„Minél többször rúgtak seggbe, annál közelebb éreztem magam Nakia szellemiségéhez” - Lupita Nyong’o

Az Oscar-díja óta Lupita Nyong’o fontos filmekben szerepel ugyan, mégsem látjuk őt. Az új Star Wars-filmekben egy CGI-teremtményt játszott, A dzsungel könyvében csak a hangjára volt szükség, a Tony-díjra jelölt Broadway-alakítását pedig magyar emberként aligha láthattuk. A Fekete Párduc azonban ismét reflektorfénybe emeli a színésznőt.
Mesélnél arról, kit játszol a Fekete Párducban? 
 
Nakia egy vérbeli lázadó, ugyanakkor fontos számára, hogy a hazáját szolgálja. Konfliktusba kerül a nemzete bizonyos ideológiáival, és szereti a saját útját járni. Ő és T’Challa – akit királlyá választanak – jelenthetik a megfelelő utat a nemzet számára. Ugyanakkor kettejüknek problémás a közös múltjuk, amin meg kell tanulniuk felülkerekedni. 
 
Közel áll hozzád Nakia személyisége? 
 
A szabad szellemiségével és a kötelességtudatával könnyen tudok azonosulni. Szimpatikusnak találok egy olyan nőt, aki a saját feje után megy, ugyanakkor a családja, a barátai és a népe nagyon sokat jelentenek számára, mert én is ilyen vagyok. Én is érzem az ezzel járó felelősséget, és szeretném, ha büszkék lennének rám.  
 
Említetted a T’Challával való közös múltját… 
 
Ők ketten nagyon régi barátok, és még némi romantika is akad a múltjukban. Ezekből az érzésekből máig maradt bennük valami. Ha fent lennének a Facebookon, a kapcsolati státuszuk valószínűleg bonyolult lenne. 
 
Mesélnél a karaktered egyedi külsejéről? 
 
Ő egy igazi világutazó, és az utazásai során szerzett tapasztalatai a megjelenésében is tükröződnek. Pragmatikus ruhadarabokat hord, mégis van a kinézetében valami funkys. Továbbá ragaszkodik a Folyó Törzs hagyományaihoz, vagyis a zöld színt preferálja. 
 
Nehezen ment a felkészülés az akciójelenetekre? 
 
Intenzív volt, hogy finoman fogalmazzak. Minél többször rúgtak seggbe, annál közelebb éreztem magam Nakia szellemiségéhez. Vegyes a harci stílusa, vagy ahogy Ryan Coogler, a rendezőnk fogalmazott: utcai stílusban verekszik. A mozdulataimban volt némi dzsúdó, dzsúdzsucu, capoeira és még némi fülöp-szigeteki harcművészeti stílus is.  
 
Ez az egyik legdiverzifikáltabb szereplőgárda, amit nagy stúdiófilmben valaha láthattunk. 
 
Ahhoz, hogy Wakanda sokszínűségét megmutassuk, a világ minden tájáról szükség volt emberekre. Jöttek színészek Guyanából, Trinidad és Tobagóról, Kenyából, Ugandából, Németországból, Amerikából, Angliából, Dél-Afrikából és Zimbabwéből is. Célunk volt, hogy be tudjuk mutatni a filmben az afrikai kultúrák sokszínűségét. A történetnek persze van még amerikai, ázsiai és európai érintettsége is. A diverzitás szót sokszor arra használják, ha nem a fehérek kultúráját mutatja be egy film. A Fekete Párduc azonban valóban a sokszínűségre törekszik, ugyanis megmutatja, hogy Afrika milyen sokszínű kontinens, és hányféle kultúra található benne. 
 
Milyen volt együtt dolgozni egy ennyire sokszínű gárdával? 
 
Őszintén mondhatom, csodás élmény volt. Ott voltak velünk a legendák, mint Angela Bassett és Forest Whitaker, és az olyan új arcok, mint Daniel Kaluuya és Letitia Wright. Mind ugyanolyan lelkesen álltunk neki a munkának, és örültünk, hogy egy ilyen csodás történeten dolgozhatunk.  
 
Mi teszi ezt a filmet különlegessé? 
 
Már önmagában az is ünneplésre méltó, hogy nagyrészt fekete szereplőgárdával készült. Ugyanakkor a Fekete Párduc is része a Marvel mozis univerzumának, nem különül el tőle, csak egy új oldalát is megmutatja.  
 
Tulu/Fórum Hungary
12 February 2018
|


Film premierek

Deadpool 2.

amerikai akciófilm, 118 perc, 2018

Viktoria

bolgár-román filmdráma, 155 perc, 2014

Sosem voltál itt

amerikai-angol-francia akciófilm, 90 perc, 2017

Igaz történet alapján

francia vígdráma, 100 perc, 2017
Filmek a TV-ben
18:15
Micsoda csapat
amerikai vígjáték, 1992
18:15
18:25
Egy ropi naplója - A nagy kiruccanás
amerikai családi vígjáték, 2017
18:35
A múmia visszatér
amerikai kalandfilm, 2001
18:40
Porto 35 mm
amerikai-francia-lengyel-portugál romantikus filmdráma, 2017 (feliratos)
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.