„Vannak nagy szerepek az életemben, amikről lemaradtam” - Gary Oldman

Hollywood egyik szégyenfoltja, hogy egy akkora színész, mint Gary Oldman mostanáig sosem kapott Oscart. Ezen változtathat A legsötétebb óra, amiben a sztár valósággal eltűnt Winston Churchill szerepében és maszkja mögött.

59 éves.

 

A Drakulának és a Hannibálnak köszönhetően igazi maszkspecialista színész.

 

A Suszter, szabó, baka, kémért Oscar-díjra jelölték.

Milyen korán kellett kelnie ahhoz, hogy a forgatás előtt Churchillé változtassák? 
 
Mindennap hajnali fél háromkor jött értem az autó. A többiek nem is láttak Garyként. Joe (Joe Wright, a film rendezője – a szerk.) három hónapon át nem látta Garyt, csak Winstont. Ez nagy szabadságot adott nekem. Felszabadított. 
 
Mondhatjuk, hogy ez egy álomszerep? 
 
Igazán szerencsés vagyok, igen. Rendben, korán kell hozzá kelni, és mindennap órákba telik, míg rám pakolják a maszkot, de végeredményben mégis csak abban a kivételezett helyzetben vagyok, hogy Mr. Churchillt játszhatom. Vannak nagy szerepek az életemben, amikről lemaradtam. Például nagyon szerettem volna Hamlet lenni, de most, hatvanévesen be kell látom, hogy az én időm már elment. Éreztem, hogy van egy jó Hamlet bennem, az élet azonban másképp akarta. Aztán vannak olyan hatalmas lehetőségek, amiket mégis megkapok, mint például ez a film. 
 
Churchill nagyon egyedi módon beszélt. Hogyan sikerült ezt ennyire pontosan visszaadni? 
 
Vicces, de ebben egy operaénekes, Michael Dean segített. Egy zongora mellett dolgoztuk ki együtt, melyik regiszterben kell használnom a hangom ahhoz, hogy hasonlítsak rá. Én inkább tenor vagyok, de Churchill esetében sokszor basszusra, a mély hangokra volt szükség. Nagyon változatosan beszélt, időnként magasabban, máskor mélyebben volt a hangja. Még azt is kihallani belőle, mikor öntött fel előző este kicsit jobban a garatra. (nevet) A módszerem az volt, hogy csak mászkáltam a házamban, miközben a beszédeimet gyakoroltam. A lépcsőház szuperül visszhangzik nálunk.  
 
Mit gondol, A legsötétebb óra témái mennyire rezonálnak a mai politikai környezettel? 
 
Ezzel a filmmel nem az volt a célunk, hogy mai eseményekre reagáljunk. Egyszerűen csak el akartuk mesélni Churchill történetét. Anthony McCarten forgatókönyvének alapját ezek a néhány hét leforgása alatt megírt, hihetetlenül gyönyörű beszédek adták. Elkezdett kutatni, különösen erre a szűk időszakra fókuszálva, és nem az volt a célja, hogy releváns legyen. Ma már egy nagyon más világban élünk, és fogalmam sincs, hogy az öreg hogyan reagálna azokra a problémákra, amik körbevesznek minket. Az ékesszólástól eljutottunk az emojikig. 
 
Mi volt a kulcs ahhoz, hogy megtalálja a helyes utat ahhoz, hogy eljátszhassa őt? 
 
Gyakorlatilag szabad kezet kaptam. Rengeteget dolgoztam vele, és annyit próbáltam a szövegeket, hogy mire a forgatáshoz értünk, már mindent tudtam. Már nem úgy teltek a napjaim, hogy a nap végén elkezdtem tanulni a következő napi szövegeket: fejből tudtam az egészet. Én voltam Churchill. Sok esetben a filmkészítés úgy néz ki, hogy a színészkollégáinkkal a forgatáson találkozunk először. A kamerák és a stáb előtt van egy-két próbánk, aztán már vesszük is fel a dolgot. Nincs túl nagy mozgásterünk. Joe-nál ez másképp működött. Volt rengeteg próbánk, de a kamerák előtt is hagyta, hogy annyiféleképpen próbáljak meg egy jelenetet, ahogy csak szeretném. Előfordult, hogy ugyanazt a mondatot tízféleképpen mondtam el. Amikor először láttam a kész filmet, sokszor nem is emlékeztem rá, hogy bizonyos jeleneteket úgy mondtam el, ahogy azt a filmben látni. Ez az ideális módja a filmkészítésnek. Rá kell szánni az időt. Annyi rossz film készül… Itt viszont elvégeztük a házi feladatot, és a forgatáson már mindenki pontosan tudta, mi a dolga. Persze a napi négy órás maszkfelrakás miatt az út maga rémisztő volt, de amint ezt megcsináltuk, tudtam, hogy sínen vagyunk. Imádtam a filmezés minden percét.  
Tulu/UIP-Duna Film
2018.01.15
|
(10 kép)


Film premierek

Lány

belga-holland filmdráma, 105 perc, 2018

Gyémánthajsza

amerikai krimi, 104 perc, 2018

A sértés

amerikai-belga-ciprusi-francia-libanoni filmdráma, 112 perc, 2017

A belleville-i zsaru

francia vígjáték, 90 perc, 2018

Ruben Brandt, a gyűjtő

magyar animációs film, 96 perc, 2018

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei

amerikai-angol fantasy, 134 perc, 2018
Játék
„Létezik-e a döntés szabadsága, ha éhes a húgod? Hogyan sminkel egy hajléktalan? Milyen az íze a készenlétis bakancsának? A szivargyújtó okozta sebhely örökre megmarad-e nemi erőszak esetén?”
Filmek a TV-ben
H
12
K
13
Sze
14
Cs
15
P
16
18:10
Cecelia Ahern: A teljes fél életem
német romantikus dráma, 2014
18:15
Zarafa
francia-belga animációs film, 2012
18:25
Két hét múlva örökké
amerikai vígjáték, 2002
18:25
A burok
amerikai sci-fi kalandfilm, 2013
18:30
A galaxis őrzői
amerikai akciófilm, 2014
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.