Kedvenc helyek

Fricskával zárta a Radiohead-ügyet Lana Del Rey

Az énekesnő több százezer ember előtt szólt oda a Radiohead tagjainak, akik még januárban indítottak pert Lana ellen a Get Free című szerzeménye miatt.
Januárban kezdődött Lana Del Rey és a Radiohead csatája, miután a zenekar hasonlóságot vélt felfedezni 1993-as Creep című slágerük és az akkor pár hónapos Get Free című dal között. Az énekesnő elmondása szerint a banda a dal jogdíjainak teljes bevételét követelte tőle, és bár hiába próbáltak meg peren kívül megegyezni, végül jogi útra terelték az ügyet. A hír lecsengését követően nem érkezett semmilyen információ az ügy állásáról, Lana azonban mostanra megtörte a csendet, valamint egy célzott beszólást is intézett kollégái felé.  
 
A Summertime Sadness dívája vasárnap a brazil Lollapalooza fesztiválon adott koncertet, ahol több százezer ember előtt hallatta hangját. Az énekesnő kihasználva az alkalmat, a dal előadását egy rövid költői kérdéssel indította: „Úgy vélem, most hogy az ellenem indított eljárás véget ért, már elénekelhetem ezt a dalt, amikor csak akarom, ugye?” Az enyhén gunyoros megjegyzést a Radiohead eddig nem kommentálta, de a lényeg az, hogy Del Rey – a dal mondanivalójához hasonlóan – végre „újra” szabad lett.
 
 
 
(breatheheavy.com) 
2018.03.26
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Mától a mozikban az Ad Astra, ennek apropóján exkluzív interjunk a Pesti Estben és az est.hu-n. Link bióban, kedvcsináló sztoriban! #bradpitt #adastramovie #bradpittinterju
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.