Így készült a Megjött apuci 2.

2015 egyik legkedveltebb családi vígjátéka volt Will Ferrell és Mark Wahlberg apás bolondozása, és ezúttal Mel Gibsont és John Lithgow-t is megkapták maguk mellé. Belestünk a film kulisszái mögé.
10. A Megjött apuci első része 2015 végén és 2016 elején 242 millió dollárt hozott a Paramount stúdió konyhájára, az év egyik nagy meglepetéssikerét okozva. 
 
9. „Az első film afféle havervígjáték volt, ahol láthattuk, hogy két teljesen különböző karakter miként tud összefogni a gyerekek érdekében. Eredetileg nem készültünk folytatásra, de a nagy siker láttán felmerült az ötlet, hogy karácsonykor jelenjenek meg a nagyapucik is, hogy még bonyolultabb legyen az apucik élete” – foglalja össze a lényeget Sean Anders rendező. 
 
8. Az alkotók azért választották pont a karácsonyt a cselekmény időpontjául, mert ez egy különösen problémás korszak egy vegyes család életében, ugyanis hihetetlenül nehéz kisakkozni, hogy ki mikor és kivel karácsonyozhat éppen. 
 
7. A nagyapucik kiválasztásánál a rendező legfontosabb szempontja az volt, hogy olyan figurákat találjanak, akik a megjelenésükkel rá tudnak világítani arra, hogy Brad és Dusty karaktere miért lett azzá, aki. A választás végül Mel Gibsonra és John Lithgow-ra esett. 
 
6. A Megjött apuci 2. Mel Gibson első nagy, hollywoodi stúdiófilmje a 2002-es Jelek óta. Az azóta eltelt 15 évben nagyrészt a botrányok miatt a színész csak független filmekben szerepelhetett.  
 
5. A filmben Mel Gibson alakítja Mark Wahlberg édesapját, csakhogy a valóságban Gibson mindössze 15 évvel idősebb Wahlbergnél. Jó korán kezdte. 
 
4. Az alkotók nagy kontrasztot akartak a két apa-fia kapcsolatban, ezért Will Ferrell Bradje tökéletes szimbiózisban van az édesapjával, gyakran fejezik be egymás mondatait, míg a Mark Wahlberg alakította Dusty és az apja között komoly feszültség van jelen, Dusty egész élete arról szólt, hogy próbáljon megfelelni a faterjának, aki sokszor szívatja őt. 
 
3. A film ugyan karácsonykor játszódik, de tavasszal forgatták. Szerencsére a kellékesek dolga nem volt nehéz, ugyanis egész New York teli volt leárazott karácsonyi dekorációkkal, így potom áron tudták karácsonyi hangulatúvá díszíteni a forgatási helyszíneket. 
 
2. A Megjött apuci 2. legambiciózusabb díszletének az óriási karácsonyfa bizonyult. A közel 8 méteres fát fémből öntötték, majd rárakták a kérget és a leveleket. Két kellékes három hétig dolgozott rajta, a felállítása pedig a fémszerkezet miatt váratlanul nehéznek bizonyult. 
 
1. Sean Anders rendező kedvenc jelenete a nagy hógolyózás, ugyanis benne van annak feszültsége, hogy a felnőttek legszívesebben péppé vernék egymást, de a jelenlévő gyerekek miatt mégis inkább hócsatát vívnak. 
 
2017.12.04
|


Film premierek

Have a Nice Day

kínai animációs film, 77 perc, 2017

Star Wars: Az utolsó Jedik

amerikai sci-fi, 152 perc, 2017

Legeslegjobb cimborák

német animációs film, 72 perc, 2017

Jesús

chilei-francia-görög-kolumbiai-német filmdráma, 85 perc, 2016

Eszeveszett esküvő

belga-francia-kanadai vígjáték, 117 perc, 2017

Az igazi csoda

amerikai filmdráma, 113 perc, 2017
Játék
A Zuboly egy olyan öszvér, amelyben huncutul forr össze a magyar népzene ősereje a slágervilág sutaságaival. A kujon hatosfogat előtt a Csángálló fűt be gyimesi és moldvai dallamokkal.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.