Időnként leszakad a lábuk… – Interjú Spiegl Annával és Krisztik Csabával

A Budapest Bábszínház és a Szkéné művészeivel a 6. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Egy bábszínésszel és egy táncos-színésszel beszélgettünk testi és lelki kihívásokról, alkotófolyamatokról, technikákról, felnőtt és gyerekelőadásokról.
Csaba, alapvetően prózai színésznek tanultál, hogy jött számodra a kortárstánc, a mozgásszínház és a Forte Társulat? 
 
Krisztik Csaba: Már az egyetemen erőteljes mozgásképzést kaptam, ami nagyon meghatározó volt számomra. Az onnan hozott legfontosabb tudás az volt, hogy a testnek milyen ereje van, és hogyan lehet általa kifejezni dolgokat: érzeteket, kontúrokat megfogalmazni, pontokat, felkiáltójeleket tenni egy „mondat” végére. Amikor megéreztem ennek a fajta testtudatnak az erejét, akkor kezdett el ötvöződni bennem a próza és a tánc. A debreceni Csokonai Színházban találkoztam Csabával (Horváth Csaba, koreográfus-rendező – a szerk.), akivel elkészült A tavasz ébredése című előadásunk, majd egy Debrecenben töltött év után Csaba megalapította a Forte Társulatot.  
 
Anna, te viszont bábszínész-színész szakra jártál, viszont mostanában egyre többet látunk olyan darabokban, ahol nincsenek, vagy színészekkel vegyesen vannak bábok. Miért lettél bábos? 
 
Spiegl Anna: Mindig is érdekelt a színház, de amikor elkezdtem azon gondolkozni, hogy mi legyek, eleve kizártam azt, hogy belőlem színész lehet. Ők sírnak, ugrálnak meg kiabálnak a színpadon, én pedig azt nem tudok. Szerintem nem voltam hozzá elég bátor, hogy prózára jelentkezzem. Most a legjobban azokat az előadásokat élvezem, amiben emberek és bábok is vannak. Nagyon izgalmas, hogy a kettő hogy tud egymáshoz viszonyulni, és milyen pluszjelentést képes hozzáadni egy élőszereplős előadáshoz a bábjáték.  
 
Felnőtt és gyerekdarabokban is játszol. Van kedvenced? 
 
S.A.: Mindig a legújabbat szeretem a legjobban, most a Holle anyót, ami egy marionett-előadás. A marionett nagyon különleges technika, amit ritkán használnak egész előadásokban. Egy másfél méter hosszú kötelet rángatunk, közben a felhők mögé vagyunk elrejtve, és mivel mindent fölülről mozgatunk, ha beleakadsz valamibe, akkor véged van. Illetve nem, mert valahogy meg kell oldanod a helyzetet. 
 
Gyakran vannak ilyen váratlan helyzetek? 
 
S.A.: Mivel a bábozásban sok a technika, és mint tudjuk, ami elromolhat, az el is romlik, előfordulnak ilyen helyzetek. A leggyakoribb például a báboknál, ami emberekkel viszonylag ritkán fordul elő, hogy leszakad a lábuk.  
 
K.CS.: Velem, mondjuk, előfordult már, hogy úgy éreztem, mindjárt leszakad a lábam. (nevet) 
 
Anna, különböző technikákkal és mindig másmilyen bábokkal dolgoztok. Van olyan báb, amit különösen szeretsz? 
 
S.A.: Van, amit azért szeretek, mert szép, és van, amit azért, mert könnyű mozgatni. A Hajnali csillag pereménben rizzsel megtöltött rongymacikat használunk, amiket könnyen le lehet tenni, viszont már akkor is csinálnak valamit, ha fél kézzel rázod őket. A képzelt betegben van egy szilikonfejű kesztyűs bábom, amit direkt úgy készítettek, hogy lehessen ütni-vágni, belemártani különböző dolgokba – mindent kibír. A Kabaréban ugyanannak a bábnak két verziója volt, egy textillel bevont, a másik pedig plexiből készült. A mostani marionettet is nagyon szeretem, a gonosz, szeplős, nagyorrú mostohakislányt. Egy hónapot próbálunk a bábokkal, az ember óhatatlanul elkezd kötődni hozzájuk. Van olyan kollégám, aki nem is hagyja, hogy rajta és a kellékesen kívül más is hozzányúljon a bábjához. A legviccesebb mégis az, amikor az ember magára ismer a bábjában. Mivel a tervezők és a készítők általában tudják, hogy ki fogja használni a bábot, előfordul, hogy úgy csinálják meg, hogy hasonlít a színészre, aki használni fogja. 
 
Csaba, nálatok személyre szabottak a szerepek? 
 
K.Cs.: Egyértelműen. Ha van valamilyen koreografikus elem, Csaba azt általában mindig addig alakítja, míg azt nem mondja, hogy „ez most már a tied”. 
 
Hogy születik meg nálatok egy előadás? 
 
K.Cs.: Rengeteg kísérletezéssel és gyakorlással. Előfordul, hogy nagyon precízen begyakorlunk valamit, ami később mégsem működik. Amikor elkészül az előadás íve, akkor derül ki, hogy a különböző elemek szolgálják-e az előadást vagy épp ellenkezőleg, nem illeszkednek bele.  
 
Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban is együtt dolgoztok Horváth Csabával, annak a közönségnek másmilyen darabokat készítetek? 
 
K.Cs.: Székesfehérváron a bérletesek közel kétharmada diák. Ezért érdemes olyan formákat is megmutatni nekik, amik tágíthatják a gondolkodásmódjukat. 
 
