Kedvenc helyek

Új, közös dalt készít Elton John és Beyoncé Az oroszlánkirályhoz

Habár még csak a megbeszélések zajlanak, egyre inkább készpénznek vehető, hogy az új Oroszlánkirály zenei korongján Elton John egyik dalát Beyoncé Knowles énekelheti majd.
Beyoncé a zeneipar mellett a filmes világban is gyakran képviselteti magát, hiszen több produkcióban is láthattuk már és ennél is több filmben hallhattuk a hangját. 2019-ben például ő kelti majd életre az élőszereplős Az oroszlánkirály című film Nala nevű karakterét, valamint a filmzenei CD-hez is kiemelt producerként asszisztál, sőt a legújabb információk szerint egy saját dalt is dedikál majd a készülő produkcióhoz. A hírt maga Elton John erősítette meg a The Sun-nak, aki az eredeti rajzfilm dalait szerezte és vitte sikerre. 
 
Az éppen nyugdíjba készülő rocklegenda továbbá azt is elárulta, hogy a filmben 4 eredeti sláger – Can You Feel The Love Tonight?, Hakuna Matata, I Just Can't Wait To Be King, Circle Of Life – csendül majd fel, valamint folyamatban van egy teljesen új szerzemény megalkotása is, amit az r'n'b királynőjével és legendás dalszerző társával, Tim Rice-szal készítenének el közösen. Az Oroszlánkirály mozifilm tervezett bemutatója 2019 nyarára tehető, így valószínűleg a soundtrack érkezése is erre az időszakra várható.  
 
(NME) 
2018.02.13
|


Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Magritte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.