Tom Hanks új szerepet vállalt a művészetben

A többszörös Oscar-díjas színész, rendező, producer és forgatókönyvíró életművéhez most már hozzá lehet sorolni az „író” titulust is.

Tavaly októberben jelent meg Tom Hanks 17 történetből álló novelláskötete, ami a Különleges karakterek (Uncommon Type: Some Stories) címet viseli. A könyvben különálló rövid történetek által pillanthatunk bele az 1900-as évek több korszakába, vagy akár elutazhatunk vele a jövőbe, de még a Holdra is elrepíti az olvasót. Fontos eleme a könyvnek a régi, mechanikus írógép, ami minden egyes írásban megjelenik valamilyen módon, sőt egyszer még főszerepet is kap. Mindez annak tudható be, hogy a színész köztudottan nagy írógép fanatikus, ahogy az a kötet borítóján is feltűnik. Az első novella Tom Hanks tollából (vagy írógépéből) a The New York Times-ban jelent meg, melynek sikerén felbuzdulva teljes kötetté kerekítette ötleteit.

A könyv már Magyarországon is elérhető.

2018.02.09
|


Film premierek

Deadpool 2.

amerikai akciófilm, 118 perc, 2018

Viktoria

bolgár-román filmdráma, 155 perc, 2014

Sosem voltál itt

amerikai-angol-francia akciófilm, 90 perc, 2017

Igaz történet alapján

francia vígdráma, 100 perc, 2017
Filmek a TV-ben
18:15
Micsoda csapat
amerikai vígjáték, 1992
18:15
18:25
Egy ropi naplója - A nagy kiruccanás
amerikai családi vígjáték, 2017
18:35
A múmia visszatér
amerikai kalandfilm, 2001
18:40
Porto 35 mm
amerikai-francia-lengyel-portugál romantikus filmdráma, 2017 (feliratos)
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.