„Amíg befeszültem, addig nehezen ment” - Naomie Harris

Bár játszott már néhány James Bond-filmben, Naomie Harris még sosem fordult meg olyan nagyszabású trükkfilmben, mint a Rampage: Tombolás, ahol a forgatás egészen új élményeket tartogatott számára.

41 éves.

 

A Bond-filmek Moneypennyjeként ismeri a világ.

 

A Holdfényért Oscarra jelölték.

Mi vonzott Kate karakterében és magában a Rampage-ben? 
 
Épp a Holdfény promotálásával voltam elfoglalva, ahol minden az ottani karakteremről, Pauláról szólt. Szeretem magam meglepni, és szeretem, ha a munkáim nagyban különböznek egymástól. A Rampage: Tombolás-beli karakterem, Kate nem is állhatna távolabb Paulától, és most pont egy könnyedebb munkára volt szükségem, ami közben én is jól szórakozhatok. Aztán beszéltem Brad Peyton rendezővel, aki teli volt lelkesedéssel és pozitív energiával, amiből bőven jutott nekem is általa. Kate pedig amúgy is szimpatikus volt, mert tudtam azonosulni az általa bejárt úttal, és azzal, hogy jobbá szeretné tenni a világot. Őt jó szándék vezérelte, amikor létrehozta a patogént, csakhogy azt az ő szándékaival ellentétesen, fegyverként használták. 
 
Milyen színészkolléga Dwayne Johnson? 
 
Hihetetlenül karizmatikus figura, a millió wattnyi energiájú mosolya bármilyen szobát megtölt, ahová csak belép. Nem tehetsz ellene, pillanatok alatt a hatása alá kerülsz. Ha belép a szettbe, annyi energiát hoz magával, hogy az mindent megváltoztat. Csodás volt látni, ahogy a puszta jelenlétével megváltoztatja a stáb hozzáállását. 
 
Volt már némi kaszkadőrmunkás tapasztalatod a James Bond-filmekből, de gondolom, messze nem annyi, amennyire a Rampage-ben szükség volt a részedről… 
 
Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy zöld háttér előtt dolgozzak, így ez jelentette számomra a legnagyobb kihívást, és örülök, hogy Dwayne végig ott volt mellettem és segített. Ő hihetetlenül tapasztalt már ebben, így a személyében a lehető legjobb segítőt kaptam. 
 
Dwayne azt mondta, hogy nagyon gyorsan fejlődtél. 
 
Ez vicces, mert én meg azt éreztem, hogy borzasztóan szenvedek. (nevet) Az egész élmény iszonyú félelmetes volt számomra, hiszen minden olyan gyorsan történt. A legnehezebb akciójelenetem egy helikopterben játszódott, ahol nem volt más körülöttem, csak a zöld háttér, meg néhány megszámozott teniszlabda. Azt mondják neked, hogy „most nézz a hármas számú labdára rémülten, mert ott egy hatalmas épület omlik éppen össze, aztán nézz jobbra, a hetes labdára, mert onnan meg egy másik helikopter érkezik feléd”. Hihetetlenül bonyolult volt számomra mindez. Amíg befeszültem, addig nehezen ment, de aztán próbáltam egyfajta játékként felfogni a dolgot, és rögtön minden könnyebbé vált. 
 
A George-dzsal, a gorillával közös jeleneteidben egy színésszel, Jason Liles-szal dolgoztál. Ez hogy ment? 
 
Jason sokat tett azért, hogy hiteles legyen a George-dzsal való kapcsolatunk a filmben. Eleinte nem tudtam, hogy ezekhez a jelenetekhez majd segítséget kapunk egy színésztől, arra gondoltam, hogy biztos valami kivágott képhez kell majd beszélnünk. Jason azonban érzelmeket mutatott nekünk, amire tudtunk reagálni. Elképesztő előadó. Emlékszem a jelenetre, amikor George sír, és Jason előadásában ez csodálatos és megható volt. 
 
Mi volt a legemlékezetesebb pillanat számodra a Rampage forgatásán? 
 
Minden nap csodás volt hála Bradnek, akinek a lelkesedése mindnyájunkra ráragadt. Végig figyelembe vette, hogy a történetnek szív és lélek kell ahhoz, hogy a nézők kapcsolódni tudjanak hozzá. Több energia van benne, mint bárkiben, akivel mostanáig dolgoztam. A színfalak mögött imádtam együtt dolgozni a sminkes csapatommal, és fantasztikus volt, hogy a családom és a barátaim is meglátogathattak a forgatáson, Atlantában, és mindannyian találkozhattak Dwayne-nel, ráadásul mindegyikükkel készített egy közös fotót. Sosem fogják elfelejteni az élményt. 
 
Mire számíthatnak az emberek, ha jegyet váltanak a Rampage-re? 
 
Ez egy szórakoztató popcornmozi, ami két órára egy másik világba viszi el őket. Vicces, izgalmas és megható egyszerre.  
 
Tulu/InterCom
2018.04.09
|


Film premierek

A kém, aki dobott engem

amerikai akcióvígjáték, 117 perc, 2018

Szoba gyerekkel kiadó

francia vígjáték, 105 perc, 2018

Skate Kitchen

amerikai filmdráma, 100 perc, 2018

Nem vagyok boszorkány

angol-francia-német filmdráma, 93 perc, 2017

Eldorádó

német-svájci dokumentumfilm, 90 perc, 2018

Az elrabolt hercegnő

ukrán animációs film, 85 perc, 2018

A védelmező 2.

amerikai akcióthriller, 121 perc, 2018
Játék
Az emlősszakértő Davis (Dwayne Johnson) különleges és szoros kapcsolatot alakított ki George-dzsal, a hihetetlenül intelligens ezüsthátú gorillával, amit egészen kölyökkora óta gondoz.
Filmek a TV-ben
H
13
K
14
Sze
15
Cs
16
P
17
Szo
18
18:10
Bazi rossz Valentin-nap
amerikai romantikus vígjáték, 2009
18:15
Maja, a méhecske
német-ausztrál animációs film, 2014
18:15
Holt költők társasága
amerikai filmdráma, 1988
18:20
Az oroszlán télen 1.
amerikai történelmi dráma, 2003
18:25
Több mint testőr
amerikai akciókrimi, 1992
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.