták a fülemet, hogy induljak már el egy ilyen műsorban, hogy gondoltam, jó, mi bajom lehet? A cél az volt, hogy képernyőre kerüljek, és ez végül be is lökte a karrieremet. Onnantól kezdtek el hívni ide-oda, és számos pozitív hozománya lett. 
 
Tomi, mostanában te is sokat koncertezel saját szólóprodukcióddal. Hogy állítod össze a dalokat? 
 
V.T.: Mivel a Sztárban sztár kapcsán ismert meg az ország, ezért sokat játszunk azokból a dalokból, illetve mivel egyre több saját dalom van, azok közül is. Nemrég a repertoár része lett a vizes vébé hivatalos dala, a We Are The Water, ami amellett, hogy hatalmas megtiszteltetés volt, még ajándék is. Nekem valahogy mindig jön egy új lehetőség, ami új löketet ad, új emberekkel ismerkedem meg, akár alkotói közösség vagy közönség szempontjából.  
 
A Szegedi Szabadtéri Játékokon mutattátok be A Notre Dame-i toronyőr című musicalt, amit szeptembertől már a budapesti közönség is láthat. Szerintem te vagy az első kidolgozott testű Quasimodo. 
 
V.T.: (nevet) Általában nyáron egy kicsit több időm van edzeni, ami egyébként most nem volt. De tényleg lehet, hogy testépítőnek kellett volna mennem, mert alapvetően jók az adottságaim, ráadásul szeretek enni is, és ha elmegyek kétszer edzeni, úgy nézek ki, mintha minden időmet ott tölteném. Amikor elmentem a Miss Saigon castingjára, rám is szóltak, hogy az előadásokig le kéne adni pár kilót, persze izomból, és még csak a távirányítót se jusson eszembe emelgetni. Egyébként nagyon szeretek sportolni, wakeboardozni, úszni, kosarazni és futni is. 
 
Adri, te a Turay Ida Színházban játszol a Hamu és Gyémántban, ami Cserháti Zsuzsa életéről szóló darab, és ami részben a személyes kapcsolatotokra támaszkodva született meg. 
 
F.A.: Igen, a „Cserháti-ügy” életem egyik legnagyobb szakmai és emberi ügye. Élete utolsó hét évében nagyon közel voltam hozzá és közelről láttam a tragédiáját. Mindig is szerettem volna egy olyan előadást, amin keresztül megmutathatom, hogy szerintem milyen ember volt, és mit gondolt a dolgokról, természetesen a dalaival együtt. Darvas Ilona, a Turay Ida Színház alapító igazgatója hallott Cserhátit énekelni, és ő mondta, hogy építeni kellene egy darabot a dalok köré. Így született meg a színházi előadás Cserháti Zsuzsa életéről, és ez Ilonának köszönhető. Szinte magamat játszom, de mégsem: egy énekesnőről szól, akit felkérnek, hogy csináljon egy Cserháti-emlékkoncertet. Elvállalja ugyan, de mégsem akarja megcsinálni, mert retteg tőle, hogy ugyanolyan lesz az élete, és nem akarja megélni ugyanazokat a dolgokat. A darab második felvonásában végül megszületik a koncert, és minden dal hátterében megelevenedik egy sztori, ami Zsuzsával történt. 
 
Tomi, téged kik inspiráltak a zenei pályán? 
 
V.T.: Stevie Wonder, Michael Jackson, a magyarok közül Caramel. Sok zene volt hatással rám a musicalvilágon túl, de ha valakit ki kell emelnem, akkor az Stevie Wonder. A mai napig, ha egy baráti összejövetelen be kell tenni egy zenét, ő az első, aki eszembe jut. 
 
És a színházban? 
 
V.T.: Sok embert tudnék mondani, de ők ma már a kollégáim, ezért nem emelnék ki senkit. Gyerekként a Kölyökben Bakai László játszotta Chaplint, akitől nagyon sokat tanultam. A darabban apát és fogadott fiát játszottuk, és egy kicsit egy mentor-mentorált kapcsolat alakult ki köztünk.  
 
Ti először egy tehetségkutató kapcsán találkoztatok tizenvalahány éve. Adri, te már gyerekként láttad Tomiban, hogy sokra viszi? 
 
F.A.: Persze. A gyerekeknél talán még jobban látni, ha valaki tehetséges, mert még nem tudnak technikázni. Emlékszem, akkor a Légy jó mindhaláligot játszotta Miskolcon, és Nyilas Misi egyik dalát hozta. Mi meg néztünk, hogy „úristen, ki ez a gyerek?” Később, amikor a Robin Hoodot csinálták a Margitszigeten, abban én voltam a korrepetitora, de nem nagyon kellett korrepetálni, mert magától megtanulta a dalokat. Aztán a Voice-ban találkoztunk újra. 
 
Adri, te gyerekkorodban indultál a Ki mit tud?-on… 
 
F.A.: Persze, a tesómmal szerepeltünk, és emlékszem, azt mondta nekünk Berki Tamás, hogy „fehéren” nem lehet feketét énekelni. Mondtam, hogy legalább a nevünk megvan! Azóta pedig minket igazolt az élet. Szerintem iszonyú nagy tűrőképesség kell ahhoz, hogy az ember elérje az álmait. 
 
V.T.: Ebben maximálisan egyetértek. Ha nem tanultam volna meg gyerekkoromban, hogy néha nem én vagyok az első, vagy ha korábban nem veszem elég komolyan a dolgot, és nem lettem volna ott minden énekórán, akkor az olyan extrém helyzetekben, amikbe időnként kerülök, most nem tudnék úgy helytállni. 
 
Molnár Ágnes
2017.09.13
|


Játék
Thomas Webb (Callum Turner) jómódú család gyermeke, aki véletlenül megtudja, szülei házassága közel sem olyan idilli, mint képzelte: apja (Pierce Brosnan) egy fiatalabb nővel (Kate Beckinsale) csalja a feleségét.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.