Highlights of Hungary

Szavazz 2017. legizgalmasabb projektjeire!
Az idei Highlights of Hungary-válogatásban több színházi projekt is helyet kapott. Január 4. és 25. között lehet leadni a voksokat a kedvencekre.
Január 25-éig zajlik a Highlights of Hungary közönségszavazása, ami eldönti, hogy melyik közösségi, művészeti vagy társadalmi kezdeményezés volt 2017-ben a legizgalmasabb és legkreatívabb. A győztest február 1-jén a Katona József Színházban fogják díjazni.
 
Az idei felhozatalban helyet kapott többek között a TÁP Színház előadásában látható, Vajdai Vilmos rendező korábbi rádiójátékára épülő Utas és holdvilág előadás; a Tünet Együttes generációs kérdéseket feszegető, Sóvirág c.ímű kortárstánc előadása; illetve a Trafó által kétévente megrendezett NEXTFESZT fesztivál is, amely fiatal és tehetséges alkotókat mutat be két héten keresztül. A színházi projektek mellett természetesen számos egyéb projektre, előadóra, művészre is szavazhatunk, a Random Triptől és a Parno Grasztól, a Logischoolon, a Yelon.hu-n, a Tabukról Tabuk nélkül dokumentumsorozaton át, egészen divat- és formatervezőkig, építészeti projektekig.
 

 
A Highlights of Hungary 2013 óta az első és egyetlen olyan platform Magyarországon, amely kategóriák nélkül, kreatív értékszemlélet mentén gyűjti össze az adott év kiemelkedő hazai teljesítményeit. A jelöltjeit ötödik éve elénk táró kezdeményezés egy tíztagú kurátori csapat jelölése alapján hozza össze a magyarországi kreatív szektor, a közélet, a kultúra, illetve a technológia és innováció fontos pillanatait, amiket egy kategóriáktól mentes, közös platformon mutatnak be. 
 
 
 
2018.01.12
|


Játék
Miután a férje egyik pillanatról a másikra lapátra teszi, Deanna (Melissa McCarthy), a megrögzött háziasszony gondol egyet, és elhatározza, hogy befejezi a főiskolát. És történetesen ugyanabban a suliban köt ki, mint ahová a saját lánya jár, és aki nem túlságosan repes az örömtől emiatt.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.