Rekordot döntött a Bosszúállók: Végtelen háború előzetese

Az első 24 órában még egyetlen filmelőzetest sem néztek meg annyian, mint a Bosszúállók: Végtelen háború trailerét.
Bátran mondhatjuk azt, hogy a Marvel filmje a héten felrobbantotta az internetet. Joe és Anthony Russo filmjének előzetese szerdán debütált, és már az első 24 órájában világrekordot állított be. Egy nap alatt a két és fél perces ízelítőt 230 millióan látták, ami egészen elképesztő szám, ugyanis 33 milliót vert rá az eddigi rekorderre. A korábbi csúcstartó Stephen King bohócos horrorja, az AZ volt, ami 197 millió embert szegezett a monitorok elé a megjelenése első napján, azonban Pennywise nem örülhetett sokáig az elsőségnek. A filmet jövő májusban mutatják be a mozik. 
 

 
(collider.com) 
2017.12.01
|


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
18:10
18:20
A férfi mögött
amerikai film, 2017
18:40
Tripla kilences
amerikai akciófilm, 2016
18:45
A rodeós
amerikai film, 2018
18:50
Farkangyal
amerikai vígjáték, 1991
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Margitte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.