Varsóban lesz A Viszkis című film világpremierje

Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
Az összegzés emlékeztet arra, hogy a lengyel főváros nemzetközi filmfesztiválja egyike a producerek nemzetközi szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített 15 seregszemlének a berlini, a cannes-i, locarnói és a velencei mustra mellett.  
 
A magyar mozikban november 23-tól látható Viszkis-film "egy izgalmas élet látványos, vad üldözésekkel, akciójelenetekkel teli története - úgy, ahogy csak az immár legendás Kontroll és a Predators - Ragadozók rendezője, Antal Nimród tudja elmesélni" - olvasható a közleményben. 
 
2003-ban Antal Nimród első mozifilmje, a Kontroll már szerepelt a varsói nemzetközi filmfesztiválon és el is nyerte a fesztivál közönségdíját. 
 
Az idén 63 ország részvételével megrendezett és mintegy 200 alkotást felvonultató filmünnep szervezőinek tájékoztatása szerint elővételben először A Viszkis című film vetítésére fogytak el a jegyek. A Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán és Klem Viktor főszereplésével készült film producere a Kontrollt és a Kincsem című filmsikereket jegyző Hutlassa Tamás volt.  
 
A varsói filmfesztiválon az elsőfilmek versenyében mutatkozott be Politzer Péter Férfikor című alkotása. Műsoron volt a Kút és az Aurora Borealis - Északi fény, valamint a Néhány szó, című 8 perces animáció is. 
 
(MTI) 
2017.10.20
|


Film premierek

Férfiak fecskében

angol vígjáték, 96 perc, 2018

Hotel Transylvania 3.: Szörnyen rémes vakáció

amerikai animációs film, 97 perc, 2018

Felhőkarcoló

amerikai akciófilm, 102 perc, 2018
Játék
A műfaját posztapokaliptikus turbópopként definiáló Einstand garantálja a forró hangulatot.
Filmek a TV-ben
18:20
A dajka
amerikai thriller, 2018
18:25
Váratlan szépség
amerikai filmdráma, 2016
18:25
Repedések
argentin-spanyol thriller, 2017 (feliratos)
18:30
Tigris és sárkány
amerikai-hongkongi-kínai-tajvani akciófilm, 2000
18:45
Pénzt vagy életet!
angol krimi, 1974
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.