Anna, a Bábszínházban vannak gyerek-, ifjúsági és felnőtt darabok. Mi a különbség a különböző korosztályok számára készült előadások között? 
 
S.A.: Mindegyiket másként játszod, és az átállás időnként érdekes kihívás, de azt vettem észre, hogy ezek a dolgok segítik egymást. Mivel egy kicsit mindig is bátortalan voltam, és nehezen hiszem el, ha valahol sírnom vagy kiabálnom kéne, ezért inkább finom eszközökkel dolgozom. Viszont a gyerekelőadásoknál meg kellett tanulnom, hogy szélesebb ecsetvonásokkal lehet csak felvinni a gonosz mostohát és a jó lányt. Mostanában kezdem elhinni, hogy lehet bátrabbnak lenni, és már nem csak a gyerekdarabokban merem kiszélesíteni a dolgokat, de a felnőtt előadásokban is könnyebben mennek. 
 
Csaba, te Bozsik Yvette két gyerekdarabjában tapasztalhattad meg a gyerekközönséget. 
 
K.Cs.: Igen, a Rozsda Lovag Fehérváron ment, a Pöttyös Pannit – amit nagyon szeretek – a mai napig játsszuk a Thália Színházban. Számomra iszonyú felvillanyozó, amikor elsötétül a nézőtér, és meghallom a gyerekek sikítását. Nagyon viccesnek találom, hogy még nem csináltál semmit, de már megvan az alaphangulat. 
 
S.A.: Egy kollégámmal beszélgettünk arról, hogy mennyire jó lenne, ha egyszer egy felnőtt darab előtt is úgy mehetnénk fel a színpadra, hogy a közönség azt skandálja, hogy „kezdődjön, kezdődjön!”. 
 
K.Cs.: Én azt is nagyon bírom, hogy a gyerekek bekiabálnak. A Pöttyös Panniban van egy konfliktus a fiú és a lány között, ami általában a kislányokban erős érzelmi reakció vált ki, és nagyon mérgesen tudják azt mondani, „nem igaz, az nem úgy van!” 
 
S.A.: Nekem A csillagszemű juhászban van egy jelenet, amikor a kaszásverembe be kéne lökni a juhászt, de nem akarják belökni, és egyszer egy kisfiú bekiabálta, hogy „lökd már be”, mire az összes kislány rátámadt, hogy: „ne, ne, ne!” Előadás közben megvitatták a nézőtéren, hogy mit is kéne csinálni. Persze van, ami szándékos, és direkt arra játszunk rá, hogy bekiabáljanak, ami nagyon jó játék szerintem. 
 
Máshogy készültök egy gyerekelőadásra, mint egy felnőtt előadásra? 
 
K.Cs: Nekem ugyan nincs akkora tapasztalatom, de az az érzésem, hogy a gyerekszínház akkor működik, ha komolyan veszed őket. Ugyanannyira ott kell lenned és oda kell tenned magad, mint egy felnőtt előadás esetében. Amit nehéz volt megszoknom, az a reggel 10 órás kezdés, főleg, amikor duplákat játszik az ember. A Pöttyös Panni nagyon kemény fizikai munka, amire rá kell készülni, és ez teljesen független attól, hogy ez gyerekelőadás. Annyiból talán más, hogy egy olyan előadást végigvinni, mint mondjuk A nagy füzet, az pszichésen teljesen mást jelent, mint egy rosszcsont fiút alakítani.  
 
S.A.: Igen, de azért függ attól is, hogy az adott előadás, lehet az gyerek vagy felnőtt, egy mókás, könnyebb darab vagy komolyabb. A Hókirálynőben én voltam Gerda, aki elindul a gonosszá vált testvére után, és a végén van egy nagyon érzelmes monológ a szeretetről, amit eléggé nehezen fogadtam be. Szóval a gyerekelőadások között is van olyan, ami mély és súlyos. 
 
Anna, mi a helyzet az ifjúsági előadásokkal? Mennyire könnyű a Bábszínházba behozni ezt a korosztályt? 
 
S.A.: Szerintem ez addig nehéz, amíg bejönnek. A Semmi című előadás előtt az volt az első reakciójuk, amikor meglátták a bábokat, hogy „most végig ez lesz?”. Aztán az első öt perc után éreztük, hogy elkapta őket a darab. Szerintem ezt a pici gátat kell lerombolni, amihez azt tudjuk adni, hogy olyan előadásokat csinálunk, ami bejön ennek a korosztálynak. A másik pedig, hogy kötelező olvasmányokat vagy a tananyagban szereplő darabokat adunk elő.  
 
Csaba, független társulatként ti hogy tudjátok behozni a nézőket? 
 
K.Cs.: Nyilván rengeteg nehézsége van a független társulati létnek és annak, hogy nincs múlt, csak jelen, és amit csinálunk, az válik idővel múlttá. Tisztában vagyunk vele, hogy egy bizonyos réteg jár a Szkénébe, és mi őket igyekszünk megfogni. Lesz a Trafóban is egy bemutatónk, az Olasz férfi, de ennek még nincs meg az időpontja. 
 
A Bábszínházban milyen bemutatók lesznek? 
 
S.A.: Lesz egy bábos-táncos előadás Ország Lili kapcsán, amit Gergye Krisztián koreográfus rendez, készül a Bambi a nagyszínpadon, ezenkívül felújítják a Háry Jánost, de abban nem vagyok benne. 
Molnár Ágnes
2017.09.15
|


Játék
A kubai zongorista, aki jazzt játszik, de mégsem jazz-zongorista az egész világot elbűvölte különleges játékával.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.