Kedvenc helyek

Visszatér a Pussycat Dolls?!

A cicababák újra akcióban! A legfrissebb pletykák szerint a 2000-es évek egyik legsikeresebb lánybandája újult erővel tér vissza, hogy fenekestül forgassa fel a popipar mindennapjait.
Megalakulásuk 10. évfordulójához közeledve a visszatérésen gondolkodik a Pussycat Dolls. Az amerikai énekesnő, Nicole Scherzinger által irányított formáció hosszas huzavona után 2010-ben oszlott fel, majd a csapattagok külön utakon folytatták tovább a zenélést. A banda szépen ívelő karrierjét anno a lányok folyamatos féltékenykedése és rivalizálása mérgezte meg, amelynek alapját az adta, hogy nem szerettek volna tovább a frontasszonyként domináló Nicole Scherzinger árnyékában tevékenykedni. Utólag nézve persze ez nem biztos, hogy jó döntés volt, hiszen egyik korábbi tagnak sem sikerült olyan magasságokba emelkednie szólóénekesként, mint a PDC-vel valaha. 
 
„Már évek óta rebesgetik az újraegyesülést, de talán most végre lehet is belőle valami. Arról még nem született döntés, hogy egy teljes turné, vagy csak néhány előadás erejéig állnának össze a lányok, de annyi szent, hogy nagyon várják, hogy újra együtt legyenek” - mesélte egy bennfentes forrás. A pletykák szerint a visszatérés 2018 év elején valósulhat meg leghamarabb. 3,2,1... GIRLPOWER!  
 

 
(breatheheavy.com) 
 
2017.10.03
|


Játék
A Magyar Nemzeti CirkuszRichter eddigi legnagyobb volumenű produkcióját láthatjuk a Sportcsarnokban.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.