Csak hat óra kellett az új Bosszúállók-filmnek a rekorddöntéshez

Az Egyesült Államok mozijaiban már régóta figyelik a jegyelővételek alakulását, ezen belül pedig az első 24 órát kiemelten is. Most a Bosszúállók: Végtelen háború minden korábbi rekordot megdöntött.
A Fandango nevű USA-beli jegyárusító rendszer szerint a legújabb Marvel filmnek csupán hat órára volt szüksége ahhoz, hogy a jegyárusítás megkezdése után új csúcsot döntsön, vagyis hat óra alatt több jegy kelt el rá, mint az előző csúcstartóra 24 óra alatt. A korábbi rekordernek a Batman Superman ellen, valamint a Fekete Párduc számított, de egyik sem ülhetett túl sokáig a trónján.  
 
(hollywoodreporter.com) 
2018.03.19
|


Film premierek

Pelyhes – Kalandra fel!

belga-izlandi animációs film, 83 perc, 2018

Patrick – Ebbel szebb az élet

angol családi film, 94 perc, 2018

Nyitva

magyar romantikus vígjáték, 98 perc, 2018

A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt

amerikai-belga-francia-indiai-szingapúri filmdráma, 92 perc, 2018

Az első ember

amerikai filmdráma, 141 perc, 2018
Játék
A Honeybeast közel hetven zenésszel ontja majd az édesbús slágereket az Aréna színpadján.
Filmek a TV-ben
23:00
Legbelső félelem
amerikai thriller, 1996
23:00
Dredd
amerikai-angol akciófilm, 2012
23:00
Álomhotel - Dominika
német romantikus kalandfilm, 2008
23:00
12 év rabszolgaság
amerikai movies - dráma, 2013
23:10
Sólymok
angol vígjáték, 1988
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.