Női szerepek az életben és a színpadon – Interjú Szirmai Melindával és Grisnik Petrával

Az RS9 Színház és a Bethlen Téri Színház színészeivel a 6. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Mindketten a Kaposvárról indultak, a színházban más-más feladatokban találtak önmagukra, mégis hasonlóan gondolkodnak róla.
A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színész szakára jártatok. Petra, az egyetem után jó pár évig a Csiky Gergely Színházban játszottál. Milyen volt feljönni Pestre? 
 
Grisnik Petra: Óriási tanulópénz volt. Kaposváron öt-hat év alatt sokat és nagy szerepeket is játszottam, mondhatjuk, hogy kitüntetett helyzetben voltam. Amikor feljöttem Pestre és kikerültem a „piacra”, szembesülnöm kellett azzal, hogy csak egy vagyok a sok közül, épp olyan átlagos történettel, mint bárki más. Rettenetesen nehéz, hogy hiába tudod magadról, hogy valamiben különleges vagy, ha olyan embereknek kell eladnod magad, akik soha semmilyen darabban nem láttak. 
 
Melinda, te korábban feljöttél Pestre, de csak egy évig voltál társulatnál. 
 
Szirmai Melinda: 2006-ban végeztem, és utána egy évad erejéig voltam szerződésben a József Attila Színházban. Most már szinte csak az E-manci-előadások kötnek a színházhoz, de nem is tudom, mi lenne, ha az nem lenne. Szeretem csinálni. Együtt kitalálni valamit, és elmondani azt, amit fontosnak tartunk. Nézőként is főleg az érdekel a színházból, amikor valakik tényleg közölni szeretnének valamit. Másrészt szembesülnöm kellett azzal, hogy bizonyos értelemben hiányzik belőlem a színészi alázat. Nagyon nehezemre esik „csak úgy” teljesíteni az instrukciókat, és valószínűleg ezt mások már akkor is tudták rólam, amikor számomra ez még nem vált világossá. 
 
Hogy jött az ötlet, hogy négy nő – melletted Dobra Mária, Sárközi-Nagy Ilona és Tarr Judit – kiáll, és versekben, dalokban, prózában fiatal nőket érintő dolgokról beszél? 
 
Sz.M.: Az első koncepció az volt, hogy női költők verseiből készítünk egy olyan műsort, ami nagyjából fedi az elképzeléseinket a világról. De rájöttünk, hogy kimaradnak témák, és egy csomó dologról nem tudunk úgy beszélni, ahogy szeretnénk. Akkor előkerültek az asztalfiókból dolgok, és végül akkorára duzzadt az anyag, hogy két est lett belőle, a Verslábak Neccharisnyában és a Szomjas férfiak sört isznak helyettem
 
Egyetérthet négy nő mindenben? 
 
Sz.M.: Igazából mi eleve barátnők vagyunk. Hárman egy osztályba jártunk, és később csatlakozott hozzánk Tarr Juci. Persze vannak köztünk nézeteltérések, de amikor végül valami megszületik, arról mindannyian ugyanazt gondoljuk. Inkább az szokott előfordulni, hogy elvi síkon azt hisszük, hogy valamiről más a véleményünk, de aztán mindig kiderül, hogy ugyanarra gondoltunk, csak máshogy fogalmaztuk meg. 
 
Petra, bár az teljesen más típusú darab volt, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban szerepeltél a Nyolc nőben. Milyen volt hét másik nővel együtt dolgozni? 
 
G.P.: Óriási élmény! Először volt bennem egy kis aggodalom, de aztán az egész annyira jó hangulatban zajlott. Vicces volt, hogy mennyire jól tolerálta a többi nő, amikor valamelyikünk a próbafolyamat alatt néhány napig elviselhetetlen volt: „Oké, akkor ma te vagy hülye”.  
 
Háy János Halott emberében kórustag vagy. A kisebb feladatokat is szívesen vállalod? 
 
G.P.: Igen, az is olyan dolog, amit az ember nem feltétlenül húz a legelső helyre a profiljában, én mégis imádom. Nagy kihívás volt, hogy bár végig színpadon vagyunk, csak időnként veszünk részt az eseményekben. Egy másfél órás előadás alatt 50 percig mozdulatlanul ülök, csöndben vagyunk húsz percig, majd rögtön énekelni kell egy Bachot, közben pedig némán melegítem a torkom, amire már szuper technikám van. Azért is szeretem ezt az előadást, mert imádok énekelni, és nagyon ritkán van lehetőségem rá. Mivel ebben a háromfős kórusban én vagyok az egyetlen lány, komoly szólóállásaim vannak, Rozs Tamás-féle szekvenciák, dúdolgatás, hörgések… Mindig nagyon várom a darabot, már egy héttel korábban elkezdek felfelé skálázni, hogy meglegyen, mire odaérünk.  
 
Miért nem a zenés színházi vonalon indultál el? 
 
G.P.: A hangterjedelmem sokkal nagyobb lefelé, mint felfelé. Már énekeltem majdnem kontraalt szólamokat, viszont kevés ilyen szerep van. Játszottam a Godspell című musicalben Tatabányán, ami szuper volt, mert volt benne egy mély altszóló szám. Titkos vágyam egyébként, hogy legyen egy saját zenekarom. 
 
Melinda, a Szomjas férfiak sört isznak helyettem című előadásotok oroszlánrészét te írtad… 
 
Sz.M.: A jelentős részét én, de a többiek is írtak bele egy csomó mindent, és Máthé Zsolt segített a dalszövegeket helyrepofozni. Ez nem egy feminista előadás, hanem nagyon személyes dolog – mint amikor az ember a naplóját írja –, amiben olyan témákról beszélünk, amik a harmincas nőket foglalkoztatják, így válik mások számára is személyessé. 
 
Lesz folytatása? 
 
Sz.M.: Igen, már megvan a téma, és elkezdtük írogatni. Valószínűleg hasonló lesz, de lehet, hogy nem ennyire monológszerűen adjuk majd elő, és mindannyian több karaktert fogunk megjeleníteni. A Szomjas férfiakból csinálunk majd egy koncertváltozatot, amihez Nyitrai Laci írja a dalokat. 
 
G.P.: Az egyik Ördögkatlan fesztiválra összeraktunk Máthé Zsoltiékkal egy koncertet, amihez Nyitrai Laci megzenésített Örkény Egyperceseket. Sőt nekem és Palinak írt egy operaduettet is! 
 
Petra, néhány alkalommal már játszottál olyan darabban, amit férjed, Göttinger Pál rendezett. Milyen együtt dolgozni vele?  
 
G.P.: Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, szerintem hasonlóak a munkamódszereink. Amikor dolgozunk, csak a munkára koncentrálunk, de amikor hazamegyünk, nem vitatjuk még órákon át, hogy mi hogy volt, vagy mit kéne csinálni. Például egy próbával kellett beugranom a Pesti Barokk című előadásba, amiben kettőzve vagyunk Bánfalvi Eszterrel. Gondoltam, milyen jó, hazajön Pali, kifaggatom, mi volt a próbán, de egyáltalán nem így történt. Megnéztem 4-5 próbát, Pali egyszer átfutotta velem a darabot a beugrópróba előtt, és aztán gyerünk, csináld! Soha nem ugrottam be korábban, iszonyúan rettegtem, és nagyon jólesett, hogy bízott bennem annyira, hogy meg tudom ugrani. 
 
Akkor nem futamodsz meg a kihívások elől… 
 
G.P.: Nagyon szeretem a színházat, ez az, ami boldoggá tesz, és a szabadúszásban pont az a jó, hogy addig fogom csinálni, amíg boldog vagyok tőle. Amíg vannak olyan előadások, mint a Mary és Max, amilyen típusú darabot korábban még sohasem csináltam. Imádom azt az előadást, ahogy készült, ami lett belőle, ami történik körülötte. Nem alszom éjjel, ha másnap műsoron van – csodálatos darab. Ezek a dolgok hatalmas muníciót tudnak adni. 
 
Molnár Ágnes
2017.09.13
|


Játék
New York, Párizs, Tokió és London után Budapesten is megrendezésre kerül a Felabration, a legendás nigériai zenész és emberjogi aktivista, Fela Kuti munkássága előtt tisztelgő emlékest.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